Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy József: A Heves megyei munkássajtó kezdetei
A lándzsás nemesség conditionális voltát, servitiumát még 1339-ben is hangsúlyozzák az oklevelek. Ugyanígy alacsonyabb fokú volt az országos nemességnél a túród és liptói jobbágyfiúk nemessége. Ha nem is nagy tömegben, conditionális nemesek még sokfelé éltek az országban. Vas, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Nógrád, Abaúj, Szepes, Sáros és Ugocsa megyékben, a Felső-Tisza vidékén, sőt Erdélyben is. Szintén particularis nemességnek számított a székelyeké. Még tarkább a kép, ha figyelembe vesszük, hogy az erdélyi nemesek adót fizettek és a vajdának szállásadással tartoztak és a szlavóniai nemesek nyestbőradó fizetésére voltak kötelezve. Az idők folyamán lassan megindult a különbségek eltűnése. Az erdélyi nemeseket 1324-ben felmentették a szolgáltatások alól. 1339 után a szepesi lándzsások con- ditiójáról sem hallunk többé. Sokfelé egyszerűen feledésbe merült a servitium, mások meg az elkeveredés, házasság révén emelkedtek az országos nemesség soraiba. Nyilván ezt a folyamatot kívánta siettetni az 1351. évi törvénykönyv, amikor kimondta a nemesi jogegyenlőséget, a törvény szavaival, hogy „mind az országunk határai között lakó valódi nemesek, mind pedig azok is, akik az országunk határain belül fekvő hercegi tartományokban élnek, egy és ugyanazon szabadságot élvezzék” (11. §.). A következő paragrafus azon nyomban ki is mondja a szlavóniai nemesek nyestbőradójának (bán zsolozsmájának) eltörlését. Conditionális nemesek persze még ezután is sokfelé voltak az országban. A legtovább talán Túróéban és Liptóban, ahol még 1391-ben is nagy számú volt a conditionális birtok. A conditionális nemesség utolsó maradványai végül a XV. század elején, Zsigmond uralkodása idején tűntek el a színről. Azonban még ezután is, a jogilag egységes nemesség kialakulását követően is, maradtak a nemesség peremén különféle hűbéres és conditionális elemek, mint pl. az egyház fentebb már tárgyalt harcos jobbágyai, valamint a világi földesurak szolgálatában álló predialisták, akik sohasem emelkedtek fel az országos nemesség szintjére. Kávássy Sándor A Heves megyei munkássajtó kezdetei A XX. század első éveiben rohamos fejlődésnek indult Heves megyében az ipari és mezőgazdasági munkásság szerveződése. 1900-ban megalakult a nyomdászegylet, majd a következő években létrejöttek a vas- és fémmunkások, ácsok, asztalosok, építőipari dolgozók szervezetei is. Ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági munkásság is szervezkedni kezdett. Az 1897—98-as nagy agrárszocialista mozgalmak lezajlása után, 1905—1906- ban következett be újabb csúcs a megye szegényparasztságának mozgalmában. A földmunkások egy része a szociáldemokrata párt mögött állt, a megye déli részének siók agrárproletárt tömörítő nagyközségei azonban a Mezőfi Vilmos által vezetett Újjászervezett Szociáldemokrata Párthoz tartoztak. A korabeli iratokból meglehetősen nehéz megállapítani, hogy melyik községben milyen volt a szervezettség mértéke és melyik szociáldemokrata párt rendelkezett táborral, de az 1907. évben az egyik helyi lap részletesen felsorolja a megyébe járó szocialista sajtótermékeket. Bár ebben Eger, Gyöngyös és Hatvan adatai nem szerepelnek, mégis igen nagy az a példányszám, ami lényegében a parasztság körében közkézen forgott. A szociáldemokrata párt lapjai közül a Népszava nyolc községben 270 példányban, a Világszabadság nyolc községben 239 példányban, a Világosság Csányba 50 példányban járt. Az Újjászervezett Szociáldemokrata Párt hivatalos lapját, a Szabad Szót 13 községben 333 példányban, a Földmunkást pedig három községben 261 példányban rendelték meg. Összességében ez 1153 szocialista lapot jelentett. Egyes községekbe meglepően nagy számú szocialista újság járt. Csányba 250 példány, Visznekre 150, Kerecsenekre, Kömlőre 100 példány, Ecsédein, Füzesabonyban, Kálban, Kiskörén, Mezőtárkányban 20—50 között volt a példányszám. A sajtóban és az alispáni jelentésekben felsorolt községeket nem vehetjük azonban teljesnek, mert az egész pétervásári járás kimaradt és nem szerepel benne Tiszanána sem, ahol pedig igen erős volt a földmunkásmozgalom. Mivel a városokra vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal, csak más jelentésekből tudunk levonni következtetéseket. Az egri szociáldemokrata titkárság tájékoztatása szerint 1906-ban Egerben 903 szervezett munkás volt. Gyöngyösön és Hatvanban ennél valamivel kevesebb lehetett a szervezett munkások száma. Figyelembe véve, hogy a szakszervezeti tagok általában pótadót is fizettek és előfizettek valamelyik pártlapra is, úgy érezzük, nem járunk messze a valóságtól, hogy 1906-ban 2500 körül volt a megyébe járó szocialista lapok példányszáma. A szervezetileg izmosodó és erejét próbálgató helyi munkásságnak azonban ez sem volt elég. Ügy érezték, hogy sajátos problémáik megoldását elősegíti a helyi munkássajtó megjelentetése. A szociáldemokrata párt országos titkársága általában ellene volt az ilyen kisvárosi, vidéki munkáslapok megindításának. Attól tartott, hogy a helyi lapok kiadásával csökken az országos párt- és szakmai lapok megrendelése, és nem voltak meggyőződve ezen lapok jó színvonaláról sem. Ennek ellenére 1907 áprilisa és 1911 márciusa között, hosszabb- rövidebb ideig három olyan újság is jelent meg a megyében, melyet munkások szerkesztettek és adtak ki. Ilyen volt az Egyesüljünk, a Haladás és az Egri Munkás. A gyöngyösi munkásság már valószínűleg 1906-ban tervezte egy újság kiadását. A Gyöngyösi Újság 1906. augusztus 5-i számában arról számolt be, hogy augusztus 1-én Gyöngyösi Munkás címen új helyi lap indult. Több alkalommal azonban a címével nem találkozunk. A következő, már sikeres kísérlet 1907 tavaszán kezdődött. A gyöngyösi szociáldemokrata szervezet vezetői még márciusban elhatározták, hogy „Egyesüljünk” címmel lapot indítanak. Ennek érdekében 30-as lapbizottságot alakítottak és megválasztották a lap főszerkesztő57