Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: Vak Bottyán János generális

el a Dunántúlról Bottyánt: 1708 elején érsekújvári főkapitánnyá nevezte ki. Jelentős pozíció volt ez, hiszen a kurucságnak összesen öt főkapitánysága volt, a terület nagyjából az északnyugati Felvidék, a Vág, a Duna és a Mátra közötti országrésszel. Bottyán ellenfele Stahren- berg Guidó volt, aki a Vág-vonalon erődrendszert épített ki. Bottyán első feladata az volt, hogy a hadsereg fegyelmét helyreállítsa és a terepet jól ismerő embereket szerezzen hadseregéhez.

Bécs kénytelen volt ismét új fővezért állítani Siegberg Heister személyében. Míg az Kőszeget prédálta, addig Bottyán Morvában dúlta föl Settin várát. Közben hír jött Esze Tamás ködös, bizonytalan körülmények között történt haláláról, ami miatt csak egyedül ő tett komoly vizsgálatra indítványt a fejedelemnek. Nem méltatlan a rokonszenv a tarpai jobbágybrigadéros iránt.

Közben újra és újra erősíteni kellett a karvai sáncot, mert védeni kellett a jobbágyok vetéseit, a hadsereg élelmét. Kuckländer bármennyire szeretett volna, nem tudott Komáromból Esztergomba megerősített vízi csapataival átkelni. Heister 1708-i nyári betörését Bottyán újabb Vágón túli, Pozsonyig és a Morvába való portyázásokkal ellensúlyozta. Sikertelen volt Heister és Pál- ffy együttes kísérlete, a karvai sánc elfoglalására, pedig a cél nem volt más, mint Bottyánt a Vágón túli portyákról hazacsalogatni. A fejedelem nagy változásokra készült, Északnyugat-Magyarországon tervezett fő csapást mérni az ellenségre, s ezért elrendelte a csapatok összevonását. Bottyán nagy árat fizetett ezért, le kellett bontania a karvai sáncot. Közben már rágalom is érte, hogy az egész karvai sáncvédelem nem más, mint Bottyán Hont megyei birtokainak biztosítása. Bár az ősz generális ezzel nem sokat törődött, mégis le kellett bontania a karvai sáncot, és a fejedelemhez kellett szegődnie.

1708 nyarán gyűlt össze a legnagyobb számú hadsereg, amely az egész kuruc szabadságharc idején először egy kézben, Rákóczi vezetésével összpontosult, mégis éppen ez a hadsereg szenvedett súlyos vereséget, amely meghatározta a kuruc hadjárat további sorsát. Rákóczi célja a Sziléziába való átcsapás volt, és ezzel európai szintre emelni a felkelést, de ehelyett az eredmény a trencséni katasztrófa lett. Rákóczi, Ócskái javaslatára, Lipótvár és Heister csallóközi megtámadása helyett Trencsén ellen indult. A cél: biztosítani a sziléziai utat. A kuruc hadsereg létszáma 22 000 fő volt. Bottyán 4000 főnyi katonájával a komáromi és a csallóközi ellenséges erők féken tartására hátramaradt. A németek új, tehetséges főparancsnokot kaptak Viard személyében, aki Heisterrel és Pálffyval is egyesítette erőit. Míg a felvonulások folytak, Bottyán rohammal bevette a gutái, dunai sáncokat. 1708. augusztus 2-án indult a trencséni csata. A jobbszárnyon, a vár alatti küzdelmekben Pekri Lőrinc határozatlan hadvezetése és indokolatlan visszavonulása megzavarta a kuruc seregek támadásának lendületét, az értelmetlenül hátráló Pekri-lovasság segítségére maga Rákóczi sietett, de véletlenül lova az egyik árok ugratása közben megbotlott, és a fejedelmet majdnem agyonnyomta. A fejedelem súlyosan megsérült, s ez a sikertelen szerencsétlenség meghatározta a csata sorsát is. A kurucok trencséni veszteségei igen jelentősek voltak. 3000 katona elesett, 400 fogságba esett, odaveszett 14 ágyú és 40 zászló. Bottyán már csak Nyitraszer- dahelyen, a pánikszerűen menekülő kurucságtól tudta meg a valóságot. Minden erejével rendet szeretett volna teremteni, de a vereséget megváltoztatni már ő sem tudta. Sajnos, a súlyos fordulat egybeesett a kedvezőtlen külpolitikai helyzet éleződésével, a franciák teljes

elhidegülésével. Rákóczi csaknem teljesen hadsereg nélkül maradt, és a 22 000 kuruc nagy részét a trencséni erdők nyelték el.

