Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 3. szám - JELENÜNK - Ebergényi András - Kovács Endre: Változó Eger, változó értelmisége

legtöbb esetben elavulttá válik. Ez eddig anyagbeszer­zési, tájékozottsági probléma volt. Következik a gyárt- hatóság kérdése. Mi tulajdonképpen fővállalkozók va­gyunk, tehát kooperációs alkatrészeket szerelünk össze. Ezt is meg kell rendelni, állandóan új és új kooperációs lehetőségek után kell kutatni. Egyeztetni kell a határ­időket, a dokumentációt át kell adni a gyártónak stb. Azért nem neveztem ezt munkaszervezési nehézségnek, mert nemcsak egy munkafolyamatra igaz, hanem nép- gazdasági szinten jelentkező általános nehézségről van szó.” T. Endre 36 éves gépészmérnök, műszáki osztályve­zető az ipari realitások figyelembevételét hangsúlyozza: „A magyar ipar ma nem áll olyan szinten, hogy a legkorszerűbb technológiákat alkalmazhatná. Nekünk még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy a rendszerszem­léletű tervezéshez eljussunk. Egyrészt vállalataink szervezettsége elég elavult, másrészt eszközellátottságunk, berendezéseink sem teszik lehetővé, hogy egy optimáli­san kidolgozott rendszer szerint lehessen egy gyárat irá­nyítani. Ma minden ágazatra jellemző a számítógépes láz, csak éppen azt felejtik el propagálói, hogy az elő­feltételeket kell előbb biztosítani. Hibás a mi gazdasági szemléletünk is, ez a minden­áron a mennyiséget hajszoló szemlélet. Ez hozza magá­val a túlhajszolt légkört. Még nem tudunk gazdaságosan termelni. Nem tudjuk meglátni azt, hogy milyen áron érjük) el gazdasági eredményeinket. A termelésnek adott határidőre, de legalább a terminus előtti hajszában min­den körülmények között biztosítani kell a tervben meg­határozott árbevételt, tekintet nélkül a következmények­re. Nem érdekes, hogy a (gyengébb minőséggel esetleg későbbi piaci lehetőségeinket rontjuik, lényeg a terv teljesítése.” T. Sándor 36 éves gépészmérnök csoportvezető a mű­szaki élet olyan területére hívta fel a figyelmet, amely ma különösen aktuális. Az adminisztráció terjedése és az információáramlás fogyatékosságai ma már nem egyszerűen munkaerőkérdés, hanem a hatékonyság el­len ható tényező is. „Külföldi példáikkal összehasonlítva úgy tűnik, gyá­raink túlszervezettek, túlbürokratizáltak. Nem tudom el­képzelni, hogy azokat a termelékenységi mutatókat, amelyeket ©gyes fejlett országok produkálnak, ilyen ad­minisztráció mellett mint a miénk, el tudnák érni. A vállalatok külső és belső információ-rendszere gyenge, megbízhatatlan. Nagyon sok esetben az adott szónak nincs' hitele. Mindenki a papírhoz ragaszkodik, hogy be­biztosítsa magát, így gyűlnek a jelentések, jegyzőköny­vek, feljegyzések. Az információáramlást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor gyermekkoromban tízen leül­tünk egymás mellé, az első súgott valamit a másodiknak és így tovább. A végén rá sem lehetett ismerni az ere­deti szövegre. Ott még ez játék volt, de a vállalatnál ez sajnos nagyban folyik.” Érdekeltség és presztízs A műszaki értelmiséget foglalkoztató problémák közül mindenképpen első helyet foglal el az anyagi és erköl­csi elismerés kérdése. Talán ez a terület az, amelyről a legszenvedélyesebb véleményeket hallottuk. Mivel nem tartjuk valószínűinek, hogy a mérnökök anyagiasabbak lennének más társadalmi csoportnál, így a tényleges okoikait kerestük a beszélgetések során. A kezdő mérnök és a kezdő szakmunkás fizetése között ma nincs lé­nyeges különbség (általában 100—400 Ft). A különbség az, hogy egy szakmunkás 17 éves korában kezd