Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: A nagyság férfi és női dimenziója
TUDOMÁNYOS MŰHELY A nagyság férfi és női dimenziója (Dráma és regény Németh László életművében) Arisztotelész szerint: „az emberek jellemük szerint lesznek olyanok, amilyenek, de tetteik szerint lesznek szerencsések, vagy ellenkezőleg.” A tett, a cselekedet jellege különbözteti meg a tragikus jellemet a nem tragikustól, hiszen: „A jellemek tettek által nyilatkoznak meg.” Ebből vonja le Arisztotelész a végkövetkeztetést: „a tragédia nem az ember, hanem a tettek és az élet utánzása.” A műfajelméleti kérdések végigvonulnak az irodalom fejlődéstörténetén. Diderot felveti és fejtegeti a regény és dráma határkérdéseit. Problémafelvetéseit Stendhal és Balzac haladja meg. Műveikben bizonyítják, hogy a polgári társadalom felelős a szociális torzulásokért, az egyéniség szellemi arculatának fogyatékosságaiért, a jobbra és többre törekvő egyén sorsának tragikus alakulásáért. Hegel a dolgok totalitásának ábrázolásában az epika, a szenvedélyek totalitásának megjelenítésében a dráma lényegi ismérvét látja. Az elméletirók, esztéták sorában Lukács György az, aki nem a műnemek anyagából, hanem a hősök jelentőségéből indul ki. Szerinte az epika a világban élést, a dráma az erkölcsi fejlődés csomópontjait ábrázolja. A drámában a történelmileg értékelhető tett alapján tartja minősíthetőnek a hős tevékenységének poézisét. Így a regény- és drámaíró is kiszorul a pátosz szempontjából történő minősítésből, pedig mindkettőnek lehet pátoszértékű attitűdje. Az elöljáróban idézett három felfogás együttesen bizonyítja: a drámai és epikai műveknek, azaz minden nagy műnek kettős aspektusa mindig a közösségi és egyéni. Németh László regényeiben és drámáiban egyaránt megtaláljuk a morális csomópontok művészetét. Németh művei a lét objektivitásában és nem a jellemek szubjektivitásában gyökereznek. Regényei közül a társadalmi körkép típusába tartozók többet, a monódia változatát jelentő lélekmonográfiák kevesebbet merítenek a világot kontinuáló folyamatokból. A regény- és drámaíró Németh — Arisztotelészhez hasonlóan — nem a jellemből vezeti le a tragédiát, hanem a jellemből fakadó törekvésből, a helyzetnek megfelelő vagy nem megfelelő gondolkodásból és ennek következményéből: a cselekedetből. Németh hősei keresik, meglelik és kimondják az igazságot; igazságkereső szenvedéllyel vállalják, tetteikkel érvényesítik. Náluk is „a szerencse és a szerencsétlenség a cselekvésben van.” A cselekvésképtelen, megalkuvó alakok kívül esnek Németh érdeklődési körén. Műveiben igen erős a művészi gondolkodás megismerő és értékorientációs természete és gyakran pátoszértékű az író személyes jelenléte. Bármennyire is fontosnak tartja a társadalmi létalap személyes oldalát, mégis — még a lélekmo- nográfiákban is — csak az ábrázolásban, de nem a jelentőségben ad neki elsőbbséget. Hőseinek jelleme mindig egy kor jellemző társadalmi szituációjában bontakozik ki. Az egyéni szféra mellett a közösségi, az öntörvényű hősök jelleme mellett a társadalmi szituáció sem marad járulékos. Dosztojevszkijhez hasonlóan Németh első vállalkozásai is részben sikertelen drámai kísérletek. Mindketten élesen drámai cselekményeket szerkesztenek, de regényeikben a szükségalkotó témák az éles, drámai feszültségek ellenére is el- beszélőiek, elbeszélői gondolatsorokban tipizálják az életet. A két lélekbúvár író közt azonban lényegi eltérés, hogy Németh végtelenül személyes írói művészete alapvetően különbözik Dosztojevszkijnek a személyességet tudatosan kiküszöbölő objektivitásától. Az ábrázolt valóság objektív tényei Némethinél erősebben hatolnak be a hős önkifejezésének szubjektív menetébe. Dosztojevszkij szigorúan elhatárolja magát a hős ítéleteitől, felfogásától. Némethnél sokkal kisebb — bár feltétlen megvan! — az író és hőse közti distancia. Nemcsak a Bűn és bűnhődésben, hanem az Iszonyban is regénydráma játszódik le. Raszkol- nyikov és Kárász Nelli egyaránt bejárja a társadalmi és a személyes tudat és lét tragikus fokozatait. Nellinek a házasság, az orosz diáknak a valóra váltott eszmei kísérlet jelenti a lélektani próbát. A drámai elem erősödése a Németh László-i regényformát a lélekállapot-elemző monódia felé közelíti (Emberi színjáték, Bűn), túlsúlya pedig (Gyász, Iszony) katarzis nélküli katarzissal záruló regénytragédiát hoz létre. Az Emberi színjátékban a társadalmi körkép egy alakra komponált 53
