Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Lírai nyelvjárástan (II.)

kely tündérmesék). A tájszó ebbe a rokon értelmű igesorba illeszkedik bele: dobog, doborog, dübörög, dobban; robog, toporzékol stb. Éppen napjainkban gyorsult fel a dobrokol, jeldobrokől, eldobrokol igei alakváltozások bekerülése a szépirodalmi nyelvbe. Ezt a gyorsuló folyamatot támogatja ennek a valódi tájszónak egyre gyakoribb versbeli jelentkezése is. Az alábbi példatár azt tükrözi, hogy költőink kulcsszói szerepet is bíznak rá, s ugyanakkor újabb jelentésárnyalattal és hangulati velejáróval dúsítják fel kifejező, közlő funkcióját: „Feldobrokol, s ismét megáll, vagy szárnyát csattogtatja olykor” (Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok). — „S el- dobrokolnak a kiskapun át” (Nemes Nagy Ágnes: Mi- hályfalvi kaland). A dobrokol tájnyelvi igealak nemcsak a mondanivaló hitelességét erősítő stíluseszköz az alábbi versmondatokban, hanem alkalmas arra is, hogy az olvasót merészebb képzetkapcsolások vállalására is késztesse: ,,Kukszél fújt a dombokon, kiscsikóként dobrokolt” (Cs. Nagy István: Fújt a főn) — „Dobrokol a vízen eszelős árnyék” (Kis Benedek: Hangszerből kihajló muzsika).

Kormos István költeményének a címe is eligazítja az olvasót abban, hogy milyen politikai háttere van ezeknek a versmondatoknak: „Nem szipákol, csak szipál, / dob- rokolva dirigál” (Emlékezés Hadurunk korára). Hogy a kulcsszó szerepét vállaló ige az iróniának, a gunyorosko- dásnak az érzékeltetésére is mennyire alkalmas nyelvi eszköz a költeményrészlet nyelvi szövetében, csak az az olvasó tudja igazán megérteni és értelmezni, aki szemlélője lehetett a magyar filmhíradók pergő képein jelentkező „hadúri” fehérló dobrokolásának.

14. Örvendetesnek ítéljük azt a tényt is, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodás, állattenyésztés s a népi kismesterségek szókincse is egyre gyakrabban jut közlő, kifejező szerephez napjaink lírai alkotásaiban. Különösen a faluról elszármazott költőink írnak olyan verseket, amelyekben ez a tájnyelvi szakszókincs kulcszói szerepet vállal. Erre a jelenségre és a szakszókincs fel- használásának felső indítékaira vonatkozólag jellemzőnek találjuk Serfőző Simon megjegyzését: „Hisz a szerszámokat, a földművelő ember eszközeit / orradzót, marokszedő kapircsot, tokmányt, / én nem a szobasarokból ismerem” (Innen). Valóban furcsa ellentmondást látunk abban, hogy talán divatból vagy szonobizmusból, vagy éppen emberileg megérhető nosztalgiából gyűjtik az emberek a paraszti bútordarabokat, szerszámokat, s szobájuk féltett kincseként őrzik otthonukban. Ugyanakkor e tárgyak megnevezésére legtöbbször nem is kíváncsiak.

Költőink versekben is hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a társadalmi élet és a gazdasági viszonyok megváltozásával, a paraszti életforma felbomlásával a nép nyelve, tájszókészlete és jellegzetes szóláskincse nagy változáson ment keresztül. De arra is figyelmeztetnek, hogy ennek az igen értékes nyelvi örökségnek teljes elpusztulását feltétlenül meg kell akadályoznunk. Hogy miért? Erre a leghitelesebb választ Kányádi Sándor Filológia egy kalangya árnyékában című versében adja meg: „Kihull egy véka régi szó / az Idő-rostája kirostálja, / kihal: kalangya, kéve, asztag, és / e kedves szép szavakkal együtt / annyi, de annyi szenvedés.” Azt is meg kell azonban értenünk, ha olykor-olykor költőink ilyen hangot is megütnek a paraszti anyagi műveltség tárgyainak és neveinek elhullása, elvesztése láttán: „Én mégis a régit gyászolom, / a komoly almáriumokat, / a rekeszes sifonokat” (Csanádi Imre: Első szoba).

15. A nyelvi kiegyenlítődés folyamatát ma már senki sem akarja sem lelassítani, sem elrekeszteni. Annak azonban nem örülhetünk, hogy népünk elhagyja anya- nyelvjárásának jellegzetes szavait, nyelvi ízeit, és nem az igényes, színes köznyelvi nyelvhasználatot kapja cserébe, hanem a színtelen, elszemélytelenített nyelvi sablonokat, az üres közhelyekkel telített nyelvi formákat. Csanádi Imre versmondataiban erre a nemkívánatos „nyelvváltásra” is utal: „Jött városról — valahonnan, / mint a húspiros kardigán, a nadrágtartó, a fényezett luxusgyerekkocsi: / s az iránytvesz, a kiértékel” (Csanádi: A konyhaküszöb előtt).

