Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - KÖNYVESPOLC
lisban a tápióbicskei, az isaszegi, a váci, a nagysallói és a komáromi csatában harcolt. Májusban ezredesként egy önálló hadosztály parancsnokságát vette át a Csallóközben. Június 2-án a kormány Máramaros, Bereg és Ung megyék hadi főparancsnokává nevezte ki. Augusztus elején Bemtől felszólítást kapott, hogy Erdélybe nyomulva, csatlakozzék hozzá, de a terv Bem vesztes csatái miatt meghiúsult. Augusztus 20. körül Zsibónál egyesült az észak-erdélyi honvédcsapatok maradványaival, s a velük együtt alkotott seregben átvette a főparancsnokságot. Augusztus 25-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Öt szeptember 8-án átadták az osztrák katonai hatóságnak. A haditörvényszék október 13-án halálra ítélte, melyet október 25-én végre is hajtottak. 30. életévében halt vértanúhalált. A szerző nem zárta le könyvét Kazinczy Lajos elítélésének és kivégzésének leírásával. Részletesen szólt arról is, hogy hogyan él Kazinczy Lajos az utókor emlékezetében. E fejezet legizgalmasabb részei azok, melyekben Becske Bálint (egyik Kazinczy-unoka volt) „Kazinczy Lajos honvéd tábornok élete” című történelmi „koholmányának” kritikáját végezte el. Kimutatta, hogy a Kazinczy Lajosnak tulajdonított emlékirat — melyet az aradi fogságban írt volna — Becske Bálint műve. Pásztor Emil e művét is a tőle megszokott alapossággal írta meg. Ez azért is nagyra értékelendő, mivel a szerző nyelvész. Munkája azonban azt bizonyítja, hogy történészként is tud maradandót létrehozni. A munka nyeresége nemcsak történelmi irodalmunknak, hanem a hazafias és az internacionalista nevelés ügyének is. Különösen haszonnal forgathatják az általános és középiskoláinkban tanító történelem szakos tanáraink. (Kossuth Könyvkiadó—Zrínyi Katonai Kiadó, 1979.) Szecskó Károly Három új kötet a Gyorsuló idő című sorozatból Közhelyszerűnek tűnik, mégis sok igazságot tartalmaz az a megállapítás, hogy korunk információözönében egyre ne- zehebb eligazodni. Épp ezért szívesen vesszük, ha a tájékozódásit megkönnyítik, iránytűt kínálnak számunkra. Lényegében erre a tisztes feladatira vállalkozott a Magvető , Könyvkiadó, amikor évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy útjára indítja a Gyorsuló idő című sorozat azóta egyre . népszerűbbé váló köteteit. Ezekből mindenki kedvére válogathatja ki asz érdeklődésiének leginkább megfelelő kiadványokat. Olvashat — többek között; — Csontváryról, Rippl-Róniairól, Derkovitsról, a realizmus fejlődéséről, a tö- rökvilágról, városaink sorsáról, a neurobiológiáról, a relativitáselmélet szemléletéről, a machiavellizmusröl, Periklész koráról Rousseau munkásságáról, A „k. u. k.” világrend haláláról, a táplálkozás paradoxonairól, a mai magyar film- vígjátékról. A szerzők a kutatások, legújabb eredményeiről számolnak be arra törekedve — ezt csak dicsérni lehet —, hogy színesen, érdekesen írjanak. Egyszer sikerül, máskor nem. Erről tanúskodik az alább bemutatandó három mű. Tóth Tibor: Ellentét vagy kölcsönösség? Az alkotó sajátos kísérlettel próbálkozik meg: mezőigazdaságunk helyzetét nem a miár megszokott jogi, tulajdonvi- szonybeli, hanem 'közgazdasági, üzemszervezési oldalról világítja meg. Nagyon idősizerű nézőpont ez, hiszen a gazdaságos termelés követelményeiinek minél maradéktalanabb érvényesítése napjaink alapvető tennivalója. Ehhez aligha nélkülözhető az elméleti felvéntezettség, a helyi és az országos érdekek összhangjának megtalálása. Nyilvánvaló, hogy nem felesleges a történeti háttér ismerete sem. Többek közt ezt nyújtja ez a hasznosnak ígérkező könyvecske, ízelítőt adva az agrárhistória és gazdaságtan alapfogalmaiból, s a felszabadulás után kibontakozott újabb fejleményekből. Okos, megszívlelendő