Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - JELENÜNK - Gelsei Sándor: Ingázás Egerbe
zárul le a folyamat, hiszen ami ma „megfelelés”, az — a technika, technológia, szervezettség fejlődésével, a piaci viszonyok változásával — lehetséges, hogy holnap már „meg nem felelés” lesz. / „A vezető egyre kevésbé számolhat 1 ember 21 ember alapon.” Vállalataink jelentős része ma már elismeri a szakképzés, illetve továbbképzés szükségességét, de sok esetben ez nem jár együtt tervszerű hasznosításukkal. Pedig a szakképzettség megszerzése jelentős energiaráfordítást igényel a dolgozótól, a vállalattól és a társadalom egészétől, hasznosításuk tehát mindannyiunk érdeke. „Amennyiben a képzettség és a munkakör között tartós inkongruencia keletkezik, a megszerzett ismeretek, készségek nagy része veszendőbe megy, az ember elfásul, szakmai továbbfejlődésre képtelenné válik ...” Minden egyes munkahely meghatározott követelményeket állít a dolgozóval szemben és fordítva. Az elvégzett munka mennyisége és minősége nagymértékben függ a munkaerő képzettségétől, termelési tapasztalataitól és attól, hogy a munkaerőnek ez a szakmai struktúrája menynyiben felel meg a munkahelyi struktúrának. De nemcsak ettől. Igaz, hogy ez a legfontosabb az ember és munka megfelelésében és a továbblépés ezen a területen önmagában is jelentős eredményt hozna, de nem szabad megfeledkeznünk arról — különösen nem olyan társadalomban, ahol az ember nem csupán a termelés tárgya, hanem alanya is —, hogy „a munka több jellemzővel leírható tevékenység és az ember sem egydimenziós lény... ”. Az ember több, mint a szakmája. Jelleme van, vérmérséklete van, különböző elvárásai vannak a munkával szemben, amit rangsorol, különböző viszonyokat alakít ki a kollektíva egészével és egyes tagjaival. Hogy ez mennyire nem elhanyagolható tény, bizonyítják az olyan kísérletek is, mint amit egyik gépipari vállalatnál végeztek: a munkacsoportokat úgy állították össze, hogy minden jelöltet megkérdeztek, kivel dolgozna a legszívesebben, kitől fogadja el a legkönnyebben az utasítást stb. Ezután az így kialakított munkacsoportokban mozdulatelemzéses alapon megkezdték a betanítást. Az eredmény: 30—50 százalék különbség a hagyományos módon kialakított munkacsoporthoz viszonyítva, ugyanazokon a gépeken! Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy előbbre haladjunk a társadalom „munkavagyonával” való célszerű gazdálkodásban. Szocialista társadalmunkban ennek legsajátosabb vonása kell hogy legyen az emberi tényezők kiemelt kezelése. Soha nem feledkezhetünk meg arról, amit Román Zoltán a következőképpen fogalmazott meg: „A növekedés minden egyéb tényezője ... valójában csak emberi cselekvésen keresztül hat a termelőfolyamatra. Ilyen értelemben jogosan tekinthetjük ... a legfontosabbnak az emberi tényezők szerepét.” Zám Éva Ingázás Egerbe a statisztika tükrében Hazánkban 1979-ben naponta közel egymillió ember ingázott. Mintegy 300 ezer azoknak a száma, akik a munkahelyük közelében ideiglenesen laknak és hetente-kéthetente utaznak a családjukhoz. Heves megyében a legerősebb vonzóereje a megyeszékhelynek van, a 47 ezer megyei bejárónak az egyötöde naponta Egerbe ingázik. Eger az elmúlt évtizedekben indult gyors fejlődésnek és vált a megye valódi központjává. Korábban nem rendelkezett olyan méretű iparral, hogy az egész megyére kiterjedő munkaerővonzása lett volna és kereskedelme is kisebb volt például a gyöngyösinél. A Finomszerelvénygyár — és később a többi ipari telephely — létesítése indította meg a város jelentősebb számú ipari dolgozó rétegének kialakulását. Az elmúlt években pedig erősödtek Eger irányító-igazgatási funkciói is (több megyei vállalat tette át székhelyét ide). A város népessége 1970 és 1978 között csaknem 28 százalékkal nőtt, a tervezettnél jobban. 1980-ra a tervek szerint Eger népessége meghaladja a 61 ezret. Tény azonban, hogy már 1979. év elején a népességszám ennél több volt. A dinamikus népességnövekedés egyre több belső gondot okoz. Ha a fejlődés a jelenlegi ütem szerint folytatódik, a tervidőszak végére (1980) a város népessége eléri a 64 ezret. A lakosság ellátásában már ma is jelentkező feszültségek ebben az esetben fokozódni fognak. A beruházások koncentrálódásának következtében a fejlesztésben kevésbé részesült területekről elvándorlók (Heves nagyközség térsége) a városba igyekvők számát gyarapították, így a városi fejlesztések zömét ezek letelepítése kötötte le. A helyi lakosság ellátásának javítására, a minőségi szint emelésére viszonylag kevés eszköz maradt. Eger nemcsak közigazgatási, hanem egyéb központi funkciókat is ellát, ebből adódóan naponta több ezer, más településen lakó ember keresi fel, így a nappali ellátandó népessége 15—20 százalékkal nagyobb, mint a lakó- népesség. Nagy vonzást gyakorol a munkaerőre is: a város munkahelyeinek 34 százalékát bejáró dolgozók töltik be. Ezzel az aránnyal Eger az ország jelentős vonzóközpontjai közé tartozik. A nyári idegenforgalmi szezonban a lakosság ellátása még nagyobb nehézségekbe ütközik. A megye két alföldi jellegű járásában az ipar súlya jelentéktelen és a mezőgazdaság sem képes a helyi lakosok foglalkoztatását biztosítani, bár a térség néhány községében (Heves, Erdőtelek, Tárnáméra, Fel- debrő) az országosan is jelentős zöldségtermesztés, az átlagosnál több kézi munkaerőt köt le. A termelőerők területi elhelyezkedésében meglevő aránytalanságok egyik kísérőjelensége a dolgozók rendszeres ingázása lakóhelyük és munkahelyük között. A munkaerővonzás intenzitását több tényező együttesen alakítja: legfontosabb feltétele a vonzásközpont megfelelő számú munkahelye, a vonzott településeken annak hiánya, továbbá a jó közlekedési lehetőség. A munkaalkalom hiánya ma már többnyire nem abszolút, hanem relatív értelemben áll fenn. Hazánkban a legkedvezőtlenebb adottságú településeken is van munkaalkalom, de ezek általában a társadalmi értékítélet szerint alacsony színvonalúak. A megye déli járásainak 28
