Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre (XI.)

azután Mekcsei. Segédül jöttek Szikszóból Bornemisza, (kovácsfi) Pető, ifjú Zoltai. A sereg 1800, 200 paraszt, s egyebek. A Basák felkérik a várat Szolnok alól. Mecskei a belső, Bornemisza a külső várat védi, Dobó a fő.

Gergely, Pető, Zoltai kirohannak Ali ellen, s az Felnémetig nyomul, Dobó a házak födeleit lehányatja, a várost felgyújtatja. — Ah lövet, közelget Királyszéki tetőig. Dobó visszalövet s kárt tesz. Jön Ámhát, a várat egészen bekerüli, Almagyart, Tihamért, Kis Tályát katonákkal rakja. A magyarok odahagyják a Várost; a Török beszáll 14 nagy ágyú 55 fontot hány, sok elvész; Arszlán bég a B [oldog] Asszony klastromából sok kárt tesz Zoltai, Pető elkergetik. Tüzes nyilak, tekék. Dobó fedeleket szaggat. Három helyen nyilás. Közönséges ostrom. Hajnalban Éjszak felől, s a Bolyki (Bafsjtyan, szegnél, visszaveretnek.

Űj vívás. A sebes Pető félre áll. Gergely hiába vesződik, végre Dobó ágyúja ledönti a tornyot, s maga a Jancsárokat a táborig űzi. Ez reggeltől estig tart. A várat felkérik. A levelet megetetik vele.

A Törökök csábítanak, Dobó doboltat, amazok ölnek. Hegedűs pártol, de fölakasztatik. A puskapor fölveti a monostort, bástyát, 2 malmot, sok embert. Parasztok oltják, jön a Török, de visszaveretik. Puskapor készül. Bőrfedél alatt jönnek a Törökök, azokat Dobó Tűzzel, dárdákkal rontja, szurokkal önti, Arszlán bég farakását felégeti s a tűznél Jancsárokat öldös. A Törökök a vár árkának külső partjáig vonják ágyúikat, Gergely Deák hordókat löket reá jók és elvesznek, az uregásokat megfojtja. A vár kőrakás inkább, mint vár, lóháton be lehet menni, Ferdinándtól várnak segédet, attól is meg- fosztatnak. Vas, és Nagy 24 [ed] magokkal csak Ígéretet, de segédet nem hoznak, szörnyű vérontással rontván a Törököt. Harmadik felvél megégettetik, Koporsót tesznek a falra. Közostrom. Négyfelől jön a Török. Mecskei, Dobó, Tukán, Gergely. Bolyki-bástyától kétszer veretik vissza, megént jő. A földbástyánál Tukán hátrál, a meggyógyult Pető kijő, éjtszaka van, s a vívás szűnik, 20 mázsa puskapor ellövetvén.

Másnap délután még keményebb Ostrom, maga a Vezér jelen van, 3 felől vívás, ágyúzás. Mecskei az ókapu_ ~ nál lövet, Mehmet Jancsár Aga visszaveri. A sebes Mecskei megfordul, s győz, az aga hiába vesződik. Arszály bég a Bolyki toronynál dühödik Gergely Deák ellen. Maga, Zoltaival és Figedivel sebbe esvén, hátrálnak, a Török győződelmet kiált, Zászlót tűz a várfalra; de Gergely közökbe ágyúz, s megfutnak, itt 8000 vész. A töm- löcbástyánál Ali Basa legdühödtebb Dobó ellen. Ez arany- sisakát apródjának adja, s iszonyú munkákat tesz, 2 sebet kap; de nem csökken, neki űzi az Asszonyokat is, s Ah megszalad.

„Ahomát sirva megy el a vár alól.”

A vázlat korántsem azzal a céllal készült persze, hogy a cselekmény végleges magva legyen, Vörösmarty majd számos ponton változtat azon, sőt új elemekkel is bővíti eposzát. A végleges formába öntéskor Gorove munkájából éppúgy vett át motívumokat, mint Fessler művéből, s az is tudott, hogy néhány ponton a XVII. századi nagy magyar eposz, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme is hatott rá. A Vörösmarty-filológia mindezeken túl kiderítette azt is, hogy a művészileg olyannyira remekül sikerült Omar és Ida epizód ,,megköltésére” Byron Ko- rinthos ostroma (The Siege of Corinth) c. elbeszélő költemény inspirálta, az alapélmény konkrét meghatározója pedig egy Perczel Etelkával 1827-ben történt újbóh találkozás volt. (Vö.: Riedl Frigyes: Vörösmarty Eger című eposza. IT. 1912. 103—105.; Jakabfy László: Az angol irodalom és a Vörösmarty—Bajza—Toldi triász. Bp. 1941.).

