Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Denke Gergely: "Spoved' Dunaja"

it odáig kényszerítette, hogy rájött: tarthatatlan helyiét, amiben él, mert az önmagáért való költészet egyre nkább a hiábavalóság ítélete alá kerül. — „Amíg egy ■ímet kerestünk, lábainknál százan haltak meg..Rá sellett jönnie, hogy nem lehet többé öncélú — bár tiszta szándékú és magas művészi értékű — tevékenysége a ,rímkeresés”. Továbbra is keresnie kell a rímeket, egyre jobbakat kell találnia, de azért, hogy azzal is közvetlen hasznára, segítségére legyen népe és a népek vajúdó életének. Vállalta továbbra is minden sorát, egyetlen betűjét meg nem tagadta eddigi költészetének, de ekkor belenőtt, felnőtt saját költői munkásságának egy új korszakába, melyben az írás több, mint magát és másokat gyönyörködtető játék, sokkal inkább, egyre inkább társadalmi-történelmi szolgálat.

„Négymillió emberért a Tátra alatt, tízmillióért a Duna mentén, ötszázmillióért Európában, a földrészekért, bolygónkért...”

E kozmikus arányú felelősségtudat Lukác számára meghatározott: az ok és a cél kettős szorításában — cselekedni kell

„a trinitrotoluol korában

mielőtt mindannyian ott bomlanánk

a tömegsír tűzmarta poklában.”

Cselekedni kell, mert vész fenyeget, tenni kell, hogy elkerüljük... A költő cselekvésének eszköze — a szó. Hiszi, hogy messze hallszik és csodát mível. Rendíthetetlenül, el nem hallgattathatóan hirdeti a népek testvériségének gondolatát. Elkötelezettségét a sajátján kívül különösen is három nép — a csehek, a franciák és a magyarok — iránt érzi. Bensőséges kapcsolatot épít ki a legtöbb cseh íróval; fáradhatatlanul munkálja a szlovák—cseh viszony őszinte formáinak megerősödését, kérve, várva az egyenjogúságot a kisebbik nyelvtestvér számára. Számos kötet kiadásával sokat tesz a francia irodalom szlovákiai megismertetéséért, gazdag válogatást tesz közzé a francia költészetből, Villontól Valeryig. (Részben e kötetéért kapja meg a Francia írószövetség tiszteletbeli tagságát.)

Állásfoglalása azonban a „legexponáltabb” a Duna- táji népek sorsközössége, azon belül is a szlovák—magyar kapcsolatok ügyében. 1943-ban — a fasizmus sötét korszakában! — a modern magyar líra első szlovák nyelvű antológiájának előszavában így tesz hitet az építő egymás mellett élés gondolatáról: „A népeknek, melyek egymás mellett élik a maguk önálló életét... meg kell találniuk a »modus vivendit«, mégpedig nemcsak politikai téren ...” s szerinte ez akkor valósul meg, — „ha átadják egymásnak szellemi, kulturális értékeiket, ezeket kölcsönösen minél tüzetesebben megismerik, tanulmányozzák, megértik, terjesztik, befogadják, a maguk szellemi értékei közé sorolják”. Valahányszor mérlegre kell tennie tevékenységét, önmagát, az értékelést újból és újból e gondolat felmutatásával végzi: „Szolgáltam a Látomást, két nemzet irodalmának tolmácsolásán át, a magas értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül eljutni a Duna menti sorsközösségi testvériségig.” — „Félszázados hang vagyok: a Duna-medencei népek sorsközösségének és baráti megegyezésének hangja.” Emil Boleslav Lukác a szolgálatával azonosuló ember történelmi példányképe a Duna-tájon.

