Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - JELENÜNK - Bereczki László: A műszaki értelmiség Heves megyében
vállalkozásoknál, ún. magánmérnöki irodákban, néhá- nyan a megye ipari üzemeinek irányítását végezték, zömmel pedig „közszolgálati alkalmazottként” a városoknál, községeknél vagy a káptalannál tevékenykedtek mint városi, községi, út-, erdő-, víz- vagy bányamérnökök. A megye gazdasági arculatát az egri káptalan határozta meg, és a klérus sajátos arculatot adott a megye értelmiségének is, meghatározta annak összetételét, társadalmi szerepét és politikai beállítottságát. A megye értelmiségének összlétszáma is alig közelítette meg az ötezer főt, a kereskedők 3,6 százalékát. Az értelmiség összetételében erősen tagolt, egymástól élesen elkülönülő rétegekből állt. A megye társadalmi-gazdasági elmaradottságát tükrözi az értelmiség foglalkozás szerinti rétegeződése is. Ha az értelmiségi keresők foglalkozás szerinti főbb csoportjait vizsgáljuk, szembetűnő, hogy az értelmiségieknek csak 7,9 százaléka dolgozott az iparban, 4,9 százaléka a mezőgazdaságban, 14,9 százaléka a kereskedelemben, 7,2 százaléka a közlekedésben. Ezzel szemben a közszolgálatban közel 63 százalékuk található! A „közszolgálathoz” tartozott az oktatás közel ezer, az egészségügy mintegy félezer, az igazságszolgáltatás 370 alkalmazottja, az egyházi szolgálat 312 lelkipásztora, valamint a köz- igazgatás 837 alkalmazottja. A tulajdonnal is rendelkező értelmiségiek viszonylagos gazdasági függetlenség révén jól éltek. A nagy többséget kitevő értelmiségi „bérmunkások” — ezek között a műszaki értelmiségiek — helyzete rosszabb volt. Közismert a 30-as évek diplomás mérnökeinek és jogászainak bizonytalan helyzete, nem is beszélve a munkanélküli értelmiségiek helyzetéről. Az értelmiségiek e szélesebb rétegeinek érdeke sok esetben találkozott a munkás és szegényparasztok érdekeivel. Látták és átérezték a nép nyomorát, a háború okozta szenvedéseit, de belső lázadásaik ellenére is csak az együttérzésig jutottak el. Megyénkben a kis létszámú ipari munkásság, valamint a munkás- mozgalom fejletlensége s az értelmiség szervezetlensége miatt nem alakult ki számottevő értelmiségi ellenzék. A felszabadulást követő nagy társadalmi, politikai változás fordulópontot jelent a műszaki értelmiség életében is. A munkásosztály politikai hatalmának megteremtésével, majd ezt követően a megye termelőerőinek gyors ütemű fejlődésével megváltozott összetétele, társadalmi szerepe és természetesen politikai, eszmei arculata is. A megye műszaki értelmisége már korán felismerte szerepét és jövőjét az új társadalmi rendben, s az új Magyar- ország megteremtésének cselekvő részese lett. A megye újjáépítésében tevékenyen részt vettek a mérnökök és technikusok is. Az 1950-es években kezdődött a megye iparosítása. Jelentős beruházásokkal egymás után létesültek a megye új ipari létesítményei: a Mátravidéki Erőmű, Petőfibá- nya, az apci Fémtermia, Tömegcikkművek, a gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyár, Szerszám- és Készülékgyár, a Mátrai Ásványbánya különböző üzemei, a Finomszerelvény- gyár, a Mátravidéki Fémművek, és a nagyarányú építkezésekhez természetesen a megye építőiparát is jelentősen fejleszteni kellett. Az első ötéves terv végén a fel- szabadulás előtti 6 üzemmel szemben már 38 olyan üzem volt a megye területén, mely 100 munkásnál többet foglalkoztatott. 