Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - KÖNYVESPOLC
kében sikerült elérnie. A törekvései és az állam társadalmi rendje közötti ellentmondások kibékíthateitlenek. Neváí a feudális államrendet össze akarta egyeztetni a nép érdekeivel. Elképzelése szerint „a néphez való viszonyban nem a kardira keil támaszkodó:, hanem az igazságosságra, feltétlenül meg kell szabadítani a népet az erőszaktól és az elnyomástól... Ha az ország és a nép boldog, az államhatalmait nem fenyegeti veszély.” Fáradhatatlanul dolgozik, hogy a feudális államapparátust a nép szolgálatába állítsa, minden energiáját és tehetségét ennek az ügyinek szenteli. Egész tevékenysége során a népre támaszkodik, amelyben megingathatatlanul hisz. „A nép végtelen tenger — mondja—, ha kicsap a medréből, akkor nem fogja kímélni se a császári palotát, se a szegények kunyhóját, A nép tűz: egyetlen szikrájától lángba borul a fű is, a mennyibolt is.” A költő patriotizmusa kifejezésire jut az anyanyelvéhez és az irodalomhoz való viszonyában is. Zseniális műveket alkot anyanyelvén (Hamsze — „öt poéma”, amelynek egyike a magyarul is kiadott Farhád és Sirin stb.), következetesen harcol azok ellen, akik tagadják a tűink (óüzbég) nyelv poétikai lehetőségeit. A palotájában folyó irodalmi viták egyikén Sihab-ad-din, a korlátolt áltudós a perzsa nyelvet fel- maigasztalva, dühödten leszólja iaz üzbéget. Sihab-ad-din a türk nyelven írt műveket „agyagedényhez” hasonlítja, a perzsául írottakat viszont „Badaihsan rub untjaihoz és agátjaihoz”, Bennaí, a tehetségtelen udvari költő számára pedig az üz- bégül írott versek úgy hagzainiak, miint „a szöget beverő ko- vácskalapácsok tram-tararam-ja”. Neváí határozottan visszautasítja ezeket a nézeteket, beszél az üzbég nyelv szépségeiről és kimeríthetetlen gazdagságáról, és azon a véleményen van, hogy az üzbégen ugyanolyan gyönyörű műveket lehet alkotni, mint a perzsán. Noha perzsául is írt verseket, türk nyelvű költeményeit többre becsüli. A magával sodró lendületű, széles panorámát festő regényben két ellentétes erő elkeseredett harca tárul elénk: a humanizmus, az igazságosság, a tudás és értelem küzd az elnyomás, a vallási fanatizmus, a kapzsiság és hiúság elten. Ajibek hűen ábrázolja a progresszív erő képviselőinek azon törekvését, hogy megjavítsák a nép életkörülményeit, fejlesszék a tudományokat és a művészetet, valamint a reakció képviselőinek elszánt gyűlöletét a haladás és a tudomány iránt. A progresszív erő képviselői (Nevűin kívül): Szultan- murad, a kiváló matematikus, csillagász, filozófus és irodalmár, aki a tudomány kedvéért lemond a földi örömökről, és a szerelemről; Abdurrahman Dzsámi, a nagy perzsa költő és humanista', aki mintegy a perzsa-tádzsik és az üzbég kultúra és irodalom évszázados kapcsolatait személyesíti meg; Zejn-id-Din kaligráfus, aki maró gúnnyal teszi nevetségessé a zsarnokokat; a csodálatos képeket alkotó Behzad festőművész; a földműves Arszlankul és szerelmese, Dildar és mások. Madzsd-ad-Din vezír, aki mesterien tudja leplezni gaztetteit; a kevély és mindenkivel szemben bizalmatlan Sihab- ad-din; a tehetségtelen és hencegő Ela-id-Din Meshedi udvari költő; az aranyba szerelmes Abu-al-Zija, aki kíméletlenül fosztogatja a népet; a jellem télén Toganbelc, aki a magas méltóságért kész bármilyen aljas kalandba bocsátkozni; Amir Mugul, Muzaf far-bariasz és Iszlim-bar lasz, a tesitvér- háborúk kezdeményezői; a bataionwágyó sízultánifiak és békék (bégek) képviselik a regényben a reakció táborát. Mindezek az emberek a kor tipikus alakjai. Az események fejlődése során feltáruló jellemük a történelmi jelenségek különböző oldalait világítja meg. Igen fontos alakja a regénynek Arszlankul figurája. A regény kezdetén Arszlankul egyszerű, jólelkű, becsületes falusi legény. Ám az események fejlődése során jelleme sok új vonással gazdagodik. Elrabolt menyasszonyát keresve Héráiba érkezik, ahol az önkénnyel és az erőszakkal több ízben összecsapva megedződifc, tapasztalaitokra, bölcsességre tesz szert. Szívében fellángol a gyűlölet a vérszopó, rabló nemesek iránt. Alakját az író a dolgozó nép legjobb tulajdonságaival (merészség, munkaszeretet, kiitartási) ruházza fel, és ezzel még jobban kiemeli Neváí tevékenységének progreszszív