Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - D. Berencsi Margit: Nagy László: Tűz

merész álmait, szabadságvágyát, forradalmas lelkét. Mindaz, ami tiszta, szép, emberi, ott feszül ebben az asszociációgazdag képben.

A vers töretlenül ível, az érzelmi telítettség a legmagasabb fokra hág. A tündérkedés véget ér. Nagy László el tudja hitetni velünk a csodát: a hiú és önző világgal szemben a lélek készségét az emberi szépség, jóság és tisztesség megőrzésére. Az utolsó megszólítással a mágikus szertartás befejeződik. A záró kép logikai, érzelmi és hangulati tartalma között tökéletes az összhang. A költő hódolata az ember — évezredek óta leghívebb — segítőtársának szól. Trónra emeli, s királlyá koronázza a tüzet. Így nyer ez a félelmetes és küzdelemre késztető természeti erő érzékileg is megragadható formát, s lesz korlátlan ura a szép emberi szándéknak, cselekvésnek.

Nagy László képekben gazdag, pompás stílusát ebben a versben is megcsodálhatjuk. Az életből vett kis jelenetek, helyzeték mesteri megformálásában meghökkentően újat hozott. Nemcsak azáltal, hogy páratlanul sokrétűvé tudja formálni metaforáit, s a konkrét képek mögött a merész absztrakciók egész sora húzódik meg, hanem azért is, mert „a vers alakja egy egész külön világot sugalmaz, amelynek polivalenciája — sokszólamú- sága — jelentésessé teszi a közlést, olyan hangulatot kelt, amit sem az egyes elemek, sem pedig ezen elemek kap- csolatánák értelmezése nem tud indokolni, csak a vers egészének alig kibogozható összhatása”. (Bata Imre: Képek és vonulatok; Magvető Kiadó, Budapest, 1973. 131. 1.)

A leglényegesebb mondanivalót, a költői üzenetet azonban itt is a szavak többértelműségére, a kitágított jelentésű szóképekre bízta. A távoli dolgok összekapcsolásának képi megjelenítése, a költő finom és differenciált rajzai méltán érdemlik meg csodálatunkat. Nála a megérzékítés döntő, minden más stíluseszközt háttérbe szorító tényezővé válik. Képeinek gazdag vonatkozásrendszere, lírai telítettsége, nagyfokú drámaisága rendkívül sűrűvé, érzelmileg túlfűtötté teszi a verset, ezáltal bonyolult érzelmek folyamatát, mély gondolatok láncolatát indítja el az olvasóban.

Az érzéki megjelenítéshez grammatikailag a szófajok jellegzetes stilisztikai értékét használja fel, így hatásukat megsokszorozza. Mint legtöbb versében, itt is a fogalmat jelölő, tartalmas szavak erősen túlsúlyban vannak. Számbeli arányuk igen magas, 78%. A meglepően újszerű képek alkotására felhasznált névszók, igék és igenevék zöme rendkívül választékos. Esztétikai hatásukat nemcsak versbeli jelentésüknek, de hangzásuknak is köszönhetik, sőt stilisztikum hordozói azért is, mert sok közülük meghökkentően szokatlan, egyéni alkotás.

A szemléltető költői megjelenítőerő mellett rendkívül fontos szerepet töltenek be a versben a Okozatok. Szinte valamennyi versépítő elemben világosan kitapinthatok: a kép- és színkezelésben, a szövegszerkesztésben és az akusztikai rétegben egyaránt. A vers gerincét alkotják, s általuk erősebb a művet összetartó kohézió. Az érzéki benyomások sokaságát tárja fel segítségükkel. Mindezt — elsősorban a képi és szövegformálásban — erős vizualitás kíséri. A képek is a fokozatok révén szerveződnek egységes rendszerré. Az egész versben a cselekvésjelleg a domináns. Intenzitása összhangban van a tűz feladatainak megjelölésével. A gyors tetteket sürgető indulat és a feszültség egyre erősödik a cselekvést is hordozó felszólító módú, rövid alakú ige- párokban. Kifejezőerejük, hangulati értékük tömörségükkel mérhető.

