Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Bolyki Istvánné: Hogy elevenek legyenek világaink
és ének közti jellegzetes hanglejtés), sőt szerepet kap az emberi hang, mint az érzelem-'és indulatkitörés szöveg nélküli megnyilatkozása. Nemcsak a színpadi mozgás, de a színpadi beszéd megújítása is végbemegy tehát. Az arcjáték, gesztus, tánc, mozgás mindig a tartalom és az ember belső világának kivetítésére szolgál. A kórus — mint a görög drámákban — a közösség, az öntudatra vágyó tömeg hangja. (Dinamika, ritmus jellemzi az előadásokat, s fokozza a drámaiságot, hogy díszlet helyett fekete függönyt alkalmaznak, s az emberi test jelenít meg lépcsőt, házakat stb.) Az 1931-es Ayrus leánya c. Palasovszky dráma rendezésében összegződnek a „totális” „lényegretörő” színház jellemzői. A szerző így összegzi törekvéseiket: „A színház ősi lényegét kerestük. Ősi lényegét, s új értelmét. .. Az igazi színház fölfed, kitakar, záporoz, megráz, egyaránt keresi a szívünket és az értelmünket”. Palasovszky Ödön művészete új színeket hozott az avantgárd mozgalomba. Távoli idők és kultúrák mítoszait idézte meg, új játékstílust igyekezett a hazai kultúrában meggyökereztetni — nem az egzotikum kedvéért, hanem hogy az embert önmagához és jelenéhez vezesse. Ma, amikor a színház válságtüneteit térképezzük, s amikor ismét egy-egy irányzatra fölesküdt előadások foszlanak semmivé emlékezetünkben, az ő kísérleteit is teremtő forrásaink között kell szá- montartanunk. írásai közül a Manifesztumok a szellemi ellenállás megindítói, a tudatosan szervezett kultúrprog- ram első állomásai. A „Kiáltvány a tömegek új kultúrájáért” — első Manifesztuma — Hevesy Ivánnal közös alkotás. Célja elsősorban a meggyőzés. Ezért olyan kíméletlenül támadó szellemű írás ez: hatalmas indulattal zúdítja megvetését az elvtelenné, üressé, olcsó szórakozássá züllött polgári művészetre, amely már csupán „ötperces lélekneme- sítőszer olyanok számára, akik érettségit tettek”. Üj művészetet, a köznapok művészetét és műfajait sürgeti, mert a polgári művészet korrupt, unalmas, életidegen. A régi életforma minden mozzanata bizonyíték, egy-egy láncszem az egész élet tarthatatlanságára. „Ez a művészet nem kell, mert elrohadt. Nem kell, mert nem forrasztja egybe nagy áhítatban a tömegek millióit, hogy az élet új értelmére nevelje és igazabb kultúrák stációja felé hajtsa... a művészetet a tömegek áhítata teremtette és vissza kell adni a tömegeknek. Ha a művészet milliók szeme láttára és füle hallatára sikolt a tereken, akkor az új kultúra becsületes és fanatikus ereje lesz.” A tömegművészet eszméjével indul tehát Palasovszky munkássága, s ez marad mindvégig alkotói tevékenységének legfontosabb gondolata. 1922-ben jelent meg másik manifesztuma: az Üj Stáció (hasonmás kiadás 1980-ban jelent meg a kecskeméti Katona József Múzeumban). Ebben a „Szabadítsd föl magad! ... Szervezd újjá magadban az embert!” — jelszavát hirdeti meg. Belső fölszabadulásunk a hedonizmus, az önzés, hiúság, karrier állomásain át a régi ideálok, a régi logika paragrafusok, dogmák kiirtásával valósulhat meg Az emberben és az ember fölé épült gátak akadályozzák, hogy „megismerjék a közös munka é: szolidáris élet korláttalanságát”. A megújulás fanatikus akaratát szuggerálja, az örökké nyitott aktív és teremtő embert dicsőíti. A manifeszturr nem mentes ellentmondásoktól. Dadaisztikus és aktivista jelszavai — mint a fényújság végnélküli türelmetlen villanásai — lüktetnek a vörös felületen „Öld meg azt, ami tudomány a tudományért, ami művészet a művészetért és nem szuggerálja millióknak az ember újjászervezését” .. . „A fanatikus ember a dolgozó ember, aki mindenkiért dolgozik, s akinek egy munkája van: az új stáció megszervezése. És ebbe a szakadatlan munkába szervezi bele a maga életét, a kultúrát és az univerzumot”. Az egyén tudatosodását, belső felszabadítását tűzi ki átmeneti feladatul. Ez az egyedüli járható út az ellenforradalmi Magyarországon, közvetlenül a Tanácsköztársaság bukása után. A Reorganizáció verseiből ugyanilyen szenvedélyes elutasítása sugárzik mindannak, ami ál és hazug. Az igényes: korral együtt élő ember agyteker- vényeit, gondolatait meg akarja tisztítani a beidegződésektől, amely elválaszt a Teljes élettől. Nevetséges, törpe, hitvány az ember, ha hiúság, rang, nagyzás törvényei sodorják. Legyen ismét ember az ember, igazi feladatokban megedzett, tudatos lény, ne sorvadásig óvott, sablonokban élettelenné dermedt „mű-szivek, aszpik-szivek, kristálycukor-szivek” preparátuma. A fájdalom kín, égő eleven seb. Tudnunk kell: mi a fájdalom, hogy őszintén szolidárisak lehessünk másokkal. Az irónia, gúny, szatirikus hang itt is fontos eleme az írásoknak. Karikíroz, kíméletlenül támad, s mindig pontosan célbatalál. A Pamflet ideáljaitok ellen a jobb életért c. vers még a manifesztumok jelszavaival szól; a Homo Sapiens, Karácsony, Család, Ház azonban már önálló, sajátos világba vezet. Néhol groteszk, szatirikus, máskor aforisztikus — de mindig tudatosan egyszerű, közérthető. Legtöbbjük munkásotthonok színpadán hangzott el. Céljuk a közvetlen, minél erőteljesebb hatáskeltés, meggyőzés volt. A hangnemet, stílust ez alapvetően meghatározta. A sok ismétlés, kérdés, felkiáltás szinte szuggerál, sokkol. Nem hagyományos lírai világ ez, hiszen a költő céljai más feladatokat rónak a versre. Mint ahogy lavinaomlás közben nem madárra figyel az ember. Itt is az élet alapvető dolgairól esik szó: munka, kényszer, szabadság, közösség, művészet. Mindegyik mű türelmetlen, lépésről-lépésre kiteljesedő vádbeszéd, csupa kérdés, fokozódó elgédetlenség. Valódi lírai világba vezetnek azonban az őz-Bib- lia ciklus versei. Bartók Cantata Profana-jának alapgondolata jelenik meg itt tíz évvel korábban! „Ó erdő erdő Te születted a folyózó csöndet A csodákat s a gyermek áhítatot. Te vagy a fiatal együgyűség: Az ősi ejtetlenérintetlen. 22
