Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Denke Gergely: "Spoved' Dunaja"
egyenjogúságáért küzdő, a szlovákság legjobbjaitól is megbecsült, általuk „a legigazságosabb magyar”-nak nevezett Mocsári/ Lajos — a „biely havran” — innen, An- dornakról vívta harcait. Itt kereste fel őt az 1900-as évek elején Andrej Kmet’, a szlovák nemzeti öntudat munkálójaként számon tartott publicista és kultúrpoli- tikus. Egy alkalommal szándékosan az andornaki udvarház előtt hoztuk el autóval E. B. Lukác-ot, lássa a számára is érdekes épületet. Kedves felföldi dialektusával ennyit mondott, mikor Mocsáryt emlegettük: „Ha őrá hallgattak volna, minden másként történt volna.” Fáklya élete kilobbant. Emlékező tiszteletünk megnyilvánulásaként hadd mondjuk el róla a legfontosabbakat; ki volt, ki volt nekünk is Emil Boleslav Lukác. Személye, életműve érdemli, hogy rávetüljenek példát kereső tekintetek. Tősgyökeres szlovák családból származott, de édesanyja már négyéves korában megtanította magyarul is. Gyermekévei színhelyén három nyelv járta. Tízéves korában bekerül a nagy hírű Selmecbányái Evengélikus Líceumba. Itt kapja az első, nagy jellem-, sőt életformáló hatást Klaniczay Sándortól, imponálóan művelt, haladó szellemű magyar—latin szakos tanárától. Nyolc éven át osztályfőnöke, életre szólóan ő alakítja a különösen fogékony ifjú Lukác szellemi arcát. Mint eminens tanulónak — egyedül csak neki! — „patrónusa”, megengedi a tanári könyvtár használatát. Itt ismeri meg a magyar és világirodalom remekeit. Az égő szemű, csókafekete hajú szlovák fiú, mint egy „próbára” készülő mesehős, belép Európa szellemi kincsesházába — a „magyar” kapun. Mohón olvassa Jókai regényeit. Lapozgatja édesanyja, nővére szlovák, német, magyar újságjait. Ötödikes gimnazista korától kezében forog a magyar művészeti és irodalmi haladás európai színvonalú folyóirata, a „Nyugat”. Első nagy versélménye Heine „Sehnsucht”-ja, Er- dődi Sándor magyar fordításában. Goethe, Schiller, Heine válogatott költeményei mellett a „Nyugat” hasábjain a magyar avantgárd irodalom műveivel ismerkedik. Legnagyobb erővel Elek Artúr könyve, az „Új Magyar Költők” hat rá. Ebben már felvonul az ajkkori új magyar líra minden jeles képviselője, Adyval az élen. Heine költeménye mellett e gyűjtemény egyik verse, Ady: „Az én menyasszonyom”, élete másik megrázó élménye. Múlhatatlan figyelemmel egy életre Ady költészetéhez kapcsolódik. („Megvettem sorra a köteteit — mondta egyszer —, tőle, róla mindent. Kultusztárgyaimmá váltak ezek a könyvek.”) Megismeri, megszereti a kuruc költészetet, Arany balladáit, Petőfi költészetét, lelkesedik forradalmi verseiért, különösen „Az apostoP’-ért; kedveli Vajda Gina-verseit, lobogó indulatokkal forgatja Gyóni Géza két verseskötetét. És hát Ady, Ady, Ady . .. Szívesen szavalja is kedvenc verseit a diákköri alkalmakon, nagy sikerrel. (Ez a készsége élete végéig elkísérte. Az egri Gárdonyi Géza Társaság irodalmi estjén ámulva nézték főiskolás fiataljaink, hogy egy szlovák költő úgy mond magyar verseket, mint legkülönb hazai előadóművészeink. Mikor 75. születésnapját ünnepeltük 1976-ban, Pozsonyban, a hivatásos művészek után ő is elmondott néhány versét. Az ő ajkán megtelt a Vers tűzzel, színnel, ízzel. Kivirágzott...) Magyar költő is válhatott volna belőle. Egyenes lett volna az útja... Igazában el is indult azon az úton. Első verseiről ő maga mondja: „Természetesen magyarul írtam őket.” (Ahogy neves szellemi fegyvertársa, a gyermekéveitől szintén három nyelvet ismerő Ján Smrek is magyarul fogalmazta