fűtsd be — hajszold

virágozz — égesd

öltöztess — röptess

Az igék a hozzájuk csatlakozó tárgy- és fogalommegnevezésekkel szoros összefüggést mutatnak. Ez a képi szerkezet együttesen szintén fokozatok hordozója. A költő a megfogható, tárgyi valóságtól vezet el az absztrakcióig úgy, hogy a képek egyre veszítenek konkrétságukból, egyre fogalmibbá válnak: mozdonyt, vérző madárban, tündér-pirosba, örök tilosba, piros bálba. Ezt a drámai lendületet erősíti a perspektívakezeléssel. Közelről indítja a képet, s a végtelenbe, az égig tágítja, szinte látomássá fokozza: a földön robogó mozdonyról a vérző madárral irányítja a tekintetünket, majd a szédítő magasságba, a jéghegyek fölé emeli lelki szemeinket.

Ugyanez a szemlélet mutatkozik meg a színkezelésben is. Az első versszakban a sötét szín az uralkodó. A mozdony fekete magánya zárkózottságával, zordságával, szinte riaszt bennünket. A komor hangulatot csak a távoli, sápadt csillagfény enyhíti. Ahogy fokozódnak a megoldásra váró feladatok, úgy erősödik a tűz: izzik, piroslik a vérző madárban, s egyre világosodik a kép is. A vér színét még ellenpontozza a hamu szürkesége, de csak esetlegesen:

nem a hamuvá izzó csontja virrasztó igéje kell,

A befejező részben a felhőkig emelkedik a tűz, fénye áttekinthetővé tesz minden ellentétet. A jég fehérsége a vörös antonímájaként jelentkezik. Ezt a történelmi érvényű színkontrasztot használja fel a költő a társadalom és a lélek ellentmondásainak érzékeltetésére. A piros szín ismétlődése növeli, vidámabbá teszi az érzelmi és a hangulati hatást. Nagy László máglyává magasodó tüzének fényében világosodnak meg igazán a versbe rejtett költői gondolatok. S míg a perspektívakezelésben a cselekvés és az állapot kiemelésére grammatikailag a határozókat használta fel — segítségükkel irányítva tekintetünket a földről a magasság felé — addig a színkezelésben a leghajlékonyabb stíluseszközt, a jelzőket alkalmazza. Festői hatásuk erősíti a képszerűséget, a gyakori igenévi eredetűek pedig mozgást, életet visznek az ábrázolásba.

Rendkívül szoros kapcsolat van a képversre emlékeztető formai megoldás, az akusztikai réteg és a szöveg- szerkesztés között. A vers egyetlen, gazdag érzelmi tartalmú felkiáltó mondat, s ugyanakkor logikus felépítésű, kristálytiszta szerkezetű, modern kompozíció. Igen jól érezteti ezt a költő az interpunkció alkalmazásával. Sehol sem szakítja meg mondatlezáró írásjellel a bő ára- dású, nagy lélegzetű, szuggesztív hatású költeményt. A növekvő lángnyelvekre emlékeztető „versszakok” egy- egy fontos cselekvés hordozói. Jól alkalmazkodik ehhez a vers akusztikai világa is. Az utolsó részben az s hangok számának hirtelen megemelkedése az erősödő tűz sistergésének, sercegésének képzetét kelti. S ahogy sűrűsödnek a tűz feladatai, úgy növekszik, „lobog” egyre jobban a „láng”, s válik a vers végül hatalmas tűz- oszloppá. Ez a külső képi megoldás esztétikai információk hordozója. Stílushatása abból fakad, hogy vizuális értékre tesz szert, szemnek szóló jelentéssel bír. A vers grafikai megformálásához jól alkalmazkodik a szövegépítkezés. A mondatszövés változatos lehetőségeit használja fel a költő. Gondosan ügyel a mondatok egyre növekvő számára és terjedelmére, helyes elrendezésére és arányos szerkesztésére. Mindez harmonikus egységet alkot a vers látványával, nyomdatechnikai megoldásával. A művészi szabályossággal megformált mondatok ritmikus hangzásúvá válnak, s emelik a vers zeneiségét is.

Az ismétlődő megszólítások növelik a „versszakok” emocionális tartalmát. Ebben az ősi kifejezőeszközben

60