Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kálnoky László és Ebergényi Tibor versei

kényelmesen beülnek az autóba. Nem szólnak. Mintha temetésről jönnének. De nem kell sokat várni. Egy hajtoga- tós könyvvel meg egy nagy tábla tejcsokoládéval rohan az autóhoz. Ö veszi át, csak úgy a letekert üveg felett, megköszönve az ajándékot.

— Mondd meg neki csókolom, és egyszer csak találkozunk.

Ök szívesen bólintanak, s mikor elindulnak még vissza is

integetnek, mint valami kedtvtes ismerősnek, míg egy fordulónál végleg él nem. tűnnek. Hát nem furcsa, a végén mégsem úgy [búcsúztak, mint az idegenek.

Már az autóban jut eszébe, mért volt ez most itthon, meg sem kérdezte. Csak ném beteg, vagy nincsenek tán rosszul? De már mindegy.

Mikor kiérnék a városból, Gábor annyit jegyez meg:

— A nővéred semmit sem felejtett. Karakter.

így van, de mintek kotamlentálja, elég volt. Annyit azért hozzáilleszt:

— Csak ő is meghal egyszer.

De úgy látszik Gábornak nincs kedve erről beszélgetni. Csak ebéd köziben kérdtezi meg:

— Most mit mondasz neki ?

Ezen még nem is gondolkodott. Mit mondjon?

És másnap az volt az anyja első szava:

— Mikor jön? Ugye eljön,? Nem haragszik? Csak szeret egy kicsit az én lányom.

S ő bólint, nem is tudna ellenkezni:

— Nyugodjon, meg, nem 'haragszik, és eljön ne féljen, holnap vagy holnapután, cslak a dolgait elrendezi.

S anyjának fényes tesz a fájdalmaktól teltorzult, sovány arca.

— Tudtam én ezt, tudtam.

S hirtelen, mintha ők imár ott sem, lennének körülötte, messze néz, messze, nem is a nyugtalanító, fehér plafonra, a messzeszaladt, de mégis kedves lányára, aki eljön hozzá nyolc év után.

így búcsúznak tőle, s ő is így búcsúzik tőlük és a világtól, mégiscsak megnyugvással a szívében.

Még akkor éjjel meghalt, s a rokonságból senki sem volt mellette. De az ügyeletes nővér azt mondta, csendesen agonizált. Könnyű, szép [hattála, volt. Nézzék meg, milyen nyugodt, kisimult az arca.

Három nap múlva temették. S az Erzsi lánya mégiscsak hű vottit önmagához, nem jött tel a temetésre, sőt a rokonság nagy megdöbbenésére, még táviiratot sem küldött a gyászjelentésre. Ö csakugyan akkor ttemette el az anyját.

De Marika lánya, a rokonság, még Juli nászasszonya is megsinatta. Szép temetése volt.

Egy távoli rokon azért megjegyezte, hogy Juli nászasz- szomy is meghallja:

— Csak a nagy lánya nem jött el, a hálátlan cudar. Ezért felnevelhette.

De egyszer, vagy két hónappal a temetés után eljött, még a kislányt is magéval hozta. A Marika testvérét látogatta meg, ahogy megígérte, de mégsem nála szélt meg, Juli anyukáinál. Pedig Gábor is, Marika is marasztalta.

Még aznap kiment a temetőbe a húgával meg a két kislánnyal, akik most látták először egymást. Két csokor virágot Is vitt, s előbb az apja sírjához ment, csak azután az anyjáéhoz. Sokan árgus szemekkel lesték, — mindig vannak a temetőben — ugyan zokog-e, megsiratja-e most, megkésve az anyját, — de nem, csak száraz, szemekkel nézte a földet, s az esővert, szétbomló koszorúikat.

Csak imikor hazaért, akkor vett erőt rajta valami gyengeség, megindultak a könnyei, hiába titkblta, vagy tán szé- gyellte is, s mentegetőzésként ezt hajtogatta: — mért nem tudok én felejteni, — s szegény Juli anyulka nem tudta mért sír, hogy ntem is lehat megvigasztalni, csak állt felette, és nem merte megszólítani.

Takács József

KÁLNOKY LÁSZLÖ:

Magyar költő a XVI. században

Hajnalban az mezők füve harmatozik.

Nap kél. Nehéz fejem ikókad, darvadozik. Harsány hangú madár vígan kiáltozik, s bajom vigasságra ettől nem változik.

Sem penig, ha est jő, világ borultában, mikor álmatlanul az Duna martjában, távoli pitymallat sanyarú vártában ülök az éjtszaka csillagos sátrában.

Mandorlába foglalt szentkép volt a képed, de téjszín kezeddel durván összetépted. Másra borul selyme hajad függönyének.

Én fene mándrucnak fogait kiállom. Csatákban véremnek hulltát nem sajnálom, s gyönge lány okozza keserves halálom.

Üsző felhők, égi tehenek, Kurta utcák, barokk ékszerek, Parasztházak, szemüregek, Óratornyok, égreemelt kezek, Fák, fakeresztek,

Pincék, farkasvermek.

Utak, széltépett szalagok, Kutak, amló századok, Provincia, kiskirályok, Szőlősorok, nehéz borok, Ruhájukvesztett asszonyok. Eger: mélázó liliomok melegvizek fölött,

Völgyben úszó ködök, Szülőföld, végvár.

Nincs tovább.

(1944)

25

EBERGÉNYI TIBOR:

Ó-Eger