Ebben a vészterhes időben egyetlen szilárd pont Boty- tyán tábora volt. Csak ő tudta együtt tartani hadseregét, ennek oka korábbi népi politikája. Rákóczi már hiába ismételte meg, bővítette a hajdúkiváltságot biztosító rendeletet, a jobbágyok bujdostak. A földesuraknak és a nemeseknek pedig elsődleges céljuk most is „a rendkívül való nyereség”, elsősorban a só drágítása volt. A főtisztek egymás után váltak árulóvá. Paksi, Be- zerédi, Ócskái, Eszterházi. Az ilyen körülmények között győzedelmesen előnyomuló Heistert egyedül csak Boty- tyán állíthatta már meg. A csatavesztés után megint helyrehozni a bajt, vagy a továbbgyűrűzést megállítani a feladat. Védeni kellett a gutái sáncokat, és összeszedni a szétszéledt hadat. Nem sajnálta saját birtokának jövedelmét sem. 7000 fehér forint zsoldot ad a magáéból és Bottyán huszárainak erejéből már portyára is tellett. Heistert nyugtalanították, aki dán segítséggel Nyit- ra ellen igyekezett, pedig fölösleges, hiszen Ócskái Nyit- rát árulás folytán könnyűszerrel játszotta kezükre.

1708—1709 tele a Felvidéken sok megpróbáltatást tartogatott. A császáriak ostromolták Érsekújvárt. A környék kurucérzelmű lakosait nyomorgatták, elűzték őket és falvaikat felégették. Érsekújvárban kevés volt az élelmiszer. A vár veszélyben volt. Bottyán leleményessége segített, a téli fagy segítségével Szécsényből, Balassagyarmatról szánokon és szekereken új, nagy mennyiségű élelemmel látta el Érsekújvárt. Heister dühében a jászfalusi bírót lefejeztette, mert nem adott hírt a kurucok jöveteléről. Bottyán öccsét pedig lábánál fova akasztatta fel. Míg Bottyán az északi vidék védelmével és élelemellátásával foglalkozott, addig Károlyi Sándor kuruc generális Nógrád, Hont, Bars és Komárom megyében igen-igen nyomorgatta a lakosságot. Fosztogatott, mintha csak ellenséges földön járna. Erről írta Bottyán: „ami a sáskáktól megmaradt, megette a hernyó”. 1709. április 29-én újabb élelmiszer-szállítmányt indított Újvárba. A 200 szekér és katonái megint bejutottak a várhoz. A könnyebb feladat Károlyié, a szállítmányt vezetni, Bottyáné a nehezebb, Heister és Baumenthal támadásainak föltartóztatása. E sikeres élelmiszer-szállítmánnyal 3 hónapra, egészen őszig el tudta látni egész Érsekújvárt.

Az 1709-es évben a Dunántúlon újra megsokasodtak a bajok. Megint Bottyán kellett volna, hiszen az ellenség elhatározta, hogy Dunántúlt mindenáron elfoglalja. A rácok is megindultak, a némettel együtt irtották a Dunántúl kurucérzelmű lakosságát. Bercsényi írta a fejedelemnek: Bottyán kellene ide, mert „Vak Bottyánnak a rácok előtt híre, a parasztság között esmerőssége, s esze nagy vagyon, s a pestistől semmit nem fél”. Tudniillik, ebben az időben a szabadságharc nehéz helyzetét az országosan dúló járvány még inkább fokozta.

Bottyán augusztus 5-én indult 5000 emberével Szécsényből a Dunántúlra. Augusztus 10-én már Dunave- csén volt. A Dunántúlon a németek ereje rendkívül nagy volt. Bár megépítette az átszállító kompot, de katonáit nem tette ki a szabad prédának, hanem otthagyván a dunántúli frontot, úgy segített, hogy az ellenséget más, nem várt helyen támadta meg. Északnak fordult és a bányavárosok ellen vonult. Bercsényi Zólyomnál Pálffyt és Viardot lekötötte, ő pedig a selmeci sáncokat ostromolta. Bottyán elérte célját, Heister a Dunántúlt otthagyta, és ez a fontos terület ilyenformán tehermentesítődött. Selmec alatt 6—7000 fővel hada34