E tények nyomán ma okkal állítja a Vörösmarty- filológia, hogy az Eger olyan mű, amely — romantikus alap tendenciája mellett — gazdag történelmi tényanyag felhasználásával készült, s épp ezért új a Zalán futásához képest, amely valójában „egyetlen, emlékében fennmaradt történelmi ténynek majd egészében költői rekonstruálása” volt (Tóth Dezső.) Történelmi valóság és műalkotás viszonyának kikerülhetetlen kérdését vizsgálva épp ezért állapíthatta meg és állíthatta a költő monográfusa, hogy „az Eger ... Tinódinál, Telekynél fennmaradt részletes tényanyagra épülő történeti elbeszélés”, olyan mű, amely „ .. . a győzelmes várvédelem hiteles, Gárdonyi óta köztudatba ivódott, hagyományossá vált mozzanatait messzemenően felhasználja. Bornemisza Gergely boszorkányos tüzes gömbjei és kerekei, az egri nők vitézsége, a török hírhozóval a levél megetetése a vidáman kárörvendő várnép előtt, az aknafúrások, a lőportorony fel- robbantása, Hegedűs árulása és Buhődése, Dobó emberekre, hangulatokra ügyelő éber óvatossága és ügyessége, mind itt kapnak először szélesen ható, költői népszerűsítést. (Tóth Dezső: lm. 100—101.) A mondottakat illusztrálandó hadd álljon itt a Bornemisza tüzes hadi eszközeiről szóló alábbi néhány sor, mely egyben azt is jól érzékelteti: hogyan magasodnak jellegzetesen romantikus hősökké Vörösmarty költői műhelyében a történelmi múltból a példaadás szándékával életre keltett személyek :

Gergely is akközben munkál mély földnek alatta.

A ként, és savakat, s valamennyi halálszer az ércben S ellenséges elem nyugoszik lekötözve fagyában,

Mint fölkelti hatalmával tudományos eszének,

És teszi jól gondolt keveréssel kárhoZatossál Ott minden kis erő akaratját várja urának,

S szolga gyanánt kiszabott idejéhez méri hatásit.

Így kerekek s nyúlt átalagok, gyors vesztegetői A rövid életnek, sarkokba lerakva nyugosznak.

Fenn gyász boltozaton jól elzárt mécsei szórnak A terem éktelenül sűrüdő éjébe világot.

Szendergő munkái között ártalmas eszének ö maga, mint rém, jár, mint felhők gyujtogatója,

S tompán döngi rideg lépését vissza setét föld.

Párduc kápa fején, s van barna palástja nyakában, Melly titkos jegygyei hosszat be van írva fehéren,

S balról a haza bérceivel dagadozva világít.

Most az arany dörgő porait megeresztgeti Gergely,

És azok a mászó testekhez ütődve kitörnek Régi nyugalmakból. Ropogások lélekijesztő:

Reng az ütödött föld erejöktöl, s reszket egész lak.

Űzi setét Gergely némán, s nem szünteti karcát;

De heverő hajdúk a nagy rengésre betörnek,

S elámulva gödör partján szemlélik uroknak Néma vesződését, amint szalmába borított Kénköves átalagot gördít le lobogva. Parancsát Adja legott, s azok a gödröt tusakodva befojtják.

A törökök pedig elvesznek sokféle halállal;

A bevetett portól sok megszaggatva enyészik;

Futtában sokat a kénkőnek füsté lehullat,

S mellyet vájának, sírrá lesz rajtok az ál-ür.”

A mai olvasó persze kétségtelenül szívesebben olvassa az ilyen és hasonló ostromjeleneteket Gárdonyi regényének lapjain, de ha igényesebben, némi esztétikai, stílustörténeti, verstani, irodalomtörténeti ismeretanyag birtokában — s ezt ma minden középiskolát végzett olvasóról fel kell tételeznünk — veszi kézbe Vörösmarty époszát, úgy rá kell jönnie: a fentebb vázoltak olyan tartatott és forma; egység rendszerében fogalmazódnak

59