dolgoz­ni, egy mérnök pedig 23—25 évesen, amely kor sokszor egybeesik a családalapítás időszakával. Tapasztalataink szerint főleg ez a korosztály vállal szívesen fizikai jel­legű beosztást, mert így többet kereshet. Ráadásul a műszakiakat ezekben a munkakörökben egyéb kedvez­ményék is1 csábítják, például a lakáshoz jutás, vagy a gyerekek bölcsődei, óvodai elhelyezésének megkönnyíté­se. Ez az időszak általában nem tart sokáig, a 30. életév betöltése után a mérnökök vagy az üzemben kapnak vezető beosztást — mivel közelebb maradnák a terme­léshez ez a jövedelmezőbb — vagy műszaki osztályok­ra kerülnek, amelyek merev hierarchia-rendszere nem ösztönöz a minőségi és hatékony munkára. Míg az üzemi műszakiak a termelés közelsége miatt jobban ér­dekeltek anyagilag is az eredményes munkában, ugyanez nem mondható el a vállalatok műszaki osztályairól. Mi­vel a mérnökök többsége itt anyagilag nem érdekelt a termelésben, a minőségi munka helyett a mennyiség kerül előtérbe. Megszaporodnak a jelentések, jegyző­könyveik, feljegyzések, így jogosan érvelnek a szervezés­sel foglalkozó intézményeik az adminisztráció túlburján­zása miatt. L. Sándor 38 éves gépészmérnök, konstruktőr cso­portvezető a műszakiak érdekeltségéről, a mérnöki szak­ma megbecsüléséről beszél: „Amikor a népgazdaság gondjairól beszélünk, többet kellene tennünk annak ér­dekében, hogy azok, akik ezeken a bajokon segíteni tudnak, ehhez minden támogatást megkapjanak. Ügy ér­zem, ma csak az elvárásokat hangoztatják a műszaki ér­telmiséggel szemben;, de nagyobb megbecsülést nem ér­zek. Jó néhány példát lehetne említeni a különböző ér­telmiségi csoportok közötti indokolatlan nagy különb­ségekről. Meggyőződésem, hogy mind az ipar, mind a mezőgazdaság mai gondjainak felszámolása nagyrészt a különböző műszakiak erőfeszítésén múlik. Jellemző, hogy azt a hajszoltsáigot, azt a feszített tempót nem tapasztaljuk sem az orvosoknál, sem a jogászoknál, mint ami az iparvállalatokat jellemzi. Nem állítom, hogy ők kevesebbet dolgoznak, mert ez sértés volna, de tény az, hogy az ipari szakembereknek állandóan, feszített tempóban kell dolgozniuk. Így a jelenlegi helyzetben az érdekeltség nem tükröződik a műszakiaknál.” A bérfejlesztés túlszabályozásáról és a társadalom presztízséről T. Endre így beszél: „A jelenlegi bérkategória-rendszer túl merev. Szolgá­lati idő és beosztás a meghatározó, kevés a differenciá­lási lehetőség. Egy egységes bérfejlesztési rendszerrel semmit sem tudnánk megoldani, mert csak a mostani helyzetet vinnénk tovább magasabb szinten. A jelenle­gi szabályozók mellett a kiemelkedő munkát nem tud­juk hasonlóan kiemelkedő módon jutalmazni, ez pedig annyit jelent, hogy lemondunk erről a magasabb tel­jesítményről. Senkitől sem lehet elvárni, hogy huzamo­sabb ideig igen magas színvonalú munkát végezzen el­lenérték nélkül. Ugyanakkor a vállalati szabályozók lehetővé teszik, hogy külső vállalatok dolgozóival külön­munkát végeztessünk. Sokszor ezek a külső emberek aránytalanul nagyobb pénzt kapnak az ilyen munká­ért, és ez saját embereinkből erősen negatív hatást vált ki. Például vegyünk egy feladatot, amit mondjuk 5 sa­ját ember meg tudna oldani kb. fél év alatt 20 ezer fo­rintért. Mivel ilyen összeget nem fizethetünk ki nekik, és munkaidejükbe sem fér be, a vállalatvezetés kiadja •külcégnek a műszaki fejlesztési alap terhére. A külcég szakemberei, ha lelkiismeretesek, kijönnek és tájéko­zódnak a helyi viszonyokról, sokszor ugyanannál az 5 embernél. Aztán elvonulnak, és jó esetben határidőre 30

Next

/
Thumbnails
Contents