Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Bíró Lajos és a "Kúnszállási emberek"
bálványok, elavult, kiüresedett eszmék rombolója akar lenni. Ady is ilyennek látta Bírót és Gorkijt is: a szavak bálványromboló bombavetőjének, az új világ előhírnökének. Bíró egyik legszebb novelláskötete a gyerekkor birodalmakkal mérhető színhelyéről, Hevesről szól: a Kún- szállási emberek. Kunszállás Bíró útra indító faluja: Heves mezőváros, a mostani városváró nagyközség. Az iró alaposan ismeri a színhelyet, embereit, a környékhez fűződő mondákat, hiedelmeket. Hiteles a környezetrajz, valódi a tájkép. Bírónak Heves révén volt igazi faluképe, a magyar vidékről valódi ismereteken alapuló látomása. Moralizálás nélkül tud egy életutat és különös sorsot belesűríteni A vércse című novellába. A Kunszállásra költöző kapzsi ember, Cseh Lukács külső megjelenésével is a ragadozó vércsét juttatja az emberek eszébe. A külső látszatot megerősítette a belső valóság: a végletekig fokozott önző, szerző, kaparó szenvedély. A szegényparasztok kis földjeit, házait szerezte meg magának a vércse. Nagyapja még béres volt, az apja pedig parasztasztalos, aki legény nélkül egyszobás lakásban dolgozott, amely nappal műhelyként szolgált a számára. A jezsuiták nevelték, ingyen taníttatták, az egyetemen is átsegítették a nehéz felfogású, de roppant akaratos és kitartóan szorgalmas fiút. Így lett belőle ügyvéd, aki Kunszálláson nyitott ügyvédi irodát. A papok ajánlóleveleivel érkezett, de aztán a maga lábára állt, és nem volt már szüksége kegyes jóindulatra. A társadalom farkastörvényét kíméletlenül érvényesítette. A kegyetlen ügyvédet azzal is hiába fenyegették, hogy eljön az idő, amikor koporsóba kerül, mert egész gyerekkorában koporsóban aludt, más hely és alkalmatosság nem lévén a kicsi lakásban. Hamarosan dúsgazdag lett. Nagy házat épített, lenézte a megvehető, kastélynak is beillő úri kúriákat. Kész lett a ház, ekkor házasságra gondolt. A parasztvagyonok kedvéért sem ereszkedett le abba a társadalmi rétegbe, amelyből származott. Egy Imreffy-lányt vett feleségül, akinek vagyona nem, de rangja volt. A nemes kisasszony a szabad szegénységből gazdag rabságba került a vércse mellé. Hat év múltva meghalt ez a gyenge, halvány arcszínű, finom teremtés. Egy kislányt hagyott maga után: Pirikét. Vércse úrilányt akart nevelni a lányából: zongorázni taníttatta és franciára. Vércse már csak nagy zsákmányra indult, mert időközben „hatalmas csapású saskeselyű lett” belőle. Az egyéni boldogság azonban nem a könyörtelenül megszerzett pénz és vagyon függeléke. Egy hideg ősszel Piriké meghal, mindössze 12 éves korában. Vércse végleg magára hagyottan jár-kel a kiüresedett világban. Rohamosan fogy, romlik az egészsége. Az orvosa tanácsára külföldre indul. Így jut el Genuába. A genuai temető cipruslombos gyászpompája, az itáliai azúrkék levegőég és a távolban morajló tenger lenyűgözi. Elbűvöli a sok márvány síremlék. Tolmács segítségével síremléket rendel. Így történt, hogy a kunszállási emberek csodát láttak, amikor a kunszállási temető fakeresztjei közül kifénylett Piriké carrarai márványból készített síremléke. Vércse megőszült. Egy parasztasztalostól koporsót vásárolt. Piriké elhagyott szobájában ebben a koporsóban aludt még 10 évig, várta a halált, míg csendben el nem jött érte. Analitikus cselekményvezetésű a Köböl József című novella. A novella nyitánya: a 64 éves Köböl József parádés kocsis tüdőgyulladásban meghalt. Egy hirtelen hideggé lett őszi napon, zuhogó fagyos záporban — asz- szonya parancsa ellenére — sem ment addig fedél alá, amíg a lovait