Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: A debreceni trónfosztástól a cári beavatkozásig
volna képesek, ha a császári diplomácia ki nem eszközli az orosz cár fegyveres segítségnyújtását Ausztriának Magyarország ellen. Kétségtelen, hogy Görgey döntő hibát követett el, amikor Komárom fölmentése után nem mindjárt nyugat felé, hanem előbb Budavár visszafoglalására vezette honvédéit. A nyugati offenzíva folytatásában így bekövetkezett egyhónapos időveszteség sorsdöntőnek bizonyult, mert lehetővé tette az 1815-ben megkötött Szent Szövetség két reakciós nagyhatalmának, Ausztriának és a cári Oroszországnak együttes katonai fellépését ellenünk. (Lehet, hogy erre akkor is sor került volna, ha Görgey Buda helyett egyenesen Bécs ellen indul, de akkor talán jobb pozícióból előnyösebb békét tudtunk volna kiharcolni, mint így, miután lépéshátrányba kerültünk Ausztriával szemben.) Tény az is, hogy Buda visszafoglalásának örömmámoros napjaiban senki sem emlegette Görgey hibáit, hanem mint a legnagyobb hőst ünnepelték. A nem köny- nyen lelkesedő Mészáros Lázár is úgy értékeli Buda bevételét, hogy ez Görgeynek és seregének egyik legszebb haditette volt: ........a honvédek régibb babér-koszorúikhoz ez újabbat is hozzá tűzték, s joggal, mert eddig nyílt téren győztek, Buda várában azonban először vettek be egy jól védelmezett, habár nem is erős várat. Itt érte el a magyar sereg tetteinek fénypontját, de egyszersmind itt végezte győzelmeinek pályakörét. Ami ezentúl történt —, hanyatlás volt. Hat hetet engedett a sors derék honvédeinknek arra, hogy babérjaikon megpihenhessenek; hat hetet a honnak, hogy függetlenségét és szabadságát élvezze. Görgey Buda bevételével Magyarhon hőse lön, s nem volt terv, melynek kivitelére a haza őt képesnek ne tartotta volna. Most mindent tehetett, mert a köznép őt szintúgy bálványozta, mint Kossuthot...” (Mészáros Lázár emlékiratai. II. kötet 212. lap.) Az időveszteség okozta hibát maga Görgey ismerte föl elsőnek. Miközben mindenki ünnepel, ő sötétnek látja a jövőt, s amikor az országgyűlés küldöttsége a haza hálájaképpen az altábornagyi címet és az első osztályú érdemrendet hozza neki, nem fogadja el a kitüntetést. Ügy érzi, hogy hadvezéri szerencsecsillaga és vele együtt a magyar szabadságharc ügye itt, Buda falai alatt homályba hanyatlott. Rossz előjel volt már az is, hogy Damjanich tábornok — a felülmúlhatatlan csatataktikus, Görgey legkeményebb alvezére — április végén Komáromban egy sétakocsikázás alkalmával szerencsétlenül járt: kocsija felborult, s ő lábát törte. Támadó hadműveletben többé nem lehetett számítani rá. Görgeynek egy másik kiváló hadtestparancsnoka, az öreg Aulich tábornok, Buda visszafoglalása után — betegsége miatt — szintén búcsút mond a csatamezőknek. Klapka is csak félig marad Görgey mellett, a fővezért ugyanis hadügyminiszternek hívták meg a debreceni kormányba, s mivel neki magának ezután meg kell osztania idejét a kormány székhelye és a front között, a miniszteri hivatalban többnyire Klapka a helyettese. Az új hadtestparancsnokok pedig csak részben válnak be: az ismét meginduló hadműveletekben sem Damjanichot, sem Aulichot nem tudják megfelelően pótolni. Májusban keserűen írja Görgey Damjanichnak, Buda ostromára és Kossuthra célozva: „Ismerni, becsülni, sőt A császári udvar még áprilisban sürgetve kérte Miklós orosz cárt, hogy oly gyorsan, amint csak lehetséges, indítson hadakat Magyarország ellen. Erre a cár április tisztelni tanultalak és elárvultnak éreztem magamat, midőn nélküled az unalmas ostromharcba kellett tovább vonulnom, melybe bennünket nagyzoló civilisták ismét befontak ...” 