Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre XIII. Szentmiklóssy Alajos

rabjánál nem tapasztalható effajta mívesség. A Bajza által hiányolt „ízlés”, „csinos nyelvezet”, a közönségesség tudatos kerülése itt maradéktalanul megvan: Idvvel tölt kelyhét Küprisz kényemnek ajánlja Égi malaszt! s vajon merjek-e élni vele? „Élj bízvást habozásom közt ezt ihli Camoenám — S a szép Istenné ritka kegyének örülj. Háláúl oltárt hű tiszteletére emelvén Szíved lángjaival tégy neki áldozatot.” Megteszem: és ím a bájkelyh nectára azonnal Szent hévvel tölt el s égi örömre ragad; Üj szebb érzelmek kezdnek 'fakadozni keblemben S elbájolt lelkem mennyei lángra derül. Tündér rózsa világ nyílik ki mosolygva előttem S a gyönyörű Amathus illatos öble fogad. Van olyan Szentmiklóssy-vers is aztán, amely egy korai, de már valódi élményen alapuló Vörös- marty-költemény előképe lett, A völgyi lakos cí­műé nevezetesen, amely a fiatal Vörösmarty sze­relmi tárgyú lírájának egyik legjobb darabja. A formát, a rímtelen jambusokat vette át a fiatal Vörösmarty, éspedig a Chloe ajaka c., megint csak az egyik legjobbnak minősíthető Szentmiklóssy- versből... ★ Szempontunkból Szentmiklóssy kritikusi tevé­kenysége sem elhanyagolható irodalomtörténeti momentum, túl azon, hogy ebbeli munkássága egész irodalmi fejlődésünkben is fontos jelenség. Két olyan írása is megjelent, amelyben Egerhez szorosan kötődő írók műveit méltatta, olyanokét, akikről az előzőekben már sorozatunkban is szól­tunk. Mindkét recenzió a Tudományos Gyűjte­mény lapjain látott napvilágot, az egyik mindjárt a folyóirat indulásának évében, 1817-ben. Vitko- vics Mihály épp akkor megjelent kötetét (Vitko- vics Mihály Meséji és Versei. Pesten, Trattner Já­nos Tamás betűivel. 1817.) ismertette — mintegy bizonyságot téve a Kazinczy-tábor melletti elköte­lezettségéről így is. Szentmiklóssy igen jó szemű kritikusnak bizonyult már ebben az írásban is. A Vitkovics-könyv lényegi elemeire tapintott, ami­kor a fabula-író Vitkovicsnál elsősorban az ere­detiséget dicsérte, majd akkor is, amikor a kötet lírai anyagáról szólván az epigramma-költő Vitko- vics erényeire és értékeire hívta fel a figyelmet. S abban sem tévedett, hogy a szatíra iránti hajlam is igen jó Vitkovicsban. Jó érzékkel emeli ki az epistolát egyébként is sikerrel művelő költő olyan alkotásait is, mint a Horvát Istvánhoz, illetve Ko­vács Sámuelhez intézett versezet. „A többször ma­gasztalt poétái levél felől — írja Szentmiklóssy —, mellyben barátjának, Horvát Istvánnak, a mezei élet gyönyörűségeit józan életphilosophiával fű­szerezve festi, méltán elmondhatjuk, hogy az min­den Verseinek koronája. Szép az utolsó levél is T. Kovács Sámuel Űrhoz. S különös figyelmet érde­mel benne azon sokaknak szólló intés, melly Ho- rátznak Augustushoz írt leveléből... vagyon he­lyes célzással beléje szőve: És pedig olly munkát, amellynek terhe lenyomna Vállaimat, félvén szégyenlek venni magamra.” Talán az előzőnél is fontosabb s jelentősebb a második Szentmiklóssy-recenció, amely a Bécsben élő, ám Kisfaludy baráti köréhez tartozó Gaál György német nyelven kiadott magyar népmese­gyűjteményéről, a Märchen der Magyaren c. kö­tetről íródott. Ez az írás már a kazinczyánus prog­rammal való szakítás dokumentumaként fogandó fel. Mint Fenyő István mondja a korszak monogra­fikus feldolgozását tartalmazó könyvében, Szent­miklóssy ebben az írásában (megjelent a Tudomá­nyos Gyűjtemény 1823. évfolyamában Szerényi Vilmos álnévvel) ,,... már Kölcsey Nemzeti hagyo­mányokba., sőt — ha távolról is — de Erdélyi Já­nos népköltészeti felfogása felé mutató gondolat­elemeket szólaltat meg”. (Vö.: Fenyő István: Az irodalom respublikájáért. Bp. 1976. 155. 1.) Szentmiklóssy egyik legfontosabb észrevétele, mindjárt a címadással kapcsolatos: úgy véli, cél­szerűbb lett volna s valószerűbb ez a cím: Volks­märchen der Magyaren, vagyis Magyar népmesék, ui. a kötetbeli „ ... mesék gyűjteménye a magyar köznép elbeszéllő körébe tartozik”. Újszerű, s a megjelenés idejének viszonylatában kölönösen nagy jelentőségű kritikusi alapállása is. Ilyen vi­lágosan alighanem ő fogalmazta meg először a kor­szakban, hogy „ ... a nemzet minden osztályainak különösen bizonyos saját, tulajdon, kirekesztő poé- zisok vagyon, melly azoknak szellemét, érzését, éle­te, s gondolkodása módját, egyszóval egész szív­bélyegét elevenen kinyomja.” Gaál meséit, a ma­gyar „köznép” teremtette s ez a népi mesevilág szuverén világ, hisz „ ... a köznépnek is ... va­gyon a maga saját költői bájvilága, hol az élet ter­heit feledve vagy a kifakadás pontjára hágott ér- zeményeit ömledezteti; vagy pedig az édes csala- tás ringató karjain tündér álmokra szenderedik”. Esztétikai értékei e meséknek — Szentmiklóssy felfogása szerint — igen komolyak, mert „ .. .men­nél közelebb vannak az ezen osztályba tartozó sze­mélyek a természethez, poeziájok annál több ér­deklő vonásait tartja meg a művészségek ezen köz szülőanyjának, s örök utolérhetetlen példányának”. Épp ezért — véli Szentmiklóssy — eléggé nem le­het dicsérni Gaál György vállalkozását, aki „ ... több esztendei fáradozásait nem kímélvén, a köznép szájában élő meséket szorgalmatosán fel- jegy ezgette, s azokat a költés ezen neméhez illő könnyű egyszerű stylbe öntve nemcsak a Hazával, hanem a Külfölddel is megismertetni kívánta.” Amit a magyar népmesék jellemzése képpen pa­pírra vetett a szerző, mindaz máig is érvényes, a folklorisztika által ma is vallott, érvényes igaz­ság: „Első tekintettel... különösnek látszik, hogy minekutána a magyar regék többnyire szomorú tartalmúak, s gyászos kifej lésök a szívet a legér­zékenyebb fájdalommal szaggatja; ezen apologok- ban ellenben azon borongó gyénnek (géniusznak) legkisebb nyoma sem mutatkozik, s a történet rendszerént szerencsés kimenetellel koronáztatik meg. De ezen környülállás ezen mesék eredetisé­gének hitelességét legkisebb kétségbe sem hozza, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy ez a község meséjinek szokott tónjok, s ritka van közöttök, melly örvendeztető befejezéssel ne végződnék. Ezen külömbözésnek oka az lehet, mivel a regék több­54

Next

/
Thumbnails
Contents