el nem látta. Jóska a Temesváryakhoz került parádés kocsisnak, miután a kunszállási hideg- védi iskolából kimaradt, és a katonaságtól is kimentették. A Temesváryak igen rátarti família volt. Antónia nevű lányuk is válogat a kérőkben, míg végre beleválaszt a rangkórság és a vagyoni szemlélet alapján. Éli és járja a maga külön életét. Elválik, szeretőt tart, de nem válik meg Jóskától, a parádés kocsistól. A közvélemény, a megítélés miatt csak titokban tegeződtek és lehettek egymáséi. Az egymáshoz illő két ember közt áthatolhatatlan szakadék volt a társadalmi különbség. De Jóska halála után Antónia is rádöbben, hogy ő sem kerüli el a sorsot. Jóskát ugyan a temető szegényszögletében temették el, de Antónia díszes síremléket emeltetett a sírjára. A hátralevő 3 évét pedig kegyes adományok tették emlékezetessé. Ezek maradandó eredménye a kunszállási kápolna is. Az illúziók, a dzsentri szemlélet és magatartás fonákságait, különcségeit sok novellában ábrázolja Bíró. Közülük emelkedik ki a Gyürky-Hajdú Adám című. Korjellemző a novella kezdete: „Gyürki-Hajdú Adámot tízéves korában bevitte az apja Egerbe, a cisztercitákhoz. Gyürky-Hajdú Ádám elvégezte a jogot, azután hazajött Kúnszállásra szolgabírónak.” Az új hivatal és az apai vagyon lehetővé tette, hogy pónilovakat, hátaslovat, orosz trappereket vegyen, és „csak úgy porzott a kocsija mögött a fehér, puha, omló kúnszállási por”. Az ő kedvéért a fővárosból hozatott pezsgőt a Zöld koszorú. Az apa mindent megtett a fiáért. Volt is miből: „Nagy szerző volt az öreg Gyürky-Hajdú Ádám apja, ezerből ő szerezte a háromezret. Akkor megvolt még az egész.” Az ifjú Ádám Pestre ment, beleszeretett egy szép színésznőbe, aki csak gáláns, gazdag embert szerethetett. Litvay Kamilla színésznőt az ifjú Adám egyszer úgy repítette hintáján Aradra, hogy a megérkezés után a lovak kinyúltak végkimerülésben. A tíz évig tartó lángoló szerelem eltékozolta a Gyürky-Hajdú család vagyonát. Az ifjú Ádám üres kézzel tért meg Kunszállásra. A nagy kertet kiadta évjáradékért, ebből éldegélt a kertészlakásban. Egyszer aztán kevéskét örökölt, szakácsnőt fogadott. Gyerekei lettek az átányi Rózáitól, de ő már semmivel sem törődött. A 10 évig tartó életművészet felőrölte erejét, érzékei eltompultak, kiüresedtek. Az író önéletrajzi mozzanatként, kommentárként jegyzi meg: „álmélkodó gyermekszemmel néztem a hatvan éves Gyürky-Hajdú Ádámot — egy kimondhatatlan édességű múlttal maga mögött, egy kimondhatatlan szennyes jelen terhével az erős vállán — délcegen, kopottan járkálni a poros kúnszállási utcákon, feszesen, keményen, mosolyogva menni a sírja felé.” Az egyéni tragédia groteszkbe forduló története a Pacséry Flórián: „A tanító — Pacséry Flórián — lassan sétált kifelé a kápolnai úton. Csendes, meleg nyári délután volt; alkonyodott; a homokos földek az út két oldalán nyájasok, csendesek és tiszták voltak; a tanító — Pacséry Flórián — verseken törte a fejét.” Így ért el a városszéli, útszéli, düledező korcsmához, a rossz hire hegyeshez. Itt látja meg a korcsmáros lányát, Woli Ráchelt. Meglátni és megszeretni a könnyű blúzban, rövid szoknyában kacéran néző lányt — egy pillanat műve. Nyomában tüstént jött az elhatározás: feleségül veszi. Szándékát csak azért nem tudja gyorsan valóra váltani, mert Ráchel egy utazóval Pestre szökik. Kis idő múlva visszatér, a tanító hajthatatlan: feleségül veszi. Egy torzszülött gyerek származik a házasságból. Pestre viszi Ráchel gyógyíttatni, de a gyerek gyógyíthatatlan. Ráchel mint látványosságot mutogatja aránytalanul fejlődő, szakállat eresztő lányát egy mutatványos 48
