Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Lelkes László (Németh László): Fiatalok: egy tábor
Fiatalok: egy tábor Miska kukoricát darált. Meg-meglökte a darálót s már megint csak a kapun volt a szeme, ahol a kisasszony búcsúztatta a vendégét, az Etel tanítónőt. Már vagy egy negyedórája búcsúzkodtak, a daráló és Gulyás gazda nagy bosszúságára, akinek mindenféle elintéznivalója akadt a góréban, mert a góréból a kapura látni. A daráló a Miskán bosz- szankodott: régesrég leőrlelhette volna azt a kis kukoricát, amit az asszonyság kívánt a csibéknek. Gulyás gazda a lányán bosszankodott, aki már megint arról a górlábú kántorról sutyorog a ba- rátnéjával, pedig nem azért neveltette ő Pesten, hogy ilyen kódisszerzet parádézzon vele. Egyedül Miska volt elégedett ebben a nagy, bosszankodós alkonyaiban. Elnézegethette a Zsófika derekát, amint az otthonka rátapadt és sose kívánt jobb mulatságot. De az ő szemlélődése sem tarthatott örökké. A gazda észrevette őt s valahogy tudatnia kellett a világgal való elégedetlenségét. — Hát te mit mamlaszkodsz? — ripakodott a kocsisgyerekre úgy, hogy a lánya is megérthette. A daráló megindult, akár az ördögmotolla, a tanító kisasszony is rájött, hogy vége a mondanivalójának, Gulyás gazda is beriglizte a góréajtót, Zsófika is megindult befelé. Minden a legjobb rendjén megy, ha Janika, a béres kisfia ott nem lődörög a szederfa alatt. Ami szedret a kacsák meghagytak, régen fölszemezte, még a kikezdett szemeket is, s most azon leleményeskedett, hogy lehetne a fáról lemosolygó paradicsomot a nyakába zúdítani. Nehezen megy az ilyen hátulgombo- lós, három éveske gyereknek, de mire valók a kövek, dobálgatta őket minden égtáj felé. Csakhogy alantjártak azok s hol a fején koppantak, hol az első szoba ablakán. Látta ezt az igyekezetei a Zsófika, s megsajnálta a Jánoska éhségit. Mint afféle szerette a gyereket, mégha oly szutykos és fülig rózsaszín is, mint ez a Jánoska. — Rázz neki egy kis szedret, — szólt Miskára •— aki a darás szakajtóval épp befelé igyekezett. Miska, csakhogy a hajlandóságot mutassa, azon- szóra a falhoz állította a szakajtót, fölugrott a szederfa legalsó ágára, végigkúszott az érdes törzsön s hogy a lába a feje magasságába ért, meghömpö- lyödött az ágon s már fönn is volt a lomb sűrűjében. Az ágak villáin egyre föllebb hágott s a szederfa alig emlékezett ilyen rázkódásra, mióta a villám harminc év előtt melléje vágott. Janika megszédültén állt a lila zuhatagban a kisasszony meg kacagva szaladt befelé. De hirtelen elállt a szeder-zápor. Miska valami furcsát látott. Az előszoba ablakát még a délelőtt befüggönyözték. Az asszonyság szokott leszundítani, azt mondja, reumás a lába. Éppúgy befir- hangozták, akár éjszakára, amikor a Zsófika kisasszony alszik a nagykendő mögött. Be ám, de csak az első ablaktáblát, ki gondolta volna, hogy a szederfáról a felső ablakon át valaki a szobába láthat. Pedig úgy volt, még a bocsátkozó szürkületben is kivehette a tükrös mosdót és mögötte az ágyat. Nagy szöget ütött ez a fölfedezés a Miska fejében. Oda se hederített a térdepelve zabáló Jánoskára, bevitte a darát s egy ideig elszöszmötölt a jószág körül. Harangszóra bement a konyhába, ahol a két bennkosztos cseléd halálos némaságban fogyasztotta el a délről maradt krumplis pogácsát s csak néha szimatolt arrafelé, ahol a család vacsorája sült. Amikorra a tizedik pogácsát befalta és kibotorkált az udvarra, már az esti csillag is kiült a szemben-sötétlő szőllőhegy fölé. Miska őgyelgett ide, lődörgött oda s egyszer csak ott állt a szederfa alatt. Kisandított az utcára. Halálos némaság. Csak messze, a Cigánysor felé csaholt két vitatkozó kutya. Bebandzsított az udvarra. Csak a pajta alól hallatszott a takarmánykukoricán elhelyezkedett béres nyögése s a nyitott jászolnál kérődző ökrök láncai csörögtek. Miska egy ugrással fenn volt a fán s belehelyezkedett a maga figyelő fészkibe. Türelmetlenül várta, hogy a gazdáék vacsorája véget érjen és kigyúljon az éjjeli szekrényre állított gyertya. Elképzelte a kisasszonyt, amint a tükör előtt a hosszú, fekete haját bontja s még sok mindent elgondolhatott a bolond Miskája, mert nagyot fészkelődött a fán. De hallja ám, hogy nyílik a konyhaajtó. Nagy böcölléző léptek botorkáltak végig a gáderon. Ehen, az öreg jön a botért. Tudva van, hogy Gulyás gazda vacsora után öblöget vagy egy korsót, de az is megesik, hogy másodszor is lebocsátkozik a föld aJá. Kell valami szórakozás a falusinak is, ha már muzija nincsen. Csakugyan ő volt s a szederfára is fölvilágított a fehér porcellán kancsója. Akkor a kisasszony sem késhet soká, gondolta Miska. A gazda kitámasztotta a pinceajtót s nagy szitkozó- dások közt leszállt a hordók közé, amelyek a kocsisgyerek fantáziájában, mint a kimeríthetetlen gyönyörök tartályai álltak, mohos fenekükkel s kellemes dohszagba bagyulálva. Elképzelte a gazdát, amint a hébért a hordóba meríti. Hej, de megkímélte volna, csak a hébér gőzit a tüdejére szí- hassa. A gazda bezárta a pinceajtót. Miska várta, hogy bekotródjon, mert még a mocorgása alatt is poty- tyant a szeder az ágról s amint a földön elplaty- tyant, úgy képzelte az egész éjszakát figyelmessé teszi a kakasülőjére. Buta, kacsáknak való bogyó! De a gazda ahelyett, hogy a gádernek indult volna, fogta a kancsót, a pince mellé állította, kapta a meszes sajtárt s a góré mellé fordult, ahol a sárgaföldes domb állt. Hát ez mit akar éjidőn a homokkal, csodálkozott Miska, míg a gazda nagy derékfájlalások közt a sajtárt telemerte. De akkor rőkönyült csak meg, amikor a gazda jön éppen őfelé, grád a szederfának. Ez észrevett, de mit akarhat a homokkal. S már kész volt a hazugsággal: kiültem egy kicsit szedrészni, mondja majd, ha ráripakodik a gazda. Ki is nyúlt egy szem szeder után, szétmajszolta a képin, mintha láthatná 16