A változó világhoz nyelvhasználatunkban is igazodnunk kell, de a gyorsan levetett népviseleti ruhadarabokkal együtt ne szabaduljunk éppen olyan gyorsan a népnyelvi szóhasználattól, a nyelvjárások sajátos kiejtési ízeitől. Hogy a modem öltözködés, a választékos elegancia mennyire megfér az anyanyelvjárás értékeit is őrző nyelvi viselkedési formákkal, arról Illyés Gyula bizonykodik Üj nép a parton című költeményében: „Fürdőruhában széplépésű nő — / Jó alakja, az eleganciája / Hogy ileillik! Mily előkelő! / s mi mindent mond el, ahogy kisfiára / pillantva elkiáltja: „Hun mész te, Fercsi! Vigyázz, beeső!”

16. Ebben a közleményünkben elsősorban arról szóltunk, hogy költőink értékes örökségnek tekintik anya- nyelvjárásunk hangzásformáit, hangzószíneit, tájszókincsét. Valóban úgy van, ahogyan Fodor András megfogalmazta Pannónia című költeményében: ezt az örökséget hordozza a költő egész életében, s a tájnyelvi jellegzetességek áthatják minden alkotását. A hangtani nyelvjá- rásiasság és akusztikum ott bújkál még verseinek ritmusában, dallamvonalában is. Ezért megértjük, hogy a mai lírai versek szerzői mindig a rokonszenv alapján és oly meleg ragaszkodással vallanak anyanyelvjárásukról.

Bakos József

SIKERES VIZSGÁT TETTEK Bélapátfal- ván a dolgozók iskolájában az „öreg diákok”. A nagyközség közművelődési programjában fontos helyen szerepel a felnőttoktatás. Ennek eredményeképpen 97-en pótolták hiányzó általános iskolai osztályaikat.

LATINO VITS ZOLTÁNRA EMLÉKEZETT

előadóestjén Ruttkai Éva, a hatvani Művelődési Központban. Az előadás kapcsán kiállítást is nyitottak a tragikus sorsú művész munkásságát dokumentáló fotókból.

HANGVERSENYT ADOTT az egri tanárképző főiskola ének-zene tanszékének ifjú zenebarát csoportja. Műsorukon többek közt Lassus, Certon, Viadana, Hrisztov, Bach, Mozart és Chopin darabjai szerepeltek.

TÉVÉFILMET KÉSZÍTETTEK HEVES MEGYÉRŐL. A kamera ellátogatott a megye legjellegzetesebb tájaira, ipari mezőgazdasági üzemeibe, a megyeszékhely kulturális múltjának és jelenének számos színhelyére. A riportfilm az ország egyik kis megyéje dolgozóinak hétköznapi erőfeszítéseiről ad egyórás keresztmetszetet.

DIENES GÁBOR OBOAMÜSORÁVAL LEPETT az egri közönség elé a zeneiskola Bartók-termében. Ez a hangverseny is szerves része volt annak a kapcsolatnak és ösz- szetartozásnak, amely a zeneiskola volt növendékeit visszahívja és visszavárja a művészpályájuk kezdetén és későbbi szakaszában is.

A műsorban Kancsár Vera szolgáltatta a zongorakíséretet, művészi érettséggel és játékában követve az egyébként is temperamentumos Dienes Gábort.

Kovács Ilona két Bach-számot énekelt zongora- és oboakísérettel, majd Vizsolyi Lívia — fagott — Poulenc Triójának előadásában vett részt Dienes Gábor és Kancsár Vera mellett.-<3>EGYHETES OLVASÓTÁBOR NYÍLT Felső- tárkányban az őszi megyei könyvhetek programsorozatának keretében, melyet a MÉSZÖV irányításával rendeztek meg.

Harmadik alkalommal került sor a rendezvény megszervezésére, melynek célja az volt, hogy mind több fiatal kapjon kedvet az olvasáshoz. A fiatalok többek között előadást hallhattak a mai irodalmi életünkről, és a Heves megyei könyvkultúra történetéről. Találkoztak Eördögh Szilveszterrel, a Magyar Írók Szövetsége József Attila körének vezetőjével, valamint Jókai Anna, Fekete Sándor és Dékány Kálmán írókkal. Részt vehettek a Hevesi Szemle, illetve az Üj Tükör ankétjén is. Módjuk nyílt arra is, hogy az őket érdeklő kérdésekről elbeszélgethessenek a megyei pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront munkatársaival, valamint szövetkezeti vezetőkkel.

57