Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Csák Géza és Szabó Sándor versei
Munkái elsősorban a kolónia kül- és belföldi kiállításain, a Képzőművészek Szövetsége Közép-magyarországi Területi Szervezetének tárlatain, illetve az alföldi tárlatokon (Békéscsaba, Szeged, Hódmezővásárhely, Debrecen) az egri akvarellbiennálékon, a Hatvani Galéria biennáléin szerepelnek, önálló tárlata volt Szolnokon 1965-ben és a Hatvani Galériában 1979-ben. Munkásságát több ízben díjazták Szolnokon, a békéscsabai alföldi tárlatokon, s az egri akva-rellbiennálén. A Szolnoki Galériában bemutatott festmények, akvarellek, gouache- ok nagyobb része az utóbbi 10—15 évben készült, de látható volt a kiállításon néhány mű az 50-es évekből is. Így a gyűjteményes tárlat lényegében érzékeltette Meggyes László festészetének fő vonalát, alkotói egyéniségének jellemző jegyeit. Meggyes László festészetét a látvány inspirálja. A természeti környezet szín és forma variációi az évszakok s a napszakok változó atmoszférikus viszonyai között. A végtelen gazdagságú fényihatások, villanó reflexek, árnyékok és tükröződések izgatják, ha a művésztelep parkjának lombjait, a Zagyva-parti Tabánt, a tiszai csónakosokat, vagy felesége, fia tűnődő arcát figyeli. Képeinek témáit többnyire közvetlen környezete adja, a festői megjelenítést, sokszor ugyanannak a motívumnak az eltérő színharmóniáját, színfelhordási, ecsetkezelési megoldásait viszont a pillanatnyi látvány benyomásán túl saját hangulata, érzelmi asszociációi befolyásolják. Meggyes bensőséges líraiságú képei ember és természet ritka ihletettségű találkozásának pillanatairól árulkodnak. Egy nyári hajnal szűzies, bontakozó gyengéd zöldjei, lilásrózsaszínjei, egy decemberi holdsütötte kék havú éjszaka ünnepváró izgalma, a vénasszonyok nyarának ökörnyálas, rozsdaszínű elmúlás hangulata, vagy egy napsütötte délelőtt tiszai csónakázásának eleven kék-sárga emléke tart varázsában a felismerés örömével vásznain. Azok a hangulatok, amelyek hatásában Megy- gyes László ecsetjéért nyúl, színekké, formákká alakulnak képein. Nála a csendéleti motívumok is antropo- morfizálódnák, érzelmeket közvetítenek. Az Ablak lámpával vagy a Csendélet hegedűvel vásznain a tárgyak, színek gyengéd kapcsolódása, a törékeny vonalak, pasztell derengések, a textíliák lebbenő játéka zárkózott félénkséggel rejtett, mély érzelemvilágról árulkodik Meggyes művészi szándékai, alkotói felfogása pályáj; során nem változott. Elsősorban festői problémák izgat ják, a természeti szép festészeti szempontból változí adaptálásának lehetőségei. A táj, a vegetáció, a látván’ inspirálta hangulatoknak színekkel, különféle ecset kezelési megoldásokkal történő képi közlése. Ezért nin csenek különösebb kitérők, eltérő korszakok festésze tében. Pályája elején talán jobban izgatták az ellenié; nyék, nagyobb felületen és lokálisabb színeket használt erősebben törekedett a természeti motívumok, házal konstruktív szerkezetének hangsúlyaira. (Tabán este Délutáni napsütés) A későbbiekben a színek sziporkáz( foltjai, sűrűn rakott vonalkái vagy éppen egymásbí olvadó valőrjei lebegővé, testetlenné teszik a formákat (Tavasz, Őszi alkony, Napfényes mező) A természet kör forgásából, periodikus megújulásából eredő ritmus, ki egyensúlyozottság, harmónia, a valóság részleteiben i teljessége inspirál ja-ihleti Meggyes művészetét. D amint a természet jelenségeinek esztétikai vonzása i komplexebb érzékelés összessége a puszta látványnál képi átírása sem szorítkozhat pusztán vizuális megfe lelésekre. Meggyes László képeit szemlélve színesztéziá jelenségek sorát fedezhetjük fel. A vonuló felhők nyo mán érezzük az eső szagát, a nyári hajnalon halljuk . madarak ébredő röptét, tikkasztó nyármelegben bőrűn kön érezzük a folyó hűvösét. Meggyes képeinek élmé nyét elsősorban színharmóniái hordozzák. Gyermekko rának emlékeit őrzi a korai Gabonarostálás, a Vízöntő nemrégiben készült Nyári pirkadat képeinek érett sár gás aranyvöröse. Az aratás tikkasztó lisztes felhője, gabona sárgája, a fehéren tűző nap heve, a bágyaszt delek emlékőrző színei élnek ezeken a vásznakon, s ta Iáinak utat saját, mélyről válaszoló emlékeinkhez. Amin téli vásznai is felébresztik bennünk a nosztalgiát rég volt, titokzatos éjszakák kékesrózsaszín hótakarója Ú1 mutató csillagsugara iránt. S mint ahogy érzéken ecsetjével a természet intim varázsát kínálja számunkr tiszta forrásul, gyengéd szeretettel, áhitattal örökítel portréi, hétköznapi Madonnái is emberi kapcsolatain fontosságára intenek. Egri Mária Csák Géza verse Szabó Sándor ESKÜVŐN Míg elmerül a debrői bor pezsdítő láng tavába, visszagondol a saját lagzijára s mint egy csillagraj úgy röpül a sok régi arc körülte. Egyre beljebb hánykódik az időben s egyre messzebb. Jönnek sorban a piros ködön át dundi menyecskék, lányok, cimborák. Beszél, kacsint. Fújja az éneket rekedt hangon a lóca szegletén. Holnap akár kérőbe is mehet. Szabad legény! Sem asszony már, se szülő nincs, sem gyerek. TANGÓ Ruhája fűzőid. Szalmaszőke a kontya, és mint egy kerub, aki arról jaj, mitse tud, mert csak szétnézni jött a földre, szüzikézik sután-évődve. S ahol két keble összefut, s ameddig — véltem — sose jut a szájam (hogy fölfűlt a bőre!), ott villog egy aranykereszt. De Beácska felejti ezt, s feszül, b e simul olyan puhán, szelíden, hogy a vér pezseg. Ne hidd, haver, hogy észrevesz holnap — ha látja egyenruhám ... 4