költészete első zsengéit.) Múzsára épp ezen a tájon, egy nógrádi kisváros környékén — Szügy-ön — talált. . . Egy romantikus „vargabetű” után végül is a szlovák szellemiség felé vette az irányt. Rövid katonáskodása leteltével beiratkozott a pozsonyi egyetemre, magyar—francia—görög szakra, s ezzel párhuzamosan az Evangélikus Teológiára. Ekkor barátkozott össze Stefan Krcméry-ve\, a széles műveltségű szlovák költővel, aki ekkor evangélikus káplán volt Pozsonyban. Egyrészt Krcméry, az európai — elsőrenden a francia — irodalom felé nyitott érdeklődésű, s ugyanakkor a magyarság, különösképpen Ady költészetét nagyra tartó jóbarát, másrészt Bújnák Pál (Pavel Bújnák), korponai lelkész — később egyetemi tanár — avatta be az ifjú Lukác-ot a szlovák verselési formákba. Ök segítették, hogy a magyar nyelvi és irodalmi hatások melengetőfölnevelő fészkéről szárnyra kelve megtalálja a maga — szlovák világát. 1922-ben megjelenik első verseskötete. Párizsba kerül két évre, a híres Sorbonne-ra, állami ösztöndíjjal. 1925- ben kiadott verseskötetének címe és tartalma — „Dunaj a Seina” — őrzi ennek emlékét s egy 1926-ban megjelent másik kötete, melynek versein az akkori modern francia költészeti irány, a „claudeliánus” líra hatása érződik. Ekkor már ő is pozsonyi káplán. Lelkész, tanár, lapszerkesztő és publicista, fordító és irodalomtörténész egy személyben. Mindenekfölött azonban — költő. Barátságot köt több cseh íróval, köztük a lendületes Saldá-val. 1928-ban megjelenik „A szerelemtelen szerelem” című verseskötete, melyért — első szlovák költőként — megkapja az Állami Díjat. Egy újabb, teológiai ösztöndíjjal Lipcsébe jutott el. Itt mélyreható, döntő benyomással és ugyanazon irányban munkáló barátsággal gazdagodott. Az eszmei előrehaladását szolgáló hatás az európai protestáns teológia legmodernebb, sodró erejű irányzata, a Barth Károly nevével fémjelzett új szemlélet felől érte. Ennek egyik jellemzője: a társadalom égető kérdései felé való felelős odafordulás. A barátság: Hromádka Józsefé, aki később a békemozgalom világszerte ismert és elismert képviselője lett s aki már ekkor éber figyelemmel kísérte a társadalmi-szellemi válság viharfellegeinek fenyegető fölvonulását. E kettős hatás mintegy előkészítette Lukác életének nagy fordulatát, hogy felhagyva a személyes tematikával, a tűnődés szelíd lírikusából az ország-világ eseményeire mind erőteljesebben reagáló, a közösségi, nemzeti gondokat vállaló harcos humanistává legyen. Időközben hazájában megrendült a föld ... Egyre mélyülő válság nyomorította a dolgozó milliók életét, fokozódtak az osztályellentétek. A forradalmi tájékozódású szlovák értelmiség tömörülni kezdett, a kisebbségi magyar fiatalság a Sarló-mozgalom nagyszerű éveit élte. És ekkor eldördült egy — sortűz. A nagyrészt magyar lakosságú kisalföldi Nemeskosúton — 1931 pünkösdjén — a csendőrök a tüntető földmunkások közé lőttek, többet közülük halálra sebeztek. Ez a tragikus esemény úgy megrázta a társadalmi-történelmi kérdésekben mind érzékenyebbé váló költőt, hogy ellenállhatatlan belső sodródással oda került azok mellé, azok közé, akik az elnyomott és felszabadulni vágyó milliók felemelése érdekében harcot indítottak. Egyik írótársával éppen ő fogalmazta meg a szlovák írók emlékezetes kiáltványát, melyet a cseh és szlovák írókkal együtt a magyar kisebbség részéről három kommunista író (Fábry Zoltán, For- báth Imre és Földes Sándor) is aláírt. Ennek egyik sora így szól: „A szlovák intellektuell nem hallgathat, amikor megsebezték a lelkét.” Megsebzett lelkiismerete 58
