Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám - KÖNYVESPOLC

szíriének az ellentmondásait is. A fiatal orvos feszülten vgiggondolja mindazt, ami a számára rendkívül szokatlan rnyezetben történik. A mohamedánizmus „teoretikusai” 'iten-nyomon az igazhitűek egységének eszméjét hirdetik, •? lah egyedül üdvözítő igazságát mindennel és mindenkivel embeszegezik, Kurban viszont felfedezi az iszlám gyenge Untjait: az Evangéliumból és a Talmudból vett kölcsönzé- fiket, az aszkétizmust hirdető próféta bővérű szerelmi éle- éről szóló legendákat.

Korunk politikai és ideológiai valóságának bonyolult feltételei között különleges tapintatra és mértéktartásra volt szükség ahhoz, hogy az író a vallási dogmák abszurditásának leleplezése közben ne sértse meg a hivők érzéseit, a vallásos ideológiával való vita során pedig ne okozzon kárt a népek közötti érintkezésnek. Muhammadijev elsősorban a muzulmán papok viselkedésének tárgyilagos bemutatásával éri el azt, hogy maguk a hit képviselői diszkreditálják a vallást. Nagy szolgálatot teljesít ebben az írónak az a képessége, hogy az apró, köznapi dolgokban is észreveszi és felvillantja a komikus elemeket; Urok-aka például mindig idegen füstölnivalóra vadászik, egy másik mullah pedig azért büszke a khartumi bazárban vásárolt amerikai alsónadrágjára, mert abban hosszabb gumi van és ráncosabb ... Növeli a leleplezés hitelét, hogy Muhammadijev ritkán folyamodik direkt elmarasztaláshoz, s ahol mégis megteszi — mint például az Arafat hegyet ostromló zarándokok láttán —, ott az ítélet szinte önkéntelenül szakad ki belőle abban a pillanatban, amikor az már az olvasóban is megérett. Ugyancsak ezt szolgálja Iszrofil figurája is. A baskíriai mutavalli (muzulmán papi méltóság — Z. L.) kritikusan szemléli hittestvérei megnyilatkozásait, a „hit őrzőinek” és az újsütetű hádzsiknak az arcátlan kapzsiságát, s alighanem az a legmeggyőzőbbb ítélkezés felettük, hogy a „másvilág” fonákságainak láttán felébredt kételyei és bosszúságai sajátos lázadásba torkollnak:

Hrant Matevoszjan:

Másnap reggel

Az örmény Hrant Matevoszjan a szovjet íróknak ahhoz a emzedékéhez tartozik, akik az utóbbi 10—12 esztendőben ezdték működésüket, s akik az események illusztratív áb- ‘zolása helyett az emberi cselekedetek belső rugóinak fel- ,;ására törekednek, a pszichológiai folyamatok ábrázolását slyezik előtérbe (pl. az azerbajdzsán Anar, az üzbég Timur ilatov, a lett Alberts Bels, az észt Aimée Beekman, a grúz odar Dumbadze stb.)

Másnap reggel című kisregénye a filmesek izgalmas világába vezeti el az olvasót. Szereplői a moszkvai filmművészeti főiskola hallgatói, akik jogászokból, vívókból, prózaírókból, más egyetemek hallgatóiból és falusi tanítókból verbuválódtak. Cselekménye igen vékony szálú: a főhős, Akop Mna- cakanjan egy napja tárul elénk. Ám ez a nap telítve van az igazi művészetről, a művészet szerepéről folytatott késhegyig menő vitákkal, a hős morális életének konfliktusaival, az egyén becsületes boldogulását akadályozó erők összecsapásával.

Akop Mnacakanjan harmincéves, nős, két gyermek apja, Örményország egyik kis falucskájának szülötte. Társaival, többek között a tehetséges grúz szobrásszal, Eldar Guramis- vilivel együtt, aki odahaza sírkőfaragásból palotát építhetett volna magának, a film megszállottja; igazi művészetet akar teremteni lakkozás, giccs és happy end nélkül, az életet olyannak akarja ábrázolni, amilyen az valójában. Egyre újabb és újabb, megírásra váró ötletek tolulnak a fejébe. Legutóbb benyújtott forgatókönyvét Vajszberg dramaturg igen tehetséges munkának tartja, ám változtatásokra akarja rábírni a szerzőt. Mnacakanjan forgatókönyvének témája: az örmény pásztorok tömegesen jönnek le a hegyekből, költöznek a városokba, elhagyják a legelőket, ahol pedig minden eddiginél jobb körülmények között dolgozhatnak. A tömeges elvándorlás legfőbb okát Mnacakanjan a magányban, a társ- talanságban látja, abban, hogy a pásztorok hónapokig asz- szony nélkül élnek. Vajszberg, aki örökös társszerzőként a kül- és belföldi filmfesztiválokon díjakat, elismerő okleveleket szerez, rá akarja venni Mnacakanjant, úgy írják meg együtt a forgatókönyvet, hogy a film a falusi és városi közönség igényeit egyformán kielégítse. Javaslata szerint az egyik pásztor lánya az orvosi egyetem elvégzése után térjen vissza a hegyek közé (ez politikailag is megfelelne), a nézők érdeklődésének felkeltésére pedig szerelmi konfliktust is

a zarándokút végén elhatározza, hogy szakít egyházi méltóságával és tudományos munkatárs lesz a leningrádi könyvtárban.

