Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Fenyő István: Bajza József az irodalomkritikus és a szerkesztő

mint nagynevű bátyjáét, de gazdag hagyatéka mellett reá emlékeztet az egri Harangönltő utca 1. számú emeletes lakóház, mely a város irataiban rendszeresen csak mint „Fazola-ház” szerepel. A ház Fazola Lénárd fiáé, Jánosé lett, aki amikor elnyerte a városi pénztárosi állást, kötelező biztosítókul ezt a családi lakóházat ajánlotta fel a magisztrátusnak. Amikor azután Fazola János a város kasszájából 16 ezer forintot elsikkasztott, a város a biztosítékul adott házat birtokba vette, s azt katonai toborzóháznak, verbunkháznak használták, s így is emlegetik hosszú évtizedeken át a hivatalos iratok. A Fazola-ház 1903-ig volt városi kéziben, majd azt értékesítették.

Sugár István

Bajza József, az irodalomkritikus és a szerkesztő

Kritikát már a XVIII. század második felében írtak Magyarországon, Kazinczy és Kölcsey Ferenc életművében pedig éppen nem jelentéktelen helyet foglal el kritikai tevékenységük, de az első író, akit mindenekelőtt mint irodalombírálót tartott számon a közvélemény, Bajza József volt. Annál is inkább, mert ezt a közvéleményt a reformkor évtizedeiben ő is segített megteremteni azzal a kritikusi tevékenységével, amelynek elvisége, erkölcsi feddhetetlensége, ítélő szigora, s főképpen rettenthetetlen és rendíthetetlen bátorsága úttörő volt a XIX. század harmincas éveiben.

Bajza egyéniségének kialakulását származása és vagyoni helyzete egyaránt sokban befolyásolta. Köznemesi családban született, ám meglehetősen „újsütetű” nemességgel: csupán 1792-ben szerzett a család nemességet. Kiváltságos volt tehát, ám kutyabőrén még „alig száradt meg a tinta”, s e kettősségnek is jócskán szerepe volt abban, hogy az ifjú Bajza egyfelől érzelmileg hamar eltávolodott ettől az osztálytól, másfelől pedig belülről, azaz a taszítás-ráhatás dialektikus egységében vált attól függetlenné. Elkülönülését egyaránt fokozta a falusi gyermekkor és a pest-budai pezsgés közötti különbség érzékelése (tizenhárom éves korában ugyanis iskolákra Pestre került), s családjának hirtelen elszegényedése. 1825-ben apja meghalt, az ezzel járó anyagi romlás, a vad és műveletlen testvérekkel folytatott viszályok pedig az egész nemesi életformát gyűlöltették meg az ország első városában végzett fiatalemberrel. Ehhez járult, hogy apja halála következtében épp akkor vette körül a szegénység, amikor az 1825. évi országgyűlésen jurátusként közvetlen közelből figyelhette meg a nemesi osztályönzés, az üres dagály és a régihez ragaszkodás jellegzetes megnyilvánulásait. Ettől kezdve a fiatal Bajzának az ellenzékiség olyan magától értetődő életelemévé lesz, mint a lélegzés.

Bármennyire is viszolygott azonban Bajza osztálya mentalitásától, e mentalitás meghatározó volt alkata, személyisége kifejlődésében. Épp azáltal, hogy az ifjú attól mindenképp különbözni, mássá lenni akart. A maga egyéni felfogása szerint értelmezte tehát a nemesi köz- szellem egyes normáit. A nemesség szótárában például az a szó, hogy „szabadság”, egyike volt a leggyakrabban használtaiknak. Míg azonban „szabadságion éppenséggel a hagyományos életkeretek, a társadalmi előírások gyakorlását értette ez az osztály, addig Bajza szemében már az attól való mentességet jelentette e fogalom. Mindenekelőtt az egyéniség önmegvalósító hajlamát, a karakter függetlenségét tisztelte az emberi szabadság eszméjében: az önállóság igénye lelke legmélyéből fakadt. Bajza elsősorban önmagát kívánta megalkotni. Kora ifjúságától kezdve hadat üzent a konvenciók, formulák, előre gyártott szabályok világának.

Összefügg ezzel jellemének másik alapvonása: a fegyelem. A kor nemesi meggyőződése ezt az eszmét ugyancsak magáénak vallotta, „mérsékletet” és konzervativizmust értve rajta. Bajza viszont ezt a fogalmat is másként értelmezte. Kora anarchisztikus feudális vonásaira, belső rendezetlenségére, szervezetlenségére és széthulló voltára ő önneveléssel, erkölcsi szigorral válaszolt — a görög-római erények felújításával, akárcsak nagy példaképe, Kölcsey. Komolysága, feddhetetlensége némiképp az antikvitás hőseit idézi: az azoktól elsajátított bátorságot, eszményies elszántságot, hívságoktól mentes puritanizmust szegezte a nemesi társadalom túlnyomó többsége megbízhatatlanságának ellenébe. Ezért is volt a nyugodt, megfontolt célratörés, a meggondolás, a logikum, a teória embere. De éppen nem érzelemszegény, mint utóbb egyes ellenfelei vélték: érzelmeit azonban mindig alárendelte erkölcsi és esztétikai ideáljai magasrendűségének.

Annyi bizonyos: kérlelhetetlen ember volt, ellensége mindenfajta megalkuvásnak, a sajátszerűség, a különállás követelményének szinte mániákusa. S legkevésbé az irodalom terén tűrte el a szalgaszellemet, s követelte meg az egyéni karaktert. Társadalmi egyenrangúság- és önállóságigénye egészét a költészetbe, az irodalomba vetítette bele, attól kérte számon: lénye, alkata ezért is állt közel már eleve a kritika műfajához.

Bajza József heves, minden írótársánál hevesebb kri- tikaisággal lépett fel irodalmunkban. Az ő nevéhez fűződnek — Kölcsey elvi útmutatása és barátja, Toldy Ferenc gyakorlata nyomán — a kritikai műfajt idehaza körülvevő előítéletek elleni harcok, melyek során kidolgozta kritikai életünk normáit, erkölcsi törvényeit, egész etikáját. Mint kritikusnak nem elméletei, hanem magatartása mondanivalójában volt igazán a jelentősége. A szenvedélyes érzelmek, az elfogultság, a barátság a kritikaírásban ugyanis nem hogy Kazinczynál, de némiképp még Köloseynél is számított. Egyedül Bajzánál nem. Tárgyilagosan volt képes megítélni legkedvesebb barátja, Toldy Ferenc műveit is. „ ... Valahányszor ítélni kell munkádról, akkor sohasem vagy nekem barátom, hanem idegen” — írta neki 1824 januárjában kelt levelében. Éppen ezért: bármennyire gyér számmal írt gyakorlati irodalomkritikát, fensőbbséget, tekintélyt teljességgel el nem ismerő reagálása folytán a reformkor első évtizedeiben ő volt az igazi kritikus. Magatartáserkölcsében vált elődje, Kölcsey klasszikus értékű folytatójává. Abban is, hogy a kritikát mindig önmagán kezdte, s abban is, hogy a maximális erőkifejtést, az emberi képességek legteljesebb megvalósítását követelte meg az íróktól.

40