Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - JELENÜNK - Fejes András: A rokkantak nemzetközi éve
meghatároznunk, amelyek rövidebb, vagy hosz- szabb idő alatt megváltoztathatók, módosíthatók. Ez a tendencia mind az országban, mind a megyében erőteljesen érvényesült az utóbbi 20 év alatt. a. A megye mezőgazdaságának sajátosságai Heves megye részesedése az ország mezőgazda- sági területéből 3,7%, a megyék között a 15. Speciális tájtermelési adottságai és hagyományai következtében a mezőgazdasági tevékenység szerkezete eltérő az országos átlagtól. Jelentős szerepet játszik a zöldség és szőlőtermelésben, átlagot meghaladó az erdősültség (31%). A belterjes növény- termesztés és állattenyésztés az alföldi sík vidéken fejlettebb, a középső — Mátra-bükkaljai — dombságon a szőlő és a gyümölcs dominál, míg az északi részen — a nagyobb lejtőszögű dombokon — elsősorban a takarmánytermesztés és állattenyésztés a legfontosabb ágazat. A termelési struktúra munkaigényes (zöldség, gyümölcs, szőlő), a gépesítés csak a legutóbbi időkben a megfelelő fajtáK kinemesítésével és termelésbe állításával indulhatott meg. Az állattenyésztésben a kisüzemekben bekövetkezett csökkenést a nagyüzemek fejlesztése csak részben pótolta. A csökkenő földterület és munkaerő ellenére megyénk mezőgazdasági üzemei jelentősen növelték 1960 óta az állami felvásárló szervek felé értékesítésüket mind a növénytermelési, mind az állattenyésztési termékekből. A felvásárolt árualapnak már hosz- szabb ideje mintegy 90%-át a nagyüzemek, 10%-át pedig kisüzemek, háztáji és kisegítő gazdaságok biztosítják. Ez utóbbiaknál az arány az állattenyésztésből a zöldség, szőlő és bor irányába tolódik el. (Folytatjuk) Kovács Sándor A rokkantak nemzetközi éve Az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése XXXI. ülésszakának 123. határozatával a rokkantak évének nyilvánította az 1981-es esztendőt. A deklaráció felhív minden csatlakozó országot, lehetőségeikhez képest tegyenek meg mindent a rokkantakkal szemben megnyilvánuló előítéletek felszámolására, a hátrányos megkülönböztetések megszüntetésére és biztosítsanak lehetőséget, hogy az egészségükben károsodott személyek társadalmi új- rabeilleszkedése zökkenőmentes és teljes értékű lehessen. „Magyar Nyelv Értelmező Szótára (Akadémiai Kiadó, Bp. V. kötet, 1054. o.): ROKKANT: (melléknév és főnév) Általában olyan személy, aki valamely sérülés, baj következtében betegeskedik, munkabírása és életereje csökkent. Olyan (személy), aki háborús sérülés, vagy baleset következtében munkaképességét teljesen, vagy részben elvesztette, s valamely hivatal, mint ilyet nyilvántartja.” Visszatekintés A testi károsodottak jelenléte az ép emberek társadalmában, minden korban — az éppen adott szellemi és civilizációs szinten — állásfoglalásra késztető hatású. Kevés kivételtől eltekintve a történelemben végighúzódó vonal: a rokkantakat, testi sérülteket a gúny, megvetés övezte, sokszor a kiközösítés, olykor a brutális bántalmazás volt osztályrészük. A görögök katonaválogatási alapmódszereként ismert, hogy az éretlen, testileg gyenge, vagy károsodott csecsemőket a Taygetos szikláiról vetették le. A rómaiak sem jártak el humánusabban, mikor a rokkant gyermekeket az Avertini hegyei között magukra hagyták, de folytatható a sor a koldulásra kárhoztatott háborús sérültek sanyarú sorsának leírásával éppúgy, mint a gyógyíthatatlan betegek közösségekből való kiűzetésének tragikus ecsetelésével. Az együttélési létformák civilizálódá- sával a rokkantakkal szembeni közvetlen megnyilvánulásokat lassanként a közvetett formák kiszorították, melyek az előítéletes gondolkodásban, kategorikus véleményalkotásban, a diszkrétebb formájú hátrányos megkülönböztetésekben öltöttek testet. „Tudományos Kutatások” vizsgálták a „nyomorékok” lelkivilágát és megállapították, hogy a csök- kentértékűségi érzés és az érvényesülési vágy ellentétének megélése a rokkantat önközpontúvá, túl- érzékennyé, tudálékossá, az egész világgal szembenállóvá, sőt olykor kifejezetten rosszindulatúvá változtatja át. E századéi éji vélemények szerint a sérültek nem találhatnak visszautat a társadalomba, a rokkantság: magánybetegség! A fogyatékos emberek személyiségéről alkotott kép az elmúlt ötven év során nagy átalakuláson ment keresztül. Egyre többen vonták kétségbe azt, hogy a rokkantak olyan homogén összetételű csoport tagjai, mely speciális lelki jelenségekkel és viselkedési formákkal egységesen jellemezhetők, függetlenül attól, hogy az invalidok (rokkantak) között különböző korú, nemű, sérülésű, foglalkozású és világnézetű emberek találhatóak. Nem hittek már abban sem, hogy a baleset ésjvagy betegség utáni személyiségátalakulás csupán negatív irányban játszódhat le. A tudomány elvetette tehát az általánosító értékítélet létjogosultságát és egy-egy sérült személyiség alakulásának milyenségében három tényező dialektikus kapcsolatát tartja fontosnak: I. Hogyan viszonyul a rokkant a saját megváltozott lehetőségeihez, miképpen tud azonosulni állapotával? 39