Fazliddin Muhammadijev műve jelentős állomás a tádzsik próza fejlődésében. Minden idők tádzsik irodalmának egyik örök témája, az iszlám morális kegyetlenségének és fanatikus dogmáinak kipellengérezése új módon, a publicisztikai regény eszközeivel valósult meg. A művészi dokumentumpróza alkotásai nagy szerepet játszanak az elbeszélő nyelv fejlődésében: segítenek felülemelkedni a hagyományok túlhaladott elemein, különösen a figurák jellemzésében és portréjuk megrajzolásában. Még nem is olyan régen azt tartották, hogy a keleti poétika tradicionális kánonjai örökértékűek, s még ma is akad olyan tádzsik író, aki így jellemez: „Ajka ki nem fakadt rózsabimbóra hasonlított”. Az ilyen tradíciók zavarják a pszichológiai realizmus fejlődését, elvonják az író figyelmét arról, hogy gondoskodjék a nyelv kifejezőerejéről. Muhammadijev írásaiban nyoma sincs a szóornamentikának, a beszélt tádzsik nyelvet tükröző aforizmák, közmondások, szólások használata az egyetlen díszítőelem.

A tudnivágyó olvasó a regényben sok érdekes újdonságot talál a távoli Szaúd-Arábiáról, ahol a kozmosz meghódításának százada szeszélyesen összefonódott és valamilyen csoda folytán együtt él az iszlám középkori világával.

A nevetni vágyónak is lesz min nevetnie. Ám minél tovább olvassuk a könyvet, annál inkább hatalmába kerít valamilyen szomorú értetlenség, amely letörli ajkunkról a mosolyt: Miként lehetséges az, hogy az atom titkát ismerő és a világűrbe ablakot nyitó XX. század harmadik harmadában embermilliók újból négykézlábra ereszkednek, hogy felkúsz- szanak a szent hegyre? (Európa, Modern Könyvtár.)

kell vinni a filmbe („szerelem ... meztelen női test... kések villanása”). Vajszberg számára a művészet elsősorban a sikert jelenti, s a művészetben csupán a gondtalan élet megteremtésének lehetőségét látja. Mnacakanjan tiltakozik a javaslat ellen: hiszen a módosítás meghamisítaná a valóságot, s a film nem lenne egyéb jól fésült, tömegfogyasztásra alkalmas tucatárunál; nem tárná fel azok problémáit, akik közül Mnacakanjan érkezett, s akikért — úgy érzi — felelősséggel tartozik. Hősének erős kötődését az egyszerű emberekhez az író azzal érzékelteti, hogy Mnacakanjannak — bárkivel is beszél, bármit is csinál — állandóan visszatérő motívumként gyermek- és ifjúkori emlékek villannak az eszébe.

A főhősnek azonban nemcsak a hivatását, művészi elveit érintő kísérletekkel kell szembenéznie. A közösség iránti hűségét egyelőre még sikerül megőriznie, magánéletében azonban a hűség nagy megpróbáltatásoknak van kitéve — és Mnacakanjan meginog. Jerevánban élő felesége, Aszmik a távolból gondoskodik róla, pénzt, ajándékot küldöz, Mnacakanjan hálás neki és szereti. Gyakran jutnak eszébe gyermekei is. Ám mégis szerelmes lesz (vagy csak megkívánja?) a moszkvai Jeva Ozerovába, a csinos, szellemes, okosan társalgó filmművészet-történész aspiránsba. Azt szeretné, ha Aszmik szerelmes lenne belé Jerevánban, Jeva pedig itt, Moszkvában. Az asszony, bár nem hisz a férfi szerelmes szavainak („Ennyi film, lány, színésznő, étterem és kávéház között akármit is mondasz, úgysem lesz igaz!”), szereti Mnacakanjant (a férfit? vagy azt, hogy nem adja el a tehetségét?), és egy együtt elköltött ebéd után, mikor megitták az Aszmik küldte konyakot, már-már felmegy a kollégiumba a férfi szobájába, sőt azt is megígéri, hogy összehozza a férjével, aki a kulturális minisztériumban még hasznára lehet Mnacakanjannak. Az önérzetében megbántott férfiban felesége arca is felmerül, s ekkor még ellenáll vágyainak: taxin hazaviszi Jevát, és még a Bergman-filmre szóló esti meghívást is elutasítja. Hazatér a kollégiumba, bezárkózik, hogy legújabb forgatókönyvén dolgozzék. Éjszaka felzörgetik a barátai, pohár borra invitálják. Egyik társa, Viktor Ignatyev ismeretlen lánnyal van a társaságban. Jön a férj, verekedést kezdeményez, Viktor és Nágya kimenekül a szobából. Mnacakanjan, Makszud, Eldar és a többiek megbékítik a férjet, s hazakísérik a kollégiumból. Mnacakanjan nem megy velük, írni akar. Ám szobájában ott-találja a félelmében odamenekült Nágyát, és felébredő vágyában megerőszakolja. („A nő közömbösen engedelmeskedett. Arca fájdalmas grimaszba rándult, némán fulladozott a sírástól. És bántó volt, hogy a a nő közömbös maradt...”)

79