1950-ben, az ötéves terv megindulásakor a szocialista iparban 6361 ipari munkás dolgozott a megyében, 1955-ben 17 550, 1958-ban 18 400, 1960-ban 33 600, 1969-ben pedig már 50 000. A megye iparának ilyen rohamos fejlődése a vállalatoknak és a megye vezetőségének nem kis gondot okozott, hisz a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő ipari átképzése mellett megfelelő szakképzett műszaki középvezetőket és szakembereket is kellett biztosítani. Különböző letelepedési, lakásépítési kedvezménnyel, szociális juttatásokkal igyekeztek az iparvállalatok az ország legkünöbözőbb helyeiről — elsősorban az ipari hagyományokkal rendelkező szomszédos megyékből, Borsodból, Nógrádból, azonkívül Budapestről, Csepelről — az ipari tapasztalattal rendelkező szakembereket a megye területére „csalogatni”. Problémát jelentett az is, hogy ez időben a megye területén egyáltalán népi volt műszaki jellegű középiskolai képzés, így az ország különböző technikumaiban (Miskolc, Debrecen, Szolnok, Budapest) végzett fiatal technikusokat a vállalatok munkaerő-toborzással foglalkozó szervei hasonló módszerrel igyekeztek vállalatuk részére megnyerni. A továbbtanulásból korábban kizárt és érettségivel nem rendelkező munkás-, parasztfiatalok egyetemi továbbtanulási lehetőségének megteremtésére ekkor indultak be az ún. ,,szakérettségi tanfolyamok”. Az MDP Heves megyei Bizottsága 1949. évi határozatából: „az egyetemek szociális összetételének gyorsabb megjavítása érdekében az 1948/49. tanévben a nagyüzemi munkások részére kísérleti jelleggel Budapesten beindított és bevált szakérettségi tanfolyamokra Heves megyéből 2000 főt kellett beiskolázni!” Megyénkben az ipari vállalatok közül a Finomszerel- vénygyár vezetősége ismerte fel elsőnek, milyen következményekkel jár, ha idejében nem történik tervszerű gondoskodás a műszaki középvezetők képzésére. Ennek egyik legcélravezetőbb és járható útjának látszott, ha az üzemek saját munkásaik közül választják ki a vezetésre legalkalmasabb szakmunkásokat, és helyben gondoskodnak átképzésükről. A technikusképzés ez időben még a minisztériumi szaktárcákhoz tartozott. A vállalat kérésére és kezdeményezésére a KGM 1953-ban 40 fővel Egerben, önálló gépipari technikumot indított be felnőtt dolgozók részére. Az iskolába beiratkozó szakmunkások heti 3 napos oktatás keretében az általános műveltség mellett alapos elméleti- szakmai képzést kaptak, s négy év után megszerezhették a technikusi oklevelet (a követelmények szintjére jellemző, hogy az Egri Technikumba beiratkozott 1028 szakmunkás közül 669 kapott technikusi oklevelet). A szaktárgyak oktatását a megye ipari üzemeinek legjobb mérnökszakemberei vállalták, jórészt társadalmi munkában, de igen nagy lelkesedéssel, mert tudták, hogy elsősorban saját részükre képzik ki az üzemekben any- nyira hiányzó technikusgárdát. Hasonló kezdeményezéssel indult be Gyöngyösön a gépipari technikum esti tagozata. A két iskola rövidesen a megye technikusképzésének bázisa lett. Nem kívánunk itt a mával párhuzamot vonni, és nem kívánjuk bírálni a jelenlegi és állandóan vajúdó technikusképzést, de a 20 éven keresztül működő két esti tagozaton végzett közel ezer technikus és 50 szaktechnikus zöme — ma már jó részük, mint a megye jelentősebb vállalatainak műszaki beosztásban dolgozó vezetője — bizonyítja, hogy az akkori kezdeményezés eredményes volt, és a technikumokban tanító mérnöktanárok a műszaki értelmiség e kis csoportja — a szakemberképzés és továbbképzés területén is jelentős segítséget nyújtott a megye iparának. A közép- és felsővezetői műszaki munkaerőhiány országos szinten is jelentkezett. Kormányunk ezért indí27
