Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - KÖNYVESPOLC
szellemi örökségével néz szembe, megmutatja művészetük eredeti és maradandó értékeit, mának szóló üzeneteiket. Ezek a portrék teljesebbé, gazdagabbá teszik a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom történetéről eddig kialakított képet, néhány esetben bővítik a magyar szocialista irodalom hagyományairól szerzett ismereteinket. Érdeklődik a többi kisebbségi magyar irodalom sorsa iránt is. Egy tanulmánya a nálunk alig ismert kárpátukrajnai magyar irodalomról szól: Sándor László erről is személyes emlékeket őriz. Beszámol ennek a „hűség nyelvén” daloló irodalomnak az előzményeiről, gyökereiről, közel négy évtizedes történetéről, a kibontakozó irodalmi élet legfontosabb műhelyeiről, legjelentősebb íróiról. Teszi ezt úgy, hogy a maga irodalomszervező tevékenységét meg sem említi. A csehszlovákiai és a kárpát-ukrajnai magyar irodalmon kívül figyelme kiterjed a „közös hagyományápolás” romániai eseményeire is. A két ciklus a belülről nézők imponáló tájékozottságával, az egymást tisztelők szellemi önzetlenségével sorakoztatja föl más kelet-európai irodalmak jeles alakjait is. Különösen fontosak, hiánypótlók az ukrán irodalmat, az ukrán—magyar irodalmi kapcsolatokat vizsgáló írások. Széleskörű ismereteket szerezhetünk a modern cseh és szlovák irodalom történetéről, néhány izgalmas, világirodalmi rangú képviselőjéről is. Az önigazolás örömével köszönti és méltatja azokat a kezdeményezéseket: tanulmánygyűjteményeket, monográfiákat, növekvő számú műfordításokat, amelyek a keleteurópai irodalmak kölcsönös megismerését célozzák. A forrástól valóban a deltáig vezetett az út. Fábry Zoltán-i és Illyés Gyula-i értelemben patrióta és internacionalista Sándor László: jogot véd, nemcsak a magyarság jogát, hanem a többi népét is. Ezért figyel oda minden megnyilatkozásra, amely a megértés szellemét, a kölcsönös megbecsülés hangját hallatja a Duna völgyén. Ezért tiszteleg Mocsáry Lajos emléke előtt, aki a múlt század második felének nacionalista légkörében a hazánkban élő nemzetiségek egyenjogúságát hirdette, szabad fejlődést követelt minden nyelvnek és nemzetiségnek. Ezért idézi Győry Dezső négy sorba sűrített internacionalista hitvallását: mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém. És ezért említi meg a cseh Saldáról, hogy „folyóiratában harcolt a volt csehszlovákiai magyar kisebbség kulturális igényeinek kielégítéséért”. A könyv végén „A Korunkról” címmel a kolozsvári marxista folyóirat csehszlovákiai kapcsolatait elemző írásait foglalta ciklusba a szerző. Irodalomtudományi szempontból a kötetnek ez a legfontosabb része: forrásértéke felbecsülhetetlen. Azt a tényt erősítik meg Sándor László itt közölt esszéi és dokumentumai, hogy a Korunk történetét nem Vu Cseng-En: Nyugati utazás, avagy a Majomkirály története és Tung Jüe: Ami a Nyugati utazásból kimaradt A kínai regényirodalom általunk eddig ismert darabjai — a Szépasszoinyok egy gazdáig házban^ az A vörös szoba álma, a Vízpartá történet — más-más időből származó írói közvetítéssel, más-más szándék, vagy felfogás, szemlélet által ki- és átalakítottan közvetít nekünk, európaiaknak egy világot. Egy társadalmat, ahol a fogalmak értékrendje más, mint a miénk. Ha van egyáltalán összehasonlítási alap. Legendák, a képszelet ilyen és olyan szülöttei keverednek-kavarognak előttünk. Az első mondatoktól kezdve tudjuk, hogy a költészet és a valóság keveredik, a mondatok nem véletlenül csapnak át prózából versbe és megfordítva, a hit, a hinni akarás és az elhihetőség határain túl van sok minden. Az ég és a föld 'különös találkozásából kél életre Szun Vudcumg és vándorol a cselekvések és történések között, tesz-vesz, öl és győzedelmeskedik. De sohasem lehet tudni, milyen meglepetések érik, ki fogj'a feltartóztatni, vagy csupán romániai