Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 3. szám - JELENÜNK - Nagy Piroska: Szajla, Terpes - két világ

A század elején igen sokan vándoroltak ki a faluból Amerikába. Soknak nem sikerült ott az élete, azok visszajöttek. Csabai Mihály — álljunk meg egy pillanatra a nevénél: amikor szlovák jobbágyok települtek Terpesre, azok közül néhányan továbbmentek Békéscsabára, az ottani szlovák településre. S volt aki visszajött. Innen a név nyilván. Ám Csabai Mihály már itt született Terpe- sen, egy kis zsupfedeles házban. Heten voltak testvérek, három meghalt. Két fivére ment ki Amerikába. Egyik 1927-ben, másik 1928-ban.

— Nekik hogy sikerült?

— Megvannak, mint munkások. Ott is dolgozni kellett. Még többet, mint itthon. Alig van a faluban család, akinek ne lenne amerikai rokonsága. Egyik bátyám se nősült meg odakinn. Aki most 75 éves, az agglegény maradt. Aki 73 éves az itthon nősült, még mielőtt elment, de nem tudta kivitetni a feleségét, mert itthon baleset történt. A felesége anyja beleesett a pincébe, eltört a lába, elgennyedt, le kellett vágni. Ugye nem vághat neki a nagyvilágnak egy féllábú, tehetetlen öregasszonnyal? 1961-ben volt itthon látogatóban a férje, még akkor se mehetett vele, mert akkor is élt az anyja, 86 évig élt! Talán azért, hogy ki ne mehessen a lánya. Most aztán a bátyám jön haza végleg. A felesége házában fognak lakni. Más is van, aki hazajött nyugdíjas korára. S jönnek sokan látogatóba. (Megjegyzem, magam is találkoztam eggyel, miközben adatközlőmet kerestem, s utána érdeklődtem az utcán. Negyven év után jött haza látogatóba egy farmer. Azt mondta, háromszáz hektáron gazdálkodik Kanadában, tavaly 100 hektáron virágmagot termelt, jól sikerült, most megengedhette magának az utazást. De most visz- szaadom a szót Csabainak.) Amikor hazajön valaki, nagy traktát csapunk, jönnek a szomszédok, ismerősök. Megjegyzem, ugyanígy van Amerikában is. A bátyáim ismerősei eljönnek, s ilyenkor sajnálom, hogy idegen nyelv tanulására sohasem volt időm, nem tudok velük beszélgetni. Maga azt mondta, a régi Szajla meg Terpes és Szajla-új telep: két világ. Az is. De azt a különbséget, amikor én találkoztam odakinn azzal a másik világgal. Elképedtem, hogy milyen keveset tudnak rólunk. Voltak, akik azt várták, bő ingujjban, rojtos gatyában megyek látogatóba. Nagy társaság volt a bátyámnál, köztük orvosok, ügyvédek, farmerek. A bátyám megmondta nekik, hogy én országgyűlési képviselő is voltam 1963-tól 1967-ig. Azt mondja egy farmer a bátyámnak, kérdezze meg tőlem, milyenek azok a kommunisták? A bátyám a vál- lamra csap: ilyenek, e! Két lábuk van, két kezük, a fejükkel tudnak gondolkozni. Felálltam, hogy jobban lássanak. Hát képzelje: megtapsoltak. Pedig azt is bevallottam, hogy kolhozelnök voltam 10 évig.

Most nagy a sürgölődés Csabaiék portáján. Az unokája esküvőjére készülnek. S erre az alkalomra érkeznek az amerikai rokonok. Búcsúznék már, de Csabai még utánam szól:

— Még valamit. Nekem négy traktorom volt abban az időben, mikor még a nagy szövetkezeteknek se volt. Mit tagadjam: az összeköttetéseket is felhasználtam a szövetkezet érdekében.

A falukép az, ami elválasztja egymástól Szajlát, a régi falut az újteleptől és Terpestől. E két utóbbi határát én nem látom, de megmutatják. Itt vannak a kétszintes új házak, a gyönyörű virágoskertek, aminek az ápolására mindig szakítanak időt. A virágok között néhány gyümölcsfa is van. S hirtelen az ellentét: Szajla régi házai. Itt is tisztaság van, s romantikus hangulata a hajdani palóc falunak. Nagy udvarok, nagy kertek. A temetőben gyönyörűen hímzett halólepedőkben porladnak az öreg csontok. S a gyermekek őrzésére, házvezetésre becsalták a régi házakból az új emeletes házba a fiatalok a nagyanyákat. Magukkal hozták ringó szoknyáikat, aranyos főkötőiket, régi summás dalaikat. Ezeket éneklik az asszonykórusban :

Harmatos a cukorrépa levele,

Nagyon fázik a summáslányok keze,

Nagy a répa, még nagyobb a fű benne,

Sáros lesz a vászongangám eleje.

Ganga: vászonkötény. így nevezik a mátraalji palócok. Az asszonykórust Nagy Sándorné tanítónő vezeti. Fiatal asszony, most tovább képezi magát néprajzban, s gyűjti a summásdalokat.

— A kórus még az első palócnap alkalmából alakult, húsz éve. Én öt éve vezetem, azóta országos minősítésen kétszer kaptunk kiváló címet. Summáscsokorral indultunk. Ilyen dalok is vannak benne:

Mátraalji zöld erdőben lakom én,

Csendér fegyver ropogását hallom én,

Csendér fegyver ropogását hallgatom,

A szeretőm bús levelét olvasom.

— A kórus tagjainak életkora?

— Húszéves a legfiatalabb, a legidősebb 59 éves. Énekelünk a könyvnapokon, a megyei ünnepségeken, itthon az állami ünnepeken.

Nagyné Sárika az alsó tagozatban tanít. A tanteremben vagy huszonöt gyermek. Megkérdezem:

— Gyerekek, kinek a családjában volt summás a nagypapa, vagy nagymama?

Kilenc kéz emelkedik a magasba.

— Miért hívták őket summásoknak?

Előbb csend, majd halk, bizonytalan válaszok:

— Mert eljártak dolgozni.

— Mert részt kaptak a termésből.

— Nagymama csak felit, mint nagyapám.

— Még megvan a padláson a summásláda. Volt benne száraz tészta, szappan, meg képes levelezőlap.

— Az intézőt emlegették, hogy az nem vót jó.

— A grófot emlegették, hogy az jó ember vót, de az intéző nem, mert az parancsolt.

— A grófnak könnyű volt jókodni a hintóból. Köszönt és továbbment. Az intéző hajszolta a sum- másokat.

— Mondta nagyanyám, hogy férges volt a szalonna.

Summásnótákban sohasem szerepel a gróf, csak az intéző:

Intéző úr, verje az isten magát,

Adja másnak azt a savanyó babját,

Vagy egye meg, vagy adja a kutyának,

Ne pedig a hathónapos summásnak.

— Ki tudja, hogy hívták itt a környékbeli föld- birtokosokat?

29