Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - D. Berencsi Margit: Nagy László: Tűz
szer nemosak a Tűz című versben, hanem több művében is felfedezhető: jellegzetes Nagy László-i szintézis. A Tűzben teljes bonyolultságában és pompájában áll előttünk a XX. századi modern költő képalkotó technikája. A lángnyelvekre emlékeztető „versszakok” vizuálisan is felkészítenek bennünket Nagy László tűzmiszté- riumára. Mély gondolatokat hordoznak a sorok. A költő emberi hatalmat felülmúló cselekmény végrehajtására készül, bátran, elszántan: a csodált és rettegett őselemet kell megbúvóimé, akaratát rókényszerítenie. Ezért sokszorozza erejét — mint már annyiszor — a varázslás, a ráolvasás ősi hatalmával. Hiszi és hiteti, hogy erőt vesz a természetes. „ ... az a mélyebb adottság, amely Nagy László verseit az ősköltészethez fűzi, nem műfaji sajátság: erőénekszerű vallomásaiban, szürreális látomásaiban, krónikási közléseiben balladás hajlamaiban éppúgy jelen van, mint a világot beszéltető tárgyias verseiben. Ez a leglényegesebb adottság: az a komoly és erős hit, amellyel Nagy László költészetet művel.” (Kiss Ferenc: Művek közelről, Magvető, Bp. 1972. 180. 1.) Sámáni igé- zés rejlik ebben a modern varázsló énekben is. Tűz te gyönyörű, A második személyű megszólítás nemcsak a megszemélyesítés szándéka céljából történik, hanem ezáltal hozza közelebb, kapcsolja erősebb érzelmi körbe a természeti erőt. A választékos gyönyörű jelző ismétlődése a vers- szakók elején a költő áhítatát tolmácsolja, s az utána következő szavak kérő^soroló fordulataival együtt mágikus hatású hívássá formálódik. Niagy László a magas hőfokú harmadik sorral nagyszerű költői szituációt kezdeményez. Az új gondolatot, a fordulatot a versben háromszor bízza a szokatlan összetételre, a költői neologizmusra. A tűz itt félelmetes, elementáris tulajdonságok hordozója: dobogó, csillag-erejű. Benne érezzük az emberi szív dobogását idéző ősi mozgást: az élet indulását. A hangutánzó jelző és a szemléletes, a tűz eredetére utaló melléknévi metafora tartalmilag és hangulatilag egyaránt érzékelteti ezt. Kozmikus távlatokat nyit meg ezzel a — rendkívül érzékletes látásmódot is bizonyító — száképpel. A vizuális és az akusztikai sík harmonikus összhangot alkot a harmadikkal, a drámaiságot, feszültséget teremtő jelentéssel. így válik a költői szándék teljesebbé, s bontakozik ki ebben a plasztikus kifejezésben a tűz mindent elsöprő, hatalmas ereje. Ehhez a félelmetessé tágított, nagy lélegzetű versindításhoz szervesen illeszkednek a kemény feladatok vállalására ösztönző sorok: te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, Szenvedélyes elszántsággal hangzik fel a költő csengő kérése. A felhívó és az igéző-felszólító jelleg egyszerre van jelen mozgósító erőként a sorokban. A képalkotás tapasztalati síkról indul, de igen sok jelentést sűrít a költő kimeríthetetlen képzelete ebbe a modern komplex képbe. A csillagok magaslatából induló tekintet egy köznapi tárgyra, a mozdonyra irányul, s azt egy több jelentést hordozó, összetett jelképpé formálja. Ez a valóságos, robusztus alkotmány mozdíthatatlanságával, zártságával és sötét színével különböző asszociációkat kelt bennünk. Mindezt elősegíti a metaforák, a megszemélyesítések és a szinesztézia bonyolult szövevénye is. A perszonifikáció párhuzamos szerkesztéssel kombinálódik: egyrészt a tűzre, másrészt a mozdonyra vonatkozik. A költői láttatás és túlzás