30-án elrendelte, hogy Paszkevics herceg vezetésével két orosz hadtest Galícia irányában a magyar határok felé induljon. Nesselrode orosz külügyminiszter egy körlevélben azt írta az orosz külföldi követeknek, hogy „Magyarország lázadása (...) oly előmenetelt tett és oly irányban fejlődött, hogy Oroszországnak nem szabad ezt többé közönyösen tekintenie”. Azt is közölte velük: az osztrák kormány „azon határozott és világosan kifejezett kérelmével” folyamodott a cárhoz, hogy „a lázadásnak, mely ugyanegy időben két császárságnak háborgatja nyugalmát, mielőbbi elnyomására segítséget nyújtson”. Minthogy a magyarok soraiban orosz alattvalók: lengyelek is harcolnak, sőt vezéri tisztet is betöltenek — mint Bem és Dembinski —, Nesselrode szerint Galícia és más orosz tartományok „fellázíttatásának” a veszélye is fennáll. Mindezt meggondolva, a cár teljesíti Ausztria kérését, és reméli, hogy az európai kormányok bele fognak nyugodni az ő magyarországi fegyveres beavatkozásába, hiszen „egy független Magyarország magát hosszabb ideig fenntartani képes nem lehet”, ideiglenes fennállásával pedig megzavarja az európai egyensúlyt. (Szeremlei: II. kötet 130—132. lap.) Május elsején Weiden pozsonyi főhadiszállásán osztrák —orosz értekezletet tartottak a beavatkozás ügyében. Orosz részről hangsúlyozták, hogy a cár hadserege nem külön oszlopokban, hanem egy nagy tömegben, egyetlen működési fővonalon kíván a magyar földre benyomulni, de erre legkorábban csak május végén kerülhet sor. Egyelőre a következőkben állapodnak meg: 1. Az oroszok betörése az osztrákok előrenyomulásával egyidejűleg történjék. 2. A főparancsnok orosz részről Paszkevics tábornagy (Erdélyben Lüders) lesz, de az osztrák fősereghez csatolandó orosz hadosztály az osztrák fővezér parancsnoksága alatt fog állani. 3. Oroszország csupán a csapatok élelmezését várja Ausztriától, a hadiköltségek megtérítését nem igényli. 4. Mihelyt a magyar „lázadókat” együttesen legyőzik, az orosz csapatok azonnal elhagyják Magyarországot. (Uo. 134. lap.) Ferenc József császár május 12-én — már nem Ol- mützből, hanem a Bécs melletti Schönbrunnból — kiáltvánnyal fordul Magyarország népeihez. Bejelenti, hogy a „lázadók” és „kalandorok” felforgató tevékenységének véget akar vetni Magyarországon, s „az elnyomóktól való felszabadítás és a hőn óhajtott béke biztosítása végett (...) fölséges szövetségesével, az orosz cárral egyesült”. Felszólítja a népet, hogy a cári csapatokat — amelyek az ő uralkodói kívánságára jelennek meg — úgy fogadja, mint „királyának barátait”. (Uo. 149. lap.) 1849. május 21-én Varsóban személyesen is találkozik I. Ferenc József császár és I. Miklós cár, hogy megtárgyalják a szövetséges hadaik magyarországi fellépésével kapcsolatos kérdéseket. Háromnapos értekezletük éppen azon a napon kezdődik, amikor Görgey honvédéinek sikerül visszafoglalniuk az osztrákoktól Buda várát, s így Magyarország központja teljesen fölszabadul. A Budán örömmámorban ünneplők persze nem tüd- hatták, hogy Varsóban épp azokban az órákban írták alá a magyar forradalom halálos ítéletét. Pásztor Emil 35
