Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 4. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Házam bokrétája
molyán közölte velünk: ma az asszonyok a fiúkacsáknál szexvizsgát végeznek. A fejletlen, gyenge kacsafiúkat tepsibe rakják, süljenek ott a zsírjukban, ne hitegessék itt a kacsalányokat. Valaki felvilágosított bennünket, a külföldiek megunták a kacsa húsát, ezért az állomány ötezerről a felére csökkent. Ó, szegények. A flegma, ízlését örökké változtató ember „detronizálta” asztaláról a pirosbarnára sült húsukat. Hát van az embernek szíve, ízlése? Szarvasmarha, juh, báránypecsenye kell nekik. És bor. De hát ezekkel lett kiváló a szövetkezet. * A következő napon ismét jég kartácsolta a vegetációt. Tíz-húsz évvel ezelőtt ilyen csapások következtében egy megye parasztsága jutott volna koldusbotra. Ma a közösségi gazdaság, a nagyüzemi szervezettség, az odaadó munka és a mindentudó szerszámok, gépek, a kapától a repülőig, sokat segíthetnek. Igaz, az' Állami Biztosító is belenyúl a zsebébe. Misi István Egerből, a biztosító embere, többedmagával már méri a kárt. Május végén és júniusban többször is pusztított a jég a gyümölcsösben, szőlőben egyaránt. A kár több száz embert érint. Harmadnap. Ismét idegszanatórium a határ. A pacsirták andalító dallal andalítják az embert. A templom háta mögött, a pince bejáratánál, jól megtermett, nagy hasú kamion áll. Az NSZK-ba készül. Illatos fehér borokat, traminit, muskotályt tankol és vörös bort is. Mersits János pincevezető irányítja a munkát. Éppen 20 éve már. Tavaly 35 napig tartott a szüret. Jött a termés, alig győzték fogadni. Fajták szerint mérték, fokolták, bogyóz- ták, leválasztották. Présbe került, azután a must a hordókba. Mindezt 30 ember a gépekkel végeztette el. * A vezetőség beszámolójából: „A termelés fejlesztését, növelését általában meg kell előznie a fejlesztési tevékenységnek. Így volt ez nálunk is az V. ötéves terv időszakában is. A fejlesztési elképzeléseink elég nagyok voltak, hiszen mintegy 153 millió forintnyi fejlesztéssel számoltunk, ami évente több mint 30 millió forint felhasználását jelentette volna. A fejlesztési elképzelések között az egyik legfontosabb feladatunk a bortároló 20 000 hl-rel történő növelése volt. Ezt a célkitűzést alaposan túlteljesítettük, miután a tényleges bővítés eléri az 53 000 hl-t, s ezzel együtt összességében 70 000 hl-nyi bortároló térrel rendelkezünk most. A fejlesztési tevékenység a következő tervidőszakban is egyik legfontosabb feladatunk lesz. Fejlesztési elképzelések között első helyre rangsoroltuk a szőlő—bor vertikum következő lépcsőjének, a palackozásnak a megoldását, amit a Mátra alján levő más gazdaságokkal közösen tervezünk megvalósítani. Erre a célra az ötéves terv időszakában mintegy 30 millió forintot tervezünk felhasználni. Amennyiben a közös megoldás valamilyen oknál fogva nem valósítható meg, akkor minden erőfeszítés mellett saját maguknak is meg kell oldani ezt a feladatot. Ugyancsak feladat a fejlesztések vonatkozásában a további, mintegy 25—30 000 hl-nyi tárolótér építése, hogy a megnövekedett háztáji szőlőtermés befogadására is alkalmas legyen a borászati üzemünk. A borkimérők árbevételi terve 24 millió forint volt, ami 25 millióra teljesült. 24 millió az 1981. évi tervünk is. Szeszfőzdéink az árbevételi tervet nem teljesítették, miután lényegesen később indultak a termeléssel az ősz folyamán, mint ahogy az szükséges lett volna. Az elért árbevétel csak 0,8 millió forint, s 0,9 millió forinttal számolunk 1981-re.” * Balázs Ábel főborász nincs még 40 éves, tegnap vizsgázott marximusból, egyetemi szinten, 16 éve dolgozik itt, ennyi ideje végzett a Kertészeti és Borászati Főiskolán. Nagyrédei, a szőlők között született. Itt lakik családjával, Tarjánban. Most a Kiskunhalasi Állami Gazdaság embereivel tárgyal. Elférünk az asztaluknál mi is, invitál kedvesen. A pincébe megyünk. Oly szép tiszta a csend itt, a hordók között a nemespenész ózonillata száll. Ember alig, mindössze öten dolgoznak a borral teli katakombákban. Mennyit kellett küszködnie emberekkel, költségekkel, technikával Balázs Ábelnek és társainak, mennyi küszködés, álmatlan éjszaka, gondolat van e pinceromantika mögött. Követni a szőlőt a szürettől — amíg borrá érik — komoly feladat. Nem romantika, hanem realitás. És mégis irigylésre méltó élet. Ha kimerítik a papírok, számok, tárgyalások, irány a pince. Jobb, mint a seduxen. * Csivitelő tyúkfélék, bődülő marhák, bégető juhok között járunk egész nap. Csörgő István agrármérnök, állattenyésztési osztályvezető, Széchényi Éva, főiskolát végzett, baromfitelep-vezető és Csernus József juhász számadó, brigadéros a házigazdánk. Technika, elektromosság, tisztaság, rend mindenütt, a „csirkeólban” is. Pedig a vendég rangja vitatható. Nem is őérte történt mindez. Bejártuk a Borhy-tanyát és a Bolya-pusztát is. 1192 szarvasmarhát tartanak, ebből 500 a húshasznú tehét. 2014 juhot legeltetnek, ebből 1358 az anyajuh, 26 ezer tyúkféléjük és több mint 4 ezer kacsájuk van. * A vezetőség beszámolójából: „Az állattenyésztés területére vonatkozóan arról adhatunk számot, hogy a szarvasmarha-tenyésztésnél kitűzött feladatokat tulajdonképpen teljesítettük összlétszám és tehénlétszám vonatkozásában is. Most már kialakultnak tekinthetjük szarvasmarha-tenyésztésünket, a húsirányba való szakosodás gyakorlatilag befejeződött, a továbbiakban már csak a technológia finomítására kell figyelmet fordítanunk. A juhtenyésztésre vonatkozó elképzeléseink nem teljesültek, az 1978-ról jelentkező beruházási fékezés nem tette lehetővé. így maradt az állományunk az induló nagyságban, s a termelés színvonala is az első időszakban kedvezően fejlődött, 27 /