átlényegíti a konkrét képet. így lesz a mozdony az emberi elzárkózottság, az érdektelenség, az elkényelmesedés és a tettek nélkül élők jelképe. Ugyanakkor hallatlan lehetőségeket is rejt magában. Mert a mozdony nagyra hivatott, vezetőszerepre szánt, hatalmas teherbírású technikai vívmány. Nem a magába zárkózás a feladata, hanem az élen járó tüzes robogás. Szimbóluma lehet tehát a kiválasztottaknak, azoknak, akiket a vezetés felelőssége terhel. Pontos megfeleléseket keresni rendkívül nehéz, sokszor inkább érezzük, mint értjük a képek mögött rejlő költői szándékot. Nagy László tudja, nagy fokú aktivitásra, emberfeletti erők megmozdítására van szükség ahhoz, hogy cselekvésre sarkalljon. Jól érezteti ezt a halálra, hajszold alliteráció is. A két szó jelentése és hangulata tökéletes összhangot laikot. S vele szemben ott áll egy ellentétes hangulatú szinesztéziás metafora: a fekete magány. Figyelemreméltó ez a kontraszt. A konkrét kép is súlyos gondolatok hordozója, ugyanakkor mögötte érezzük a XX. század emberének magányát, befelé fordulását: az elidegenedést. Egyben idézi a kiválasztottak, a küldetéses emberek örök belső egyedüllétét, melynek elviseléséhez — a tűz — az értelmes életbe vetett hit ad erőt. A hagyományos versszákökra való tagolás nélkül folytatja ezt a sodró lendületű, töretlen ívelésű verset. A költő mágikus erejét az igéző megszólítással, a varázsszavaknak szánt ismétléssel sokszorozza. tűz te gyönyörű ihlet, mindenség-gyökerű A harmadik sor metaforáiban lesz teljes a mindenséget átfogó, kozmikussá tágított látomás. Egyéni szóösszetétele az előzőhöz hasonló elhelyezésben különleges stílusértékkel bír. A csillag-erejű és a mindenség-gyökerű jelzők itt — tágabb értelemben — egymás szinonimáinak tekinthetők. Az elsőben a tűz eredete és hatalma sejlik fel, de teljessé, átfogóvá a második metaforikus összetételben válik. Míg a térbeliség arányai már szinte szétrobbantják az érzókletet, a költő finom egyensúlyérzéke a józan tapasztalati valósággal ellenpontozza a képet. Hiszen ahogy a növényék, a fák tartják magukat s kapaszkodnak a talajba gyökérzetükkel, úgy hálózza be a világmindenséget a tűz, s lesz gyökere, eredője és ihlete minden halació eszmének, hasznos emberi szenvedélynek. Nagy László külön világában a szavak képekké sűrűsödnek, a félelmetes elemi erők érzékelhető alakot nyernek. Bár a közönséges szemléleti formák felbomlanak, s a költő a mítoszok nyelvén szól, a képek mégis világos, érthető jelentéssel töltődnek meg. virágozz a vérző madárban, égesd, hogy a sorsot kimondja, Népdalainkban, nagy költőink műveiben évszázadok óta az érzelmi szabadság, a büszke öntudat méltóságteljes ősi képe a madármotívum. Nagy László vérző madara azonban izzóbb, egeket ostromlóbb, mint bármelyik elődje. Mert a megrázó, szokatlan kép az ember megindító küzdelmét, a lehetetlennel való hősi birkózást is sejteti. Az áldozatvállalás igényének büszkesége, férfias dac feszült a szavak mögött. Mindezt akusztikailag is megerősíti a kemény hangzás s az alliteráció. A költő fáradhatatlanul ostromolja, igézi s babonázza a tüzet a siker érdekében. Meghökkentő igei metaforái is erről tanúskodnak. A virágozz és az égesd szavak közös feladatot hordoznak, a költői szövegkörnyezetben szinonimákká válnak. Két távoli jelentést közelít és kapcsol össze a költő egy szuggesztív hatású rokon értelmi körbe. Az hirdeti, hogy az emberi szépségnek és bátorságnak ki kell bom58
