Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hrabecz József: Politika - társadalomtudomány - vezetés
szabta a párt tennivalóit ezen a területen. Az elmúlt tíz esztendőben társadalmi tapasztalataink igazolták, és egyszersmind gazdagították is a párt tudomány politikáját. Ezek az irányelvek vezérfonalat jelentenek a jövőben is. Számunkra különösen fontos az irányelvekben a párt politikájával, az ideológiájával kapcsolatos társadalomtudományi összefüggések és a kölcsönhatások marxista értelmezése és a konkrét társadalmi feltételeinknek, feladatainknak megfelelő alkalmazása. Ebből a szempontból különösen fontos, hogy a társadalmi élet területén mindenütt valósuljon meg a politikai munka és a társadalomtudományi tevékenység konkrét pártirányítása. Mindez fokozottabb felelősséget hárít a pártszervezetekre és pártszervekre, hogy a lehetőségeknek megfelelően éljenek irányító szerepükkel, funkciójukkal. A tudománypolitikai irányelvek egzakt tudományos és osztályorientációs alapot nyújtanak a politika és a társadalomtudományok kölcsönös viszonyának egységes értelmezéséhez. A párt álláspontja a következő: „A marxista—leninista társadalomtudományok egyik legfontosabb kérdése a politika és a tudomány viszonyának megítélése, illetőleg az ebből levont gyakorlati következtetések érvén yrejuttatása. A marxista—leninista politika és tudományok kapcsolatát alapvetően egységük, kölcsönhatásuk jellemzi. A szocializmusban a politikai stratégia és a társadalomtudományok között — azaz hosszabb távon — szükségszerű az összhang. A párt politikájának elméleti alapja a marxizmus—leninizmus. A marxista—leninista politika, a politikai vezetés alapvető szerepet játszik a társadalmi igények megfogalmazásában, a tudománypolitika alakításában és megvalósításában. Ez a kölcsönhatás azonban nem azonos, a politikai gyakorlat és a tudomány adott megállapításai közötti mindenkori, napi, közvetlen és automatikus egybeesésével. A tudomány feladata nem az, hogy egyszerűen napi politikai döntések magyarázója, apologétája legyen. Az eltérő sajátosságok következtében lehetséges, hogy konkrét kérdések során különbségek, sőt ellentmondások keletkeznek egyes politikai megoldások és tudományos felismerések, következtetések ezek alkalmazási lehetőségei között. Ez azért van így, mivel a konkrét politikai dön- seknek mindig számolniuk kell a valóságos történelmi, társadalmi, politikai és gazdasági helyzet egészével, továbbá azzal, hogy egyes esetekben nem lehetséges, sőt káros lenne elméleti modelleknek eredeti formában a társadalmi gyakorlatba való átültetése. Elvileg lehetséges az is, hogy akár a tudomány következtetése, akár a politikai döntés nem kellően megalapozott, s ez a körülmény válhat a tudomány és a politika közötti konfliktus forrásává. A szocialista társadalomban a tudománynak és a politikának egyaránt alapvető érdeke, az új kérdések felvetése, az ezekre irányuló kutatások bátorítása, és ideológiai életünk elméleti tisztaságának védelmezése”. A párt politikája és a társadalomtudományok kapcsolata megvalósításában lényeges követelmény annak figyelembevétele, hogy itt kölcsönös feltételezettség és azonos társadalmi érdekek érvényesülnek. A politikai vezetők pártmunkások, és a társadalomtudományok területén dolgozók közötti különbség csupán relatív jellegű, a munkamegosztásból következik. A tudományos elmélet és a tudományos előrelátás alkalmazása mindenekelőtt szervezettséget és fegyelmezettséget igényel. Ezek azonban olyan tulajdonságok amelyek nem alakulnak ki spontán módon. Ennek kialakítása és következetes érvényesítése türelmet, szívósságot, hajlékonyságot és elvhűséget — követel meg a politikai munkában. Marx és Engels már a „Német ideológia” című művükben termékeny prognózist fogalmaztak meg a proletariátus világtörténelmi szerepéről, és a proletárforradalom sajátosságairól. Rámutattak arra, hogy „ ... a forradalom ... nemcsak azért szükséges, mert az uralkodó osztályt nem lehet másképpen megdönteni, hanem azért is, mert a megdöntő osztály csak a forradalomban juthat el odáig, hogy lerázza a nyakáról a múlt egész szeny- nyesét és képessé váljék a társadalom új megalapozására”. A szocializmus építésének magyarországi és nemzetközi tapasztalatai bizonyítják, hogy az új társadalom megalapozása képességének kialakítása, fejlesztése a néptömegek tudatában, és magatartásában az egész eddigi emberi történelem legnehezebb, legbonyolultabb és legnagyobb tudományos felkészülést igénylő feladatainak egyike, amelyet a szocialista társadalom fejlődése törvényeire az objektív és a szubjektív feltételek konkrét elemzésére kell alapozni. 1920-ban a szovjet nép már jelentős tapasztalatokra tett szert az új társadalom építésében. Lenin éppen ezeket a tapasztalatokat összegzi a következőképpen: „A cárok, földbirtokosok és tőkések megdöntése után most először tisztul meg a tér a szocializmus igazi felépítésére, az új társadalmi kapcsolatoknak a közös munka új fegyelmének, az egész népgazdaság új világtörténelmi jelentőségű formájának kikovácsolására. Ez azt jelenti, hogy át kell alakítani magukat az erkölcsöket, amelyeket hosszú időn át bemocskolt, megrontott a termelési eszközök magántulajdona, és ezzel együtt a marakodásnak, bizalmatlanságnak, gyűlölködésnek, szétforgácsoltságnak egymás elleni áskálódásnak egész légköre, amelyet elkerülhetetlenül kitermel és minduntalan újból felelevenít a külön álló kisgazdaság, a tulajdonosok gazdasága, a közöttük folyó »szabadcsere körülményei között«”. Lenin és a párt nem táplált illúziókat a népgazdaság új szocialista formái megteremtésével, és az ettől elválaszthatatlan erkölcsi viszonyok átalakításával kapcsolatban. Ellenkezőleg teljes nagyságában a valóság tüzetes elemzése alapján Lenin a tudományos pontossággal jelölte meg a dolgozók számára a régi gazdasági viszonyokkal összefüggő, szervezetlenséggel, spontanitással és egoizmussal szembeni feladatait. Ennek során hosszú történelmi korszakra érvényes következtetéssel fogalmazta meg, hogy „ .. . a kommunizmust nem építhetjük másként, nincs miből építenünk, mint a kapitalizmus által teremtett emberanyagból,... a proletariátus diktatúra talaján hosszú harcban kell átnevelni magukat a proletárokat is, akik saját kispolgári előítéleteiktől nem egyszerre, nem csoda útján, nem a szűzanya parancsára szabadulnak meg, hanem csak a kispolgári tömegbefolyások ellen folytatott hosszú és fáradtságos tömegharc útján”. A szocialista társadalom megteremtése az új szocialista erkölccsel, hagyományokkal és szokásokkal rendelkező emberek kialakulása, maguknak a néptömegeknek az alkotása. A néptömegek alkotó tevékenysége a munkásosztály pártja és állama nevelő, szervező és irányító munkája érvényesülése során válik egyre erőteljesebbé. Éppen ebből fakad, hogy a párt- és vele együtt a szocialista állam a társadalmi élet minden területén nagyobb mértékben érvényesíti vezető, irányító szerepét. Hrabecz József 56
