Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Benda Kálmán: A helytörténet-kutatás új útjai III.
Világítás Ezek az űrfénysugárzási berendezések lényegében mesterséges holdként működnének. Különböző alakú tükrökből állnak, amelyek összpontosított napsugárzást vernének vissza az egyébként megvilágítatlan területekre. Ezek az űrbe kihelyezett naptükrök 10%-os visszaverődési veszteség és 40%-os elnyelődési veszteség esetében annyi fényenergiát sugározhatnak a földfelületre, melynek mennyisége a tükörfelület minden km2-re számítva, évi 1,8 millió t kőolaj elégetésének felel meg. Bármennyire is távolinak látszik is ez a megoldás, azonban a földi felhasználás lehetőségei jelentősek. így pl. a mezőgazdaság számára nagy könnyebbséget jelentene, ha az aratás és betakarítás időszakában az űrtükör segítségével kielégítő világítás állna rendelkezésre. A betakarítás meggyorsításának fontossága az időjárás változékonyságát tekintve nyilvánvaló. Az éjszakai nagyszabású világítás ipari létesítmények esetében is jelentős megtakarításokat eredményezhet, pl. nagy erőművek építésekor, olaj távvezetékek vagy nagyfeszültségű villamos vezetékek létesítése során. A több milliárdos létesítményeknél már 10—20%-os megtakarítás is nagy összeget jelent, mivel az építési időszükséglet csökkentése rendkívüli mértékben hozzájárulhat a nagy létesítmények gazdaságosságához. A sarkvidék nappalának meghosszabbítása Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy egyre jobban megközelítik az ipari létesítmények a sarkvidéket, ahol három hónapig szinte teljes éjszaka uralkodik. A sarkvidék közelében létesített energiatermelő rendszerek és kohászati üzemek számára az űrtükrök az évnek legalább négy hónapjában megfelelő mennyiségű fényt, ill. világosságot szolgáltathatnak. Ha pl. ezt a lehetőséget hasznosították volna az alaszkai olajvezetékek építésekor, amelynek létesítményköltségei már a 6 milliárd dollárt is meghaladják, akkor kb. 15%-os megtakarítást lehetett volna elérni. Ez a 900 millió dollárnak megfelelő összeg kétszerese annak az ösz- szegnek, amelyet a célnak megfelelő hat tükör megvalósítása igényelt volna. Ä fotoszintézis fokozása A fotoszintézis igényeit kielégítő űrtükrök rövid besugárzási ciklusok segítségével serkentenék a növények fejlődését. Ez a járulékos besugárzás lényegében a nappali világítás meghosszabbítását jelenti, ami az erősen északi (ill. erősen déli) vidékeken hozzájárulhatna a rövid hűvös nyár meghosszabbításához és a termesztési eredmények fokozásához. A nappali világítás meghosszabbítását azonban a mérsékelt égöv alatt is hasznosítani lehet, mivel számos növénynek nincs szüksége 10—12 óra sötétségre ahhoz, hogy a nappal tárolt napenergiát szénhidráttá átalakítsa. Ehhez nincs is szükség maximális napintenzitásra, hiszen a növények akadálytalanul fejlődnek olyan felhőzet alatt is, amely a napsugárzásnak csupán 10—20%-át bocsátja át. Az űrfénysugárzás harmadik változata a Földhöz képest állandó helyzetet elfoglaló tükörrendszerből állna, amelynek nagysága elég nagy volna ahhoz, hogy „második éjszakai Napként” hasson. A lehetőség sivatagi vidékek felett elhelyezkedő tükörrendszer, a besugárzandó felület zenitje közelében lehetne. Ebben az esetben naplementekor kezdene el erősen sugározni, fényereje gyorsan növekednek és maximális mértékét éjféltájban érné el. Bereczky László A helytörténetkutatás új útjai Ili. De a XVIII. században sem látjuk világosabban a demográfiai kérdéseket. Mire alapozta történetírásunk a közelmúltig a népességszámot: elsősorban az összeírásokra. Tudnunk kell azonban, hogy ezek az összeírások csak a jobbágynépességre korlátozódtak, tehát a szabadparasztok (hajdúk, székelyek, a katonai határőrvidékek parasztjai stb.) eleve kimaradtak belőle, a városi polgárságról és a nemességről nem is szólva. A nemesség számbavételét, ezt a kiváltságosakra hallatlan sérelmet, csak II. József merte elrendelni, de halála után ezt a rendeletét is eltörölték. A lakosság egy részére tehát csak becsléssel lehet következtetni. Hogyan készült a jobbágyösszeírás? A kormány kiadta a rendeletet a megyéknek, s azok biztosokat küldtek ki, hogy az adóköteles parasztokat írják össze. Nem az egész parasztságot, csak a családfőket. Az átlagos családlétszámmal szorozva kapjuk a teljes létszámot. Az azonban, hogy ez az átlagszám 4 vagy 5, mai napig vitatott. További kérdés, hogy vajon minden családfőt összeírtak-e? Néhány falura vonatkozóan újabban összevetették az összeírás eredményeit az anyakönyvi adatokkal: 30—40%-os eltérések adódtak. Mármint, hogy az anyakönyvben ennyivel többen voltak, mint az összeírásban. Érthető: sem a parasztnak nem volt érddke, hogy az adólistára fölvegyék, sem a falunak, sem a földbirtokosnak (minél többet adózott a paraszt az államnak, annál kevesebb maradt számára), sem az urak önkormányzati szervének, a megyének. Annyit tagadtak le, amennyit tudtak. A tényleges lakosság számának megállapítására csak egy biztos mód van: az anyakönyvek vizsgálata. Nálunk általában a XVIII. század elejétől vezetik az egyházi anyakönyveket, a városokban már valamivel korábban. Igaz, eleinte rendszertelenül — különösen a halotti bejegyzéseket felejtette el a pap gyakran — a század derekán azonban már pontosabban. Az anyakönyv alapján családrekonstrukciókat kell készíteni, — ennek módszere már kialakult. A Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a diákok egy része már rendszeresen végez ilyen családrékonstrukciós munkát. Hosszadalmas, aprólékos munka, de ha egyszer az adatokat összeállítottuk, a népmozgalom szinte minden kérdésére tudunk válaszolni. Megállapíthatjuk, különböző időkben mennyi volt a falu lakossága, milyen volt a korösszetétele, mennyi volt az átlagos életkor. Megmondhatjuk, mekkora volt az elvándorlás és a bevándorlás, ez utóbbi honnan, mely vidékekről, hiszen, ha a megszületett gyermek nincs a házasulok 71