gondolatok sorára bukkanunk, de a nehézkes, indokolatlanul tudományoskodó tálalás, a botladozó stílus erőteljesen megnyirbálja szellemi örömünket. Enyedi György: Falvaink sorsa Szerencsére ellenkező példával is szolgálhatunk. A falvaink somsát sokoldalúan vizsgáló írás számos kellemes meglepetést kínál. Választ keres, és ad arra, hogy 1945 óta miként alakulták, formálódtak a kisebb települések, ahol a lakosság jelentős része él. Épp ezért kutatja azt is, hogy mit hoz számukra a jövő. A városoktól való megkülönböztetést funkcionális értelemben alkalmazza, ezért eltekint a köziigazgatási és egyéb ismérvek taglalásától. Jelzi: az elmúlt harmincöt esztendőben komoly társadalmi változás színtere volt valamennyi kisebb-nagyobb község. Nincs már földbirtokos, mezőgazdasági munkás, s alig található egyénileg1 gazdálkodó paraszt.. Az 1970-es népszámlálási adatai szerint az itteni népességből százalékos arányban 46,4 volt az ipari, 8,4 a mezőgazdasági munkás, 29,3 a szövetkezeti tag 11,4 az adminisztrátor és a tercier foglalkozású és mindössze 4,3 a maszek földműves és kisiparos.. Meglep, de tény:, az ipari dolgozók naigy száma kötődik ide. Jelentős rétegüket képviselik az ingázók, kiknek a tábora a jövőben sem csökken majd lényegesen, ezért kell a közlekedési vívmányokat javítani. Enyedi György precíz felmérések után fogalmazta meg összegezését. Ez elismerésire méltó akkor is, ha olykor túl mereven ragaszkodik az adatlapok vélt vagy valódi jelzéseihez és részmegállapításadt vitatni lehet. Nyilvánvaló, hogy téved, amikor kijelenti, hogy nagyjából azonos a városi és a falusi életszínvonal, hiszen az utóbbi helyütt a többletmunka révén — erre másutt mines mindenkinek lehetősége — sokkal nagyobb jövedelem gyűlik össze az egyes családoknál, s ez megmutatkozik a jómód külső jegyeiben is. Ettől függetlenül figyelemre méltó érveket sorol, s a holnapok útját is helyesen jelöli ki, s a kisebb településeik fennmaradásáért, az ottani életkörülmények jobbításáért emel szót. Teszi etzt fordulatosán, széles rétegek számára érthetően, kerülve a céltalan szakzsargont. Ezt várjuk — s joggal — a sorozat minden darabjától. Katona Imre: Mi a különbség? Aligha akad olyan ember, aki ne szeretné a találó, a szi- porkázóan szellemes vicceket. Az persze eszükbe sem jut, hogy milyen sóikat tudunk róluk. Nincs megnevezhető szerzőjük, a közéleti jellegűek napjaink visszásságait nyesegetik úgy, hogy felnagyítják azokat. Szinte mind alapvetően jószándék szülötte. Gyorsan megjegyezzük, s továbbadjuk őket, kellemes perceket szerezve másoknak is. Több változatban bukkannak fel1, s a régieket, a megkopottakat is újjávarázsolja a megfelelő alkalom. Kell ennél több? Aligha! Katona Imre, aki három évtizeden át gyűjtötte, rendszerezte, elemezte e műfaj remekeit azonban másképp vélekedik. Tartalmi, tematikus csoportokba kényszeríti valamennyit, beszámol szociológiájuk gyűjtő és feldolgozó módszeréről, terjedési sebességükből, számuk évenkénti, havonkénti, sőt naponkénti hullámzásairól, társadalmi rétegekhez, személyekhez kötődésükről a viccelődő társaságok létszámáról és nemenkénti összetételéről. Teszi mindezt ki nem fdgyó türelemmel, észre sem véve, hogy szinte semmivel sem mond többet annál, amit bárkitől megkérdezhetnek. Megmosolyogtató ez a tudományos időpazarlás, ez az öncélú, ez a felesleges játék, méghozzá 7, 8 ív terjedelemben. Ne tessék megriadni, a kötetet mégis érdemes fellapozni mert ia példatár kitűnően megválogatott, s harsány nevetést fakaszt. Csak egyet idézünk, amely egyben e fura próbálkozást is értékeli: „— Mi jellemzi a. szocialista realizmust? — Megszűnik az embernek ember által való ábrázolása. Hát igen, ide vezet a csakazértis elméletieskedés... Pécsi István 63
