Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Pozder Miklós:Egy lepkegyűjtemény története

világnak sok jó lelke van, ’s több mint elfásulásunkban gondoljuk, de bizony kevés Sophieja. Ezt mondja őróla mind az a’ ki mindég ismerte, az is a’ ki csak fél óráig látta; és ki inkább mint én, kit az Isten az én életemnek boldogító angyalként adott.” Amikor 1831 augusztusában egyre több áldozatot szed a kolera, ez Széphalmot sem kerüli el. Kazinczyné önfel- áldozóan jár-kel a betegek közt, vigasztalja, gyógyítgatja őket. Lajos is megkapja a betegséget, de anyja kigyó­gyítja. A távol levő Táliának és Emilnek apjuk így szá­mol be ezekről az eseményekről: „Édes gyermekeim, Mi élünk, és egésségben. Lajos elkapta a’ cholerát, hányt és ment a’ hasa, ’s görcsöt kapott a’ lábában. De Sophie a’ dörzsölésdkkel és egyéb szerekkel segített. Most Ilkónét tartotta meg az életben. Itt már 9 holt el.” Ezt a levelet augusztus 16-án írta. Egy héttel később maga Kazinczy is áldozatul esett a kolerának. A XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeinek legte­vékenyebb, legnagyobb hatású magyar írója és a világ- irodalom egyik legjobb szervező tehetsége, egyik legki­válóbb levelezője hunyt el benne. Temetésén azonban — a rendkívüli körülmények miatt — csak 15 ember volt jelen, a pap későbbi visszaemlékezése szerint. Életének egyik utolsó öröme az volt, hogy 1830-ban kinevezték a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) rendes tagjává, és 1831 februárjától májusáig részt vehetett Pesten a tudós társaságnak még csak ak­kor megindult munkájában. Nehéz hónapok és évek következtek a Kazinczy család életében. Török Zsófia magára maradt hét gyermekével, akik közül a legkisebb, Lajos, még a tizenegyedik évét sem töltötte be édesapja halálakor. Lajos és két bátyja sárospatáki taníttatásának költsé­geit vagy ezeknek egy részét gróf Vay Ábrahám — mint rokon — viselte, aki saját fiával együtt neveltette őket. Amikor az özvegy Kazinczyné Török Zsófia levelet küld a még mindig távol levő Ifigéniána'k (Fizsinek), a négyoldalas levél végére a kis Lajos is ír néhány sort — magyarul. Levele az eredeti helyesírással és sortagolással így szól: „Édes Phigim! Még eddig közel vagyok Mamámtól, tudja a’ jo Isten hova vett engemet a' sors; bár hozzád édessem, hid el hogy nagy­on szeretek vígan lenni. Jól mulat­nánk magunkat. Csókollak. Kazinczy Lajos.” 1833 tájáról fennmaradt a tizenhárom éves Kazinczy Lajosnak két, keltezés nélküli levele. Mind a kettőt test­vérének, a nála három évvel idősebb Ifigéniának írta. Az első így szól: „Kedvesem! Nyughatatlanul várom leveledet. Igazságod van, hogy víg természetű vagyok. Szeretek táncolni, énekelni. Mamát arra kérem, Széphalom legyen a mi lakásunk. Tudom, hogy leg­jobban egyezünk meg, mert egymást szeressük, Mama pedig nekünk nagyon felékesítette szép virágos kertekkel. Csó­kollak. Szerető testvéred Kazinczy Lajos” A másik levél: „Kedves Fizsim! Régen nem írtam néked, de nem azért, hogy nem szeretné­lek, de időm nem lévén. Igen sokat kell tanulnom, jól is fe­leltem. A magam jövendő hasznomra kell vigyáznom, de ami több, a Gróf gráciáját [=jóindulatát] érdemelni igyekszem. Most Újhelbe vagyok és klavirt f=zongorázást], rajzolást tanulok. Igen nehezemre esik, de Mama biztat, hogy te ked­vesem valaha á kompanyirozni [—kísérni] fogsz engemet gitárral. Eszerint több örömem lesz tanulni. Semmi bajom nincsen. Bálin is egészséges, ő nem jöhet haza. Berkeszen van Vayéknál. Ötét szeretik. Én szerencsésebb vagyok, min­den vakációkba Mamával lehetek. Kedves Fizsim, igen szé­pek a kerteink, a Papa ablaka alatt egy szép virágos három- szegletű kertecske van. A falon az ablak felett egy szép sző­lőlugas nyúlik fel. Meg nem ösmernél [?], oly változások tör­téntek; megérdemli a Széphalom nevezetet. Restellem a rossz írásomat, engedd meg, nagyon sietek, mert nekem ülni nagy kín. Csókollak. Szeresd Lajost”. Később Lajos neveltetését gróf Teleki József (a sáros­pataki református kollégium főgondnoka, a Magyar Tu­dós Társaság elnöke) vállalta magára, „őt további kiké- peztetés végett a tulini pionír oskolába vették fel 1835- ik évi november hó 3-ikán”. Pásztor Emil Egy lepkegyűjtemény története Kempelen-emlékek Heves megyében A gyöngyösi Mátra Múzeum természettudományi gyűj­teményében kiemelt helyet foglal el a híres magyar poli­hisztor unokájának, Kempelen Rudolfnak lepke- és ro­vargyűjteménye. A Kempelen-emlékek után érdeklődők­nek szívesen megmutatják a gyűjteményt, mely még az eredeti, fakóbarna tintájú, kézírásos cédulákkal van el­látva. Kevesek előtt ismert Heves megyében, hogy Kempelen Farkas egyik unokája itt dolgozott, itt kutatta a termé­szet titkait, itt nevelte fel gyermekeit, ide tért vissza nyugalomba vonulása után és itt pihen az egri temető földjében. Kempelen Rudolf — vagy ahogyan magát a múlt szá­zad magyaros nyelvhasználatával nevezte: Radó, — 1815. június 9-én született a Pozsony megyei Gomba község­ben.1 Iskolái befejezése után különböző hivatalokat vál­lalt, gazdálkodott. Az 1848-as forradalom első napjai a Délvidéken érik, Melencén. A magyar kormány ellen tá­madókkal szemben itt szervezi a küzdelmet, majd Budán szolgál nemzetőrként. A szabadságharc bukása után Esz­tergomba költözik. Itt ismerkedik össze Haynald Lajossal, a jeles botanikussal. Az entomológus Kempelen és a bo­tanikus Haynald tudományos célú ismeretsége később egész életre szóló barátsággá fejlődött. 50

Next

/
Thumbnails
Contents