Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Lírai nyelvjárástan (II.)
az Atlanti Chartát és a Teheráni Határozatot, elismerik a görög nép jogát.” December 1-én az EAM és a PEEA miniszterei lemondtak, mivel a kormányban való további részvételük csak az államcsínyt fedezte volna, elősegítve, hogy a reakció a közös elhatározás látszatával, könnyebben vegye vissza a görög néptől mindazt, amit a fasiszta Németország, Olaszország és Bulgária ellen, vére hullatá- sával kiharcolt. A lemondás után, 1944. december 2-án az EAM KB határozatot hozott, hogy tiltakozó népgyűléseket szervez. Papandreu ezt először jóváhagyta: késő éjjel azonban megváltoztatta elhatározását. Szopisz Petrosz Lírai nyelvjárástan II. 9. A költők tájéléményének nyelvi vetületében különösen nagy szerepet játszanak a jórészt még archaikus formákat is őriző tájszavak. A nyelvjárási szókincs mindig is gazdag kiegészítő és gazdagító "tárháza volt a szép- irodalmi nyelvnek, illetőleg a költői nyelvhasználatnak. Nem a tájnyelvi ízű szavakra gondolunk, hanem azokra a valódi tájszókra, amelyek egyrészt sajátosan táji szó- kapcsolatokban és jelentésváltozatokban, másrészt olyan szövegösszefüggésekben vállalják a versbeli kulcsszerepeket, amelyek révén feldúsul hangulati velejárójuk és stílusértékük. Mai lírai költeményeinkben sem szervetlenül jelentkeznek a valódi tájszavak. A versolvasónak fel kell készülnie ezeknek a versalkotó elemeknek a megértésére. Ehhez természetesen szükséges a nyelvjárási szókincs jó ismerete is. Hogy a tájnyelvi szókészleti formák milyen stiláris, esztétikai célzattal és milyen mértékben használhatók fel a versek nyelvi szövetében, arra vonatkozólag is értékes adatokat szolgáltatnak azok a versrészletek, amelyeket idézünk és értelmezünk. Témánk szempontjából is tanulságos, hogyan vallanak költőink, íróink a tájszók használatáról és esztétikai, poétikai értékéről. Mi most csak három jellemző típust mutatunk be a nagyon gazdag megnyilatkozásokból. Ady Endre Szavak a patvarban című írásában pl. nem véletlenül olvashatjuk azt a szövegrészletet, amelyben a kulcsszói szerepet a tájszók vállalják. „Addig zdlánboltam (’kószál, kóborol’) annyi ákics (’tüske, tövis’) szúrkált ösz- sze, hogy sok csatinázás (’láma, zaj’ után dupla bélyege van rajtam az élemülésnek... De nagyon beleán- dorodni (’belemerül’) nem akarok a dologba, csak néhány példát hoztam fel egy múltkor említett kis magyar szó- gyűjteményből” (Vö. Nyugat, 1910. dec. 1.) Ez a szó- gyűjtemény népünk nyelvhasználatában szerephez jutó valódi tájszavak tára volt. (Tratter Kiadó 1739-ben adta ki.) Ady több alkalommal írt arról is, hogy „szívből sajnálja” a régi magyar szavak és tájszavak kiavulását. Természetesen Ady is használ tájnyelvi értékű nyelvi formákat. Hogy a valódi tájszók milyen versbeli kulcsszerepben és összefüggésben jelentkeznek, arra vonatkozólag egy példát idézünk tanulságul: „Ügy bánnak velem, mint kisdeddel. / Hol elaltatnak, hol fölráznak. / Minek születtem: valakinek, / Prófétának vagy zsigorásnak?” .(Lenni kell, lenni). Az idézett versrészlet nem értelmezhető sem tartalmában, sem nyelvi szerkezetében a zsigorás valódi tájszó ismerete nélkül. Ady Zilahon ismerte meg a zsigora fköszvény’) tájszót és ezt a szólásszerű formát: a zsigora egyen meg. A költeményben szereplő zsigorás szóalakot tehát ebbe a rokon értelmű szósorba illeszthetjük bele: köszvényes, beteges, testben és lélekben gyenge stb. Ady különben mind a régiség, mind a tájnyelv gazdag és kifejező szókészletét olyan forrásnak tekinti, amelyből mindenkinek merítenie lehet. Korának színtelen és egyre személytelenedő újságírói és közéleti nyelvhasználatát is frissíteni kívánta a népnyelvi formák, a tájszavak egyre gyakoribb felhasználásával. Ady azt is nagyon jól látta, hogy a nyelv társadalmi szerepét illetően nem örülhetünk annak, ha egy-egy fogalomra használható rokonértelmű szósor köre egyre szűkebbé válik. Erre vonatkozólag nagyon jellemzőnek találjuk e megjegyzését: „A valamikori magyar nyelv igazi szerszem (nem szerszám), világratermett, gazdag kedvű, virgonc, ifjú. De úgy megtipalták, ami megint fá- pázást jelent, hogy ma már még a kokottra se igen kerül más szavunk, mint — kokott. A szép cemende szót szívből sajnálom.” A kokott fogalmi tartalmának kifejezésére használható rokon értelmű magyar kifejezéskészletünk azóta is szegényült, illetőleg a jó magyar nyelvi formák helyét a trágárság foglalta el. 10. A „nyelvi bőség káprázata” (Sütő András) a népnyelv szókincsével kapcsolatban is fel-felmerült. A nyelvi elszíntelenedés és szókincs-szegényedés megakadályozása céljából egyre több tájszó került bele a környezetbe a nyelvfejlődés lassú folyamatában. Mindezt tudatosan tették költőink, de nemcsak stílusuk színezése céljából, hanem azért, hogy egy-egy fogalmat, hangulati értéket minél gazdagabb szinonimával tudjanak kifejezni. Típuspéldának idézhetjük Jékely Zoltán néhány olyan versét, amelyben a nyelvjárási szóalakok nem véletlenül s nem is a színezés céljából vállalták a kulcsszói szerepet. „Ha nő a hold, kolontos kedve kel” (Csavargó a hófúvásban) — „Jaj, nem sok időm lehet hátra még, / képzelődő, ko- lontos vénlegénynek” (Bayard lovag búcsúzkodása). A két versrészlet nyelvi szövetében szerephez jutott erdélyi tájszó, a kolontos az észbeli gyarlóság kifejezésére használható rokon értelmű szósor gazdagítására is szolgál. Az indulat, a gerjedelem, a buzgóság, a vágy, a szenvedély, az epesztő aggodalom, illetőleg a sürgés-forgás, a zajos sürgölődés, bosszúság, mérgelődés, feszültség, szorult helyzet szinonimakör tágítására használta fel Jékely az erdélyi nép ajkán még ma is élő égedelem szóalakot: „Esőillat! Ó, mennyi emlék! — Oltják jelenem égedel- mét” (Eső a Hűvösvölgyben). — „Hogy örökítsem ezt az égedelmet, ezt a nem is emberszabású kínt” (Tíz kilométer kőre) — „Attól fogva, hogy elérik az embert / az aspirációk, / a sóvárgások, s kamasz-égedelmek, / melyek csak létet rövidíteni jók, / a gyermekkor egésze száz darabra, / emlékcserepre hull” (Csúf szerelem). Hogy ennek a tájszónak a hangalakja az ódonkodás érzékeltetésére is alkalmas stíluseszköz, arról Mészöly Dezső egyik archaizáló nyelvi formálással megírt versének a részlete bizonykodik: „Ó, szilaj Szerelem / Gyötrő égedelem, / 55
