Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám

ok mindent kérnek, sőt sok mindenért számonkérnek bennünket mindazok, akik megszokták, vagy csak jól ismerik a Hevesi Szemlét és még tisztelik is. Azok is kérnek természetesen, akik nem tisztelik különösképpen e folyóiratot — igazuk van: a tiszteletet ki kell, vagy ki lehet érdemelni —, mondván személyesen, s írván levélben, vagy feljegyzésben, hogy melyek azok a területek, amelyekről nem, alig, vagy keveset ír a Szemle. Fellépnek olyan igénnyel az irodalmárok, hogy legyen a megye irodalmi életének szervezője és hűséges folyóirata a Szemle; olyan igénnyel, hogy a közgazdaságtudomány szócsöve és eszköze legyen folyóiratunk; vagy olyan igénynyel, hogy legyen tisztes szolgája a képzőművészetnek, a zenének, a filmkultúrának, a helytörténetkutatásnak, a régészet, a néprajz tudományának. Olyan szócső legyen, amelybe itt a megyében szólnak bele, de hangja az már országosan hirdesse, milyen fokú szellemi élet folyik itt a megyében.

Nem zsurnalisztikái fogás íratja velünk: valóban megtisztelő ez a megnövekvő és sokoldalú igény a folyóirattal szemben. Még akkor is megtisztelő, ha tudván tudjuk, többszörös megjelenés, többszörös oldalterjedelem sem tenné lehetővé a számunkra, hogy minden igénynek, mindenkor a megfelelő terjedelemben és színvonalon eleget tudjunk tenni. Természetesen nem jelenti ez azt, hogy a szerkesztőség ne törekedne valamiféle olyan optimumra, amely egyensúlyt teremt az igények és a lehetőségek között, amely eléggé tág keretet ad ahhoz, hogy még szélesebben merítsünk a megye, sőt az ország valóságából, ugyanakkor még mélyebben elemezhessünk egy- egy szűkebb, specifikusabb témát.

A közelmúltban az Egerben megtartott művészetpolitikai aktíván is több ízben felmerült a vitában a Hevesi Szemle tartalma, formája, több ízben és több formában is megfogalmazódtak az igények a művészeti élet számos területét érintve. Akkor is, ott is elmondtuk, itt és most is leírjuk, hogy minden kritikai megjegyzést, amely az olvasók részéről éri pnunkánkat, minden olyan javaslatot, amelyek a munkát jobbítani, lapunk színeit, témakörét gyarapítani akarja, csak örömmel és köszönettel veszünk. De rögtön hozzá kívánkozik az a megjegyzés is, hogy igazán „forradalmi” kritikának azt tekintjük, amikor a folyóirat jobbításához a kritikusok az általuk hiányolt „színekkel” járulnak hozzá. Más szóval, ha a kritikai megjegyzést a szerzői magatartás, cikkek, tanulmányok, képzőművészeti alkotások, recenziók, irodalmi alkotások kísérik, de legalábbis követik.

A közelmúlttól bizonyos gazdasági és valószínűleg egyéb általunk kevésbé ismert okok miatt nem jelenik meg többé a Hevesi Művelődés című időszaki, megyei folyóirat, amely hosszú éveken keresztül elsősorban a megye pedagógus társadalmának közvetlen szakmai tevékenységének volt egyfajta eszköze, segítője. E folyóirat megjelenésével egyidöben ismét és újabb igény született a Hevesi Szemlével szemben: vegye át a szerepét a Hevesi Művelődésnek is. Természetesen egy ilyen sajátos szerepkört képtelen átvenni folyóiratunk. A Hevesi Szemle jellege, létrejöttének okai és körülményei, a megfogalmazott feladatok és célok, amelyért „működik” e negyedévenként megjelenő közművelődési folyóirat, azt nem teszi lehetővé, hogy a pedagógia praktikus, mindennapi gyakorlati eszköztára is lehessen. A didaktika szintjén nem tudjuk vállalni a tapasztalatcsere fórumát. De a pedagógiának, mint tudománynak mindenkor örömmel állt rendelkezésére eddig is a folyóirat és bízvást vállalhatja, hogy teszi ezt ezután még inkább, még jobban segítve a tudomány e területének gyakorlati és elméleti mívelőit.

Azt is kérték, sőt számonkérték tőlünk annak idején, hogy pályázatok révén is segítse elő a Hevesi Szemle akár a megyehatáron túlról is, hogy az irodalom, a közgazdaságtudomány új és fiatal tehetségei teret és lehetőséget kapjanak a publikációra. Megtettük. Első ízben 1979

—80-ban, amikor az országos pályázat nemcsak a pályaművek számát tekintve, de azok minőségét, színvonalát is figyelembe véve kétségtelen eredményt hozott. Ezen lelkesülvén fel, hirdettük meg 1980-ban, 1981-es eredményhirdetéssel az újabb és hasonló jellegű pályázatunkat. Az élet azonban tanulságos fricskát adott a szerkesztőségnek. Mert bár szám szerint a pályázatokkal most sem volt gond és baj, azok színvonala azonban már korántsem volt olyan magas, hogy — nem is a tiszteletre méltó pályadíjak összege miatt — elvállalhatta volna a Hevesi Szemle azok valódi, érdemi díjazását. Akadt közöttük olyan, több is, amelyek elérik a közlés szintjét — némi szerkesztői, szaklektori segítséggel —, ám olyan, amelyre megelégedetten és tiszta lelkiismerettel üthetné rá a Hevesi Szemle saját emblémáját, hogy ez valóban első, vagy akár harmadik díjas mű, — nem akadt.

A tanulság ebből természetesen az, hogy egy megyében, sőt egy megyéhez kötődően sincs meg ahhoz a lehetősége egy negyedévenként megjelenő, az élet széles spektrumát átfogni szándékozó folyóiratnak, miszerint évről évre a teljes siker reményével vállalhasson el ilyen pályázatok kiírását. Ám a pályázatokról letenni nem akarunk, itt is az igények teremtik meg a lehetőséget: terveink közt szerepel egy Heves megyéhez kötődő országos fotópályázat meghirdetése. Szolgálni kívánjuk ezzel egyrészt a fotósok igényeit, bízván abban, hogy a pályamunkák között több olyan is akad, amely túllépi a tisztes és közölhető, sőt még az „érdekes” fotók körét, eljut a fotóművészet korántsem rögöktől mentes, de sokak számára igen vonzó területeire is.

Várjuk tehát szíves bírálatukat, igényeiket és főleg várjuk cikkeiket, tanulmányaikat, a jó verseket, novellákat, a pedagógia elméleti kérdéseivel foglalkozó szakírásokat, fotókat, grafikát, — várjuk, hogy az élet még szélesebben hömpölyögjön be hozzánk és — jelenjék is meg folyóiratunk hasábjain.

1