viszonylatban kell vizsgálni, a lap nem csupán romániai jelentőségű. Fábry Zoltán írta a negyvenéves Korunk-évfordulón, hogy a „romániai vonalra leszűkített sablonos megemlékezések szinte történelemhamisításként és így kegyeletsértően hatnak.” Ugyanő „a progresszió, a marxizmus és az antifasizmus magyar összlapjá”-nak nevezte a Korunk régi évfolyamait. Sándor László is rámutat, hogy a Korunk az „egyetemes magyarság demokratikus arcvonalát” képviselte, tudatosan „négyországi folyóirat” kívánt lenni: össze akarta fogni az egész magyar nyelvterület irodalmát, sőt „gyűldéje volt a levert magyar forradalmak szétszórt értelmiségének is, az emigrációnak Párizstól Moszkváig”. Ugyanakkor tipikusan kelet-európai orientációjú sajtóorgánum volt: kereste és meg is találta a kapcsolatot az összes dunai nép szellemi munkásaival. A fasi- zálódó Európában „négyországi felelősséggel” harcolt a helyes kelet-európai tájékozódásért, a dunai néptestvériségért, a társadalmi haladás mellett való következetes kiállásért: kilépett a „regionális lekötöttség esetlegességeiből”, fölszámolta a „magyar elmaradás önrévült illuzionizmusát”. Mindeddig nem került sor még ennek szintetikus feldolgozására. Sándor László a Korunk történetének további kutatásához, reális értékeléséhez nyújt nélkülözhetetlen adalékokat. Átfogó képet ad a csehszlovákiai Korunk-szerepről, Ko- runk-hagyományról. Bebizonyítja, hogy „a szlovenszkói hozzájárulás a Korunk tartalmi formálásában és gazdasági alapjának megszilárdításában egyaránt számottevő”. Gaál Gábor kelet-európai koncepciójának megfelelően a szlovenszkói írók „csehszlovákiai témakörükkel” gazdagították a Korunk színképét, tőlük a szerkesztő mindenekelőtt „cseh- szlovákiaiságot” igényelt. A folyóirat „tudatosító, nevelő hatása” főleg a csehszlovákiai diákság és a fiatal értelmiség körében mutatkozott meg. írói közé sorolhatta a magyar írók mellett a cseh és szlovák irodalom legjobbjait is. A Korunk régi folyama „a csehszlovákiai haladásnak, a csehszlovákiai marxista irodalomnak szerves része lett.” Gaál Gábor fölhasználta a romániainál demokratikusabb csehszlovákiai viszonyokat arra is, hogy ottani kapcsolatai révén kibővítse a Korunk szerzői gárdáját a Szovjetunióban élő magyar írókkal. Sándor László közvetítésével jött létre teremtő együttműködés többek közt Lukács György, Sinkó Ervin, Balázs Béla és a Korunk között. Az ezzel ösz- szefüggő rendkívül érdekes levelezés is megtalálható a könyvben. Nagy idők tanúja, jelentős szellemi mozgalmak részese volt Sándor László. Könyvének lapjain egy az egész általa megélt korszakot áttekintő memoár gerincalkotó fejezetei is kitapinthatóak. Irodalomtörténetünk felmérhetetlen hasznára válna, ha vállalkozna emlékezései megírására. Azok közé a küldetéses emberek közé tartozik, akik „maholnap a Duna völgyén új, erőteljes harmóniának vetik meg hangalapját”: korunk legszebb, legemberibb törekvéseinek dokumentuma élete is, irodalomtörténészi pályája is. (Gondolat, 1979.) Lisztóczky László segíteni mennyi ereje marad és hogyan használja az,t fel a következő megpróbáltatás legyőzésében. Az európai olvasóra zuhognak a mondatok, amikből csak nagysokára kareíkedik ki a történések logikája, ha van ilyen, és egyáltalán az európai ráció számára valahogyan is közelíthető ez a logika. Azt ugyanis sokáig nem lehet tudni, milyen rangsor szerint élnek és hathatnak ezek az általunk most megismert szellemi és lelki hatalmasságok. Csak any- nyi bizonyos, hogy mindenki győzni szeretne, mindenki fenn akar lenni, lehetőleg a legmálgiasabb égi fokozatban. Vu Cseng-en elbeszél valamit, s a mondatok színes áramlása köziben egy szemléletet közvetít, amelyhez soksok vallási ési bölcseleti tudás szükséges. Ezt a tájékoztatást a jegyzetek közük, de mert utána kell lapozni, olykor csaknem mondatonkint a felvilágosításnak, nem mindig tudjuk 62