történelmi jelentőségét, valamint a nép Neváí iránit érzett rokonszenvét, szeretetét. Kapcsolatuk azt fejezi ki, hogy a központosított állam megteremtése nem csupán a feudális viszályok és háborúk felszámolásáért vívott harcot jelenti, hanem egyben a nép életkörülményeinek megjavításáért folytatott szívós küzdelmet is. A mű alapeszméjének feltárása szempontjából nagyon lényeges Huszejn Bajkara szultán figurája is. A regény első fejezeteiben Neváí és Huszejn Bajíkara összeütközései még nem tragikus színezetűek — törekvéseik bizonyos fokig egybeesnek. Ez azonban nem gyermekkori barátságukból, együttes tanulásukból és nevelkedésükből ered, nem is abból, hogy mindketten a társadalom legfelső rétegeihez tartoznak, hanem abból, hogy mindkettő j üknek érdeke a timuirida állam megszilárdítása. Huszejn Bajkara, a kiváló hadvezér és államférfi szükségesnek tartja Neváínak a centralizált állam megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. Ám amíg Neváí célja megvalósítása során a népre akar támaszkodni, addig a szultán retteg a néptől, és az egész állam sonsát érintő ügybe csak az udvaroncokat kívánja bevonni. Ezt az alapvető nézetkülönbségeit Aj bek világosan érzékelteti a heráti nép- fölkelésről folytatott beszélgetésükben. A beszélgetés elején Huszejn Bajkara határozottan kijelenti, hogy a felkelést feltétlenül fegyveres erővel kell elfojtani, és nem hallgat Neváí megfontolt tanácsaira. A költő cáfolhatatlan érvei, amelyekeit a szultán véleményét hízelegve osztó Madzsd-ad-Din szavaival szegez szembe, bizonyos mértékig mégis meggyőzik Huszejmt. Ám ugyanakkor, miikor megígéri, hogy megbünteti a város zsarnok kormányzóját és az adószedőket, arról is gondoskodik, hogy a felkelt nép se maradjon büntetlen. Ahogy Neváí mind aktívabban munkálkodik a nép javán, egyre élesebb összeütközésbe kerül a reakciós erőkhöz húzó szultánnal. Az akarat nélküli Huszejn mindinkább az udvaroncok befolyásai alá kerül, csak a lakomákkal és az élvezetekkel törődik, szinte teljesen elfeledkezik az állaimüigyek- ről. Neváí bátran bírálja a szultánt, nemcsak az egyes tartományok kormányzóit, a gonosz és kapzsi hivatalnokokat, az aljas udvari initrifcusokat sorolja a rablók közé, hanem magát Huszejn Bajkairát is: „A szultánt veszett kutyák fal- kája szállta meg! — kiáltott fel hangosan Neváí. — Éjszaka erkölcstelenkedoek és mindenféle aljasságot követnek el, nappal pedig a városokiban és falvakban kóricálnak és fosztogatják a népet. A szultán 'tigrisnek tartja magát e kutyák közt, de részt vesz a csínyjeikben.” Mikor részeg bódulatában aláírja tulajdon unokája halálos ítéletét, és hátszegé módon tömlöcbe vetteti Neváí öccsét, Dervis Alit, Huszejn Bajkara nyíltan a reakció oldalára áll. Egyik árulást a másik után követve el, az események logikája szerint Huszejn Bajkara a feudális széttagoltság állapotába sodorja 'az országot. A szultán morális züllési folyamatának ábrázolása a timurida állam széthullásának művészi kifejezése. A regény megformálásának a hiteles jellemzésen túl a nyelv gazdagsága is nagy erénye. A számtalan szereplő mindegyike a maga rétegére jellemző nyelven beszél. A szerző jó érzékére vall azonban, hogy a túldíszített, buján kép- gazdiag keleti beszédstílust, amely töményen alig elviselhető a mai olvasó száméira, csak jelzésszerűen alkalmazza. Ajbek regényének megjelentetése nagy eredménye a magyar könyvkiadásnak. Nemcsak azért, mert — mint ahogyan ez a fenti elemzésből már kiderült — a szerző nagy történelmi hitelességgel és kiemelkedő művészi tudással itáirja elénk az üzbég nép és társadalom XV. századi életének széles panorámáját (melyről az átlagolvasónak vajmi kevés ismeretei vannak!), hanem azért is, mert megfogható közelségbe hozza az olvasóhoz az ún. „közép-ázsiai reneszánsz” és egyben az egyeteme® emberi kultúra nagy alakjának életútját és munkásságát, akinek neve nem cseng ismeretlenül a magyar olvasó előtt, hiszen Farhád és Sirinje két kiadást is megért! S még egy tényező, amely indokolta a regény kiadását: a mű alapproblémája — a centralizált állam megteremtéséért vívott küzdelem — szinte ugyanazokban a századokban a magyar társadalom léténék is alapvető problémája volt... (Európa) Zahemszky László JJ&Tfi könrvfj / kteöM* IGlR 64
