Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Cs. Varga István: A Balassi-örökségről
MÚLTUNK JELENE A Balassi-örökségről Balassi vállalkozásból vállalkozásba vetette magát. Hódításai előtt sziklafalak, szakadékok meredtek. A kor ellentétek királytalálkozój a, amint az ő reneszánsz természete is. Kora és egyéniségének természete szabta meg emberi-költői teljességvágyát, amelynek legfőbb akadálya egyéni léthelyzete volt. Reneszánsz életigény- nyel követelte a teljes élet jussát. Életigényének kielé- gületlenséige lett költészetének tengerszem-mélységű forrása. Talányos költő maradt mindmáig. Nemcsak életrajzának hiányosságai, de nagyságának természete miatt is. A talányosság, a meghitt titokzatosság nemcsak a szerelmi boldogságkeresés útjai, ösvényei miatt jellemző. Ellentéteken, disszonanciákon átragyogó tehetsége, harmóniavágya, teljességigénye magyar nyelven tudott európai rangú költészetet létrehozni. Ebből a szempontból elsődleges a mű, bármennyire is regényes az élet. Ha elfogadjuk a hatáselmélet azon tételét, hogy minden mű annyit ér, amennyi a hatása, Balassi életműve akkor is az elsők' közé tartozik. Verseiben a népköltészet változatossága, nyelvi' és képi tisztasága ragyog átszűrve egy tüneményes reneszánsz költőegyéniségen. A vagyonából, osztályából kiesett költőnek valójában nem maradt más, mint elperelhetetlen költői és bajvívó tehetségé. Ezért is fejezhette ki önmagára apellálva a korérzést. Üjító és összegező költő-zseni, a magyar verselés törvény hozója, akinek ritmusában benne zeng a töröktől veszélyeztetett Kelet-Közép-Európa kis népeinek szívdobogása. Nemcsak sorsa, költészete is híd a Du- natájon. Lengyel, szlovák, román, horvát, török dalok ritmusára írja a magyar szövegvers remekeit. Közös „dunatáji” verskultúra megújító örököse. Joggal írta róla Németh László: „Első nagy költőnket, Kelet-Európa egyik legszilajabb és legműveltebb emberét, Balassi Bálintot meg sem lehet érteni e verskultúra nélkül.” Mértékteremtő volt a költészetben. Gesztusai szellemével arányosak, szabálytalanságukban is a tehetség nagyságrendjét mutatják. Sorsa végletes lehetőségeit is megkísértette. Ennek tekinthetők elszánt ballépései, makacs perlekedései. Egy nagy önigazoló kitárulkozás egész költészete, amelyben végigjátssza szerepeit: a gáláns udvarlót, a vérbő szerelmest, a titkolva szerelmeske- dőt, az Istennel perlekedőt, a mélyből bocsánatért kö- nyörgőt, aki térdet-fejet hajtani kész, de gerince hajlít- hatatlan marad. Az életimádó, ékességszomjas Balassi már fiatalon ott- hontalanságra kárhozott szétdarabolt hazájában. Számára a költészet nem más, mint a lélék emigrációja ebből az otthontalanság'ból, méltatlanságból, amelyben nyugtalan egyénisége halálig vergődött. Udvarló versei a vágyak birodalmába mutatnak. Júliának alakja köré a titokzatos fenség, a megközelíthetetlenség fátylát vonja. Férfias birtokvágyát reneszánsz hódolatba rejti. Nemcsak Júliát és a többi múzsát, hanem a tájat, a természetet, a hamar lovakat is érzésein, igényein át nézte. Ez a személyesség, ennek őszinte megváltása az egyik fő forrása a Balassi-versek meghitt élményszerűségének, élmény! hatásának. Az átélt élményváltozatok bősége érzékelteti az életteljességet. Nemcsak a végvári élet természetét, a tájak lelkét is őrzi Balassi nyelve, amely Csokonaiig a legteljesebb magyar nyelv. Szavainak, képeinek mélyéből színek sugároznak, tiszta érzések társalkodnak gyöngyöző soraiban. Megjelenítő ereje, ér- zékletessége ma is friss; és modern: lágyságot és tüzesvérű lobog ást egyaránt képes kifejezni. Nem sorsérzése elől vándorolt olyan sokat, hiszen naponta farkasszemet nézett a halállal. A méltánytalanság érzése űzte, szította a vérében levő kalandvágyat. Élet- igénye csak Adyéhoz mérhető. Életszeretetének legfőbb sarkallója szépségimádó, gyönyörvágyó természete. Ezt szolgálja az önkifejezés vágya táncban, bajvívásban, udvarlásban. Költészetének lírai gyökerét ennek az elemi erejű emberi méltóságvágynak, reneszánsz léptékű élet- vágynak kielégületlensége adja. Sorsa űzte vállalkozásokba? Sikerekben és kudarcokba? Talán csak a megnyugvás vágya? — Aligha lehet magyarázat szövevényesen kusza életútjára. Nyugtalan vándorgéniusz volt. Szellemi vándor, aki érzékeibe, mindent átélni akaró vággyal emlékezetébe gyűjtötte a hazai, erdélyi és lengyel tájakat, a távoli1 sík mezők harmatját, a lovak szépségét, a nők illatát. Csúcsokat és völgyeket járt be életében és költészetében. Élményeihez költői hangot tudott teremteni. Szelídségből, gyengédségből észrevétlen vált át hatalmasan férfias hangba. Nem trubadúrpózok, hanem hányatott életének öhkifejező gesztusai őrződtek meg verseiben, az emberi fenség- és méltóságérzés Apolló-mozdulataiban. Balassi nagysága, hogy alakja, költészete négy évszázad messzeségéből is hat, de saját korában sem vesztett el a közelségben. Szűkülő történelmi tudatunk már szinte mindenkit kivetett mellőle. Mégsem ezért magasodott korszakos jelentőségű költőóriássá. Nemcsak az idő árja vitte el mellőle a társakat és mögüle az utánzókat, Igaz, történelmi mércével mérve is hosszú'volt itt a szél fúvása, a török vihar pusztítása. Magányos már az irodalmi köztudatban is. Balassi alakját idézi Bóka László Balassi arcképe című versében, amely 1954-ben a Balassi-jubileum évében: keletkezett alkalmi vers. Festői hatásokra törekvő módszerrel állítja elénk alakját. 38
