Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Lénárt Andor: Százéves könyv az egri várról
föld alatt, jéghideg, sár, víz és oly bűzhödt levegőben, a melyben sem gyertya sem fáklya nem égett, csak a tűzoltó lámpa állta még ahogy úgy a sarat.” Más alkalommal a Pallos utca felé néző várfal alatti üregek egyikében egy régi, vastag befalazást törtek át. Amilyen nagy lett a nyílás, amikor rájuk tört a víz olyan vastag sugárban ömlött rájuk velük szemben. Szerszámaik mind az üregben maradtak. Könyve bevezetőjében, amikor kalandjairól írt, elmesélte, hogy 1879 őszén a Dobó-bástyától a Földbástya felé eső várfalnál két hétig dolgoztak egy üreg kitisztításán. Kihánytak 150 kocsi földet, de nem biztosítottak, a boltozatot oszlopokkal nem támasztották alá. Az üreg boltozata felülről leszakadt, s a levegő kidobta őket a lyuk szájába. Vizsgálódásai eredményeként azt a meggyőződését fogalmazta meg, hogy az 1801. évi bástyaomlás újra meg fog ismétlődni. Társaiétól eltérő furcsa viselkedése, tevékenysége különféle véleményekre, gyanúsításokra szolgáltatott okot. Más gondolkodású társaságban ki volt téve kérdéseknek, vallatási ostromnak, gúnyolásnak. „Ök meg nem foghatják, lehetetlenségnek tartják, hogy valaki más mint kincs keresési célból képes legyen évekig ernyedetlenül dolgozni, ... akinek egy-egy régi elrozsdásodott fegyverdarab, edény, oszlop vagy faltöredék nagyobb örömet szerez, mint nekik az olykor sokszor emlegetett kincs.” Zsebre rakta az élcelődéseket, amiket hallania kellett. * Amit a főhadnagy, mint történész írt le a várról, összefoglalva mindent, amihez hozzájutott, bírálni nem feladatom. Bár ezzel is érdemes volna foglalkozni, legalább egy egyetemi vagy főiskolai szak- dolgozat erejéig. Könyve megjelenésének századik évfordulóján az érdekes, amit ez a furcsa figura, nem a korában szokásos elegáns tisztek életét élő főhadnagy ránk hagyott, s ami nyomán elindulva, vagy továbbhaladva megtalálhatnánk a föld alatti Eger várának a ma láthatónál sokkalta nagyobb és érdekesebb részét. Meg kellene keresnünk azokat a helyeket, ahol ő járt. 1862 nyarán a székesfehérvári bazilika feltárásával egy időben szóba került „az egri várbani régi székesegyház alapfalainak kiásatások általi nyomozása”. Ez akkor megtörtént. A kutatás eredménye megjelent a Bartakovics Emlékkönyvben. Az ásatások nyomán feltárult kép igazolni látszott a történelemkönyvekben leírtak egy-egy mozzanatát. De az akkori feltárás is és az újabbak jelentős része is csak a székesegyházra vonatkozott. Nem a várra, az erődítményre. Henszlmann Imre és Gesler Károly építészeket és Ipolyi Arnoldot is csak ez érdekelte, az erőd nem. Bartakovics Béla érsek által 1871-ben a kincstár rendelkezésére bocsájtott várba az Egerben otthontalanul állomásozott katonaság a következő esztendőben az őszi hadgyakorlatok befejezésével költözött fel. — Az érseki börtönöket, melyeket már korábban is (1851-től) a katonák használtak katonai fegyházként — átalakították fegyverraktárrá. A börtönőr lakását a puskaműves lakásává és műhelyévé. A vár felügyelőjének (aki húsz éve legeltette teheneit a várdomb gyepén) istállóit pót- raktárrá, lakását a zászlóalj irodájává alakították át. A régi nagy börtönön nem volt ablak. Amikor fegyverraktárrá alakították át, a honvédelmi miniszter engedélyével 1874-ben a 6,18 m vastag északi falban egy hatfiókos és vékony vasrácsos ablakot készítettek 180 forintért. Balogh János főhadnagy a zászlóalj beköltözése után mindent szemügyre vett, és megkezdte „reményteljes kutatásait”. Amikorra kizöldült a pázsit, a felsőtárkányi erdőből hozott 600 különféle fát ültettek el a vár pusztán álló részein és az utak széléin. Elkészült a Magyar királyi hevesi 49-ik honvéd zászlóalj feliratú tábla az alsó kapura. Közben a főhadnagy kutatásai eredményeként előkerült egy oszlopfő, „a templom homlokzatán volt kajácsos nyílású négyszögletű kő” és több különböző ágyúhoz való golyó. Ezeket Dobó sírboltjában halmozta föl. A föld alatti nedves, dohos üregekben munkálkodás miatt megbetegedett. Egy ideig csak a felszínen foglalatoskodott. így 1879 tavaszán kitisztította Dobó ágyúját. Azt az 1509-ből való ágyút, mely ma a kiállítás olvasótermében látható. Akkor Dobó síremléke előtt hevert már Pyrker ideje óta. Ügy kitisztította, hogy lőni is lehetett vele. Ezt meg is tette. Nagy boldogság volt számára, amikor 1881. január 8-án hajnali öt órakor megkezdhette a tüzelést. „Az első négy lövést a világ négy tája felé, mintegy üdvözlet és híradásul sütöttem el, hogy tudja meg a világ, miszerint ugyanezen a helyen 327 évvel ezelőtt Dobó működött ágyúival — azok egyike megszólalt...” Ezután 9 óráig tüzelt változatos irányba a város felé. A díszszakaszt elvezette misére, majd a Da- nielik püspöknél lezajlott díszebéd üdvözlő beszédeinél újra és újra elsütötte Dobó ágyúját. (A püspök udvarából egy katonája a nagytemplom tornyában figyelőnek jelzett, akinek zászlólobogtatá- sára a koccintáshoz eldördült az ágyú is.) Másnap az új zászlóaljparancsnok megérkezésére szóltak a díszlövések. Amikor pedig újra a föld alatt tevékenykedett Balogh János, az akkori emberek számára érthetetlen, de még a maiak számára is sok meglepőt, érdekeset tapasztalt. A nyugati szegletbástyák alatt kényelmes termeket talált. Figyelemre méltónak tartotta a „falakban alkalmazott kútsoron — közönkénti — őrhelyeket, melyek egy-egy kis szobácskát képeztek”. Főalagutakat írt le. Tudta, hogy az alagutak mindenhol az első falak irányát követik, nyugatról indulva egészen a keleti bástyáig, ahol több egymás feletti teremmé szélesülnek. Innen be lehetett jutni a templom alá, s azt is be lehetett járni; de az üregek sok helyen be voltak omolva. Megtalálta „az egyik közlekedési utat a Sáncba”. Az északi bástya alatt, a templomhoz közel széles termet talált, amit a hagyomány után Rákóczi börtönének nevezett meg. Tudta, hogy innen ágazik el a délkeleti bástyába vezető út, egy „keskeny és magos 33