Munkásságának tetemes részét teszi ki éppen az, amivel leginkább szolgálhatja a népek testvéri közeledését: a műfordítás. Ezen belül is szembeötlően számottevő a

magyar irodalom, elsősorban líránk remekeinek átültetése. Már 1921—22-ben, pályafutása legkezdetén megjelent néhányAdy-versfordítása; doktori disszertációját is Adyról írta, 1933-ban. Móricz Zsigmond lapja, a Kelet Népe 1940. ápr. 1-i számában találunk egy híradást Lukác akkori tevékenységéről: „Lukác az »Elán« című szlovák irodalmi folyóiratban most ismertette Kosztolányit, Tóth Árpádot és Juhász Gyulát. Ez idő szerint egy nagyobb Babits-tanulmányon dolgozik. Elkészült fordítása Krúdy Gyula »Podolini kísértetek«-jének s legközelebb jelenteti meg Márai Sándor »Eszter hagyatéka« című regényét”. — 1941-ben újra Adyt vette elő „V mla- dych srdciach” (Ifjú szívekben) címmel megjelent első önálló magyarból fordított kötete. Ez egyben az első szlovák nyelvű Ady-kötet is. Bevezetőjében olvasói elé tárta Ady életét és költészetének jelentőségét. Elsőként hangsúlyozta, hogy Ady milyen példamutató internacionalizmussal gondolkozott a nemzetiségi kérdésről. (Akkor, a népek tudatát fertőző, őket egymás ellen fordítani akaró gondolatok, indulatok eluralkodása idején ez nem csekély bátorságot igénylő —• harci cselekedet volt. Lukác az egyre bonyolultabbá váló politikai, társadalmi körülmények között kemény küzdelmet vívott az értet- lenkedőkkel, elfogultakkal. Oly időkben, amikor a hivatalos vezetés ellenséges volt a barátság gondolatával szemben. Vívta harcát, majdhogy egyedül, idegenkedés, ellenérzés, gyakran gyanúsítások, gyűlölködés közepette, sérelmet, sebeket vállalva.) — 1943-ban megjelent „Na brehu ciernych vöd” (Sötét vizek partján) c. antológiájában a modern magyar líra tizenhat képviselője között ismét ott szerepel Ady, a fordítások nagy része szintén Lukác munkája. Igazán írták róla: „Ö tartotta ébren Ady szellemét a szlovákok tudatában”.

Lukác másik magyar „szerelme”: Petőfi. Lefordította „Az apostol”-t, ennek második, javított kiadását a költő születésének 150. évfordulójára készítette el. A könyv végén tanulmányt közöl Petőfi életéről, életművéről. Szlovákiai magyar irodalomtörténész állapítja meg Lukác e tanulmányáról, hogy szlovák író nála „szebben és a lényeget látóbban még nem fogalmazta meg Petőfi életművének jelentőségét”. Megbecsülő érdeklődéssel figyelte az egykorú csehszlovákiai magyar irodalmat is. Az 1968-ban megjelent „Most cez Dunaj” (Híd a Dunán) c. antológia számára lefordította szlovákiai magyar költők néhány versét. Győry Dezsővel és Vozári Dezsővel kölcsönösen is fordított verseket. Róluk figyelemre méltó vallomást tesz: „Hozzám mindenképpen, szinte sorsszerűén közel állnak ... Költészetük — akárcsak az én munkásságom — ugyanazt a krédót vallja, s ugyanazt a költői és emberi elkötelezettséget hirdeti.” Mindkét oldalra fényt vet ez a megállapítás.

Műfordítói tevékenységére az 1976-ban megjelent „Spoved’ Dunaja” (A Duna vallomása) című magyar költői antológiájával tette fel a koronát. Ezt, a magyar költészetet hosszmetszetben — a kezdetektől napjainkig — bemutató, 146 költő 272 versét felölelő kötetet ő maga jellemezte így: „Műfordítói tevékenységem egyik alapvető jelentőségű munkájának tartom. Műfordítói életművemnek is mondhatnám ...” Lukác előtt már mások is jelentettek meg felettébb értékes válogatásokat a' magyar irodalomból. (1950-ben jelent meg Az ember tragédiájának újabb szlovák nyelvű fordítása, Valentin Beniak munkájaként, 1957-ben ugyanő adott ki „Vecerná blys- kavica” (Esti villámlás) címen egy ötszáz oldalas antológiát, ebben századunk legkiválóbb magyar költőitől fordított versek szerepelnek, Adytól Illyés Gyuláig; Ján Smrek tizenkét és fél íves Petőfi-kötetet tett az évfor59