Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - JELENÜNK - Kovács Sándor: A termelőerők Heves megyei fejlesztése
szonylatban számottevő adottsággal rendelkezik a nehézipar fejlesztéséhez. Heves megye északi, hegyvidéki területe szervesen illeszkedik az ország délnyugati-északkeleti energia- és nyersanyagtengelyébe. Ez a körülmény egészen az 1960-as évek végéig rányomta bélyegét az ipartelepítésre, még a hadiüzemként épült gyárak is e térségbe települtek, az alföldi részen lényegében a szétszórt házi- és kézműipar dominált. Az országos igényeknek megfelelően az első hároméves tervben a lignitbányászatot fejlesztették a Zagyva-völgyében (Petőfibánya) és Gyöngyösön, amelyre a Mátravidéki Hőerőmű (Lőrinci) települt 1949-ben. Az első ötéves terv során a szénbányászaton kívül kiépítésre került a Gyöngyösoroszi Ércmű is, amely később helyben dolgozta fel a bányaércet kohósításra alkalmas színporrá. Erőteljesen folytak az olaj- és földgázlelőhely- kutatások, rekonstrukciót hajtottak végre az elavult mátraderecskei téglagyárban. A bélapátfalvi cementgyár mészégetőüzemmel gyarapodott, ugyanakkor beszüntette termelését a korszerűtlen szilvásvárad! mészégető. Az élelmiszeriparban is a bővítés volt a jellemző kapacitásnövelési módszer, pl. a hatvani Konzervgyár uborkafeldolgozó üzemrésszel és paradicsomsűrítő berendezésekkel gyarapodott a tervidőszak folyamán. A nyers- és alapanyagot, valamint az energia- hordozókat termelő üzemek, bányák fejlesztési elsőbbsége megyénkben viszonylagos volt, mert fejlesztésükkel szinte párhuzamosan megindult a gépipari üzemek (nagyrészt hadiüzemek) hegyvidéki telepítése is. Üj vállalatként jött létre az első ötéves tervben az egri Finomszerelvénygyár, a siro- ki Mátravidéki Fémművek, Gyöngyösön a MÁV Váltó és Kitérőgyára, valamint az apci Fémtermia (ötvözetgyártás). A Hajtóműgyár szintén jelentős üzemet épített Egerben, amely ma a Csepel Autógyárhoz tartozik. A gyöngyösi Készülék és Szerszámgyár később az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT gépgyára lett. Az 1956-os ellenforradalom sem tudta lényegesen visszavetni a megyei iparfejlesztést (bár a termelés minden üzemben lényegesen visszaesett), 1957-ben már korszerű kül- fejtéses lignitbányát avatnak Ecséden, s felszínre hozzák Eger-Demjén határában a kőolajat és földgázt is az első kitermelő kutak. A megye ipari termelőerőinek fejlesztése, mint láttuk 1960-ig, szinte teljesen központi döntések alapján folyt, s lényegében a természeti adottságok kiaknázása volt a fő cél. A telepítések hatására 1958 végére a következő főbb mutatók jellemezték megyénk iparát: a 79 állami vállalat és ipari szövetkezet 388 telephelyen működött, a megyén kívüli vállalatok telepeinek száma is 19-re nőtt. A szocialista iparban foglalkoztatottak száma 1958 végén több mint 18 ezer fő, ezenkívül mintegy 3 ezer fő kisiparos tevékenykedett megyeszerte. A magánkisiparosok létszáma átmeneti visszaesés után emelkedett a korábbi szintre, mintegy felük dolgozott a három városban, a többi községekben. Ha a területi megoszlást vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy rendkívül egyenetlen az eloszlás (lásd: 1. sz. mellékletet) és a megye két déli járásában nem történt fejlesztés. Ennek hatása főleg a növekvő ingázásban és a nagymértékű elvándorlásban mutatkozott meg. Ennek ellenére a megye népessége nem csökkent, sőt az országos átlagtól magasabb volt a növekedési ütem a bevándorlási többlet hatására hosszabb időszak átlagában. Az ipari termelőerők fejlesztését nagymértékben segítette a szakmunkásképzés beindítása, a technikumokból, egyetemekről kikerülő fiatal műszakiak letelepedése. 1958-ban az iparban foglalkoztatottaknak kb Vs-a szakmunkás, a műszakiak több mint fele érettségizett, vagy diplomás. A megépült ipari létesítmények az akkori lehetőségekhez képest korszerűek voltak (pl. a Mátravidéki Hőerőmű gépegységei, feldolgozóipar gépei stb.), vagy a későbbi bővítéseknél, rekonstrukcióknál folyamatosan korszerűsítették azokat. Ebben az időszakban a gyártmányfejlesztésre kevés üzemben fordítottak figyelmet, gépipari üzemeink nem álltak egymással kooperációs kapcsolatban, a központi tervutasítás kényszerpályára terelte a termékelosztást. A technológiák fejlesztésére, a választék bővítésére érdekes módon a bányászatban, az építőanyag-iparban és az élelmiszeriparban figyelhetünk meg törekvéseket. A gépipar polgári termelése rendkívül széles skálán mozgott, pl. a Finomszerelvénygyár több száz cikket gyártott ebben az időben. A megyei iparfejlesztésben a hatvanas években két jelentős szakaszt különböztethetünk meg. Egyik az évtized első fele, amikor döntően a meglévő üzemek bővítése, rekonstrukciója zajlik. Az évtized második felében egyszerre történik visszafejlesztés és extenzív bővítés. Mindez a párt gazdaságpolitikájával (mezőgazdaság szocialista átszervezése és támogatása), a szénbányászat szelektív fejlesztésével kapcsolatos kormányhatározattal van ösz- szefüggésben. A hatvanas évek elején elhatározott iparvállalati centralizáció megyénkben csak később éreztette — fejlesztési szempontból — kedvező hatását. Erőteljes hatást gyakorolt az ipartelepítésre megyénkben is a párthatározatokban megfogalmazott területfejlesztési koncepció, a Budapesten kialakult munkaerőhelyzet és az adminisztratív intézkedések. A fővároshoz való viszonylagos közelség, a kedvező közúti kapcsolatok lehetővé tették, hogy a Zagyva-völgyi mélyművelésű lignitbányák bezárásával felszabaduló dolgozók nagyrészét, sőt növekvő mértékben a bányászfeleségeket is a térségen belül új munkahelyhez juttassuk. A hatvanas évek második felében a Visonta melletti energetikai beruházások mind rövid, mind hosszabb távon jelentős létszámú munkaerőt igényeltek. A mélyművelésű bányák elhagyott objektumait ugyanakkor kisebb-nagyobb feldolgozóipari üzemek vették birtokba (műanyagfeldolgozás Lőrinciben és Rózsa- szentmártonban; könnyűipari alkatrész és gépgyártás Gyöngyösön; építőipari előregyártó és fafeldolgozó üzem Petőfibányán). Megkezdték az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT Félvezető gyárának építését Gyöngyösön. Nem maradt el az egri térség sem az iparfejlesztésben: korszerűsítették a Dohánygyárat, el35
