Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - JELENÜNK - Szigethy András: Egy teniszverseny anatómiája
és tudományos munka, valamint a létszámnövekedés ellenére — sokáig váratott magára. Az első másfél évtized (1948—63) e területen, sajnos, a „mozdulatlanság időszaka” volt. 1963-tól elkezdődött (és a mai napig is tart) a főiskola akkor még teljesen korszerűtlen központi épületének nagyszabású rekonstrukciója. Ezzel párhuzamosan 1965-től az új objektumok építése is megkezdődött, melyek közül először 1968-ban a modern leánykollégium és mezőgazdasági tanszék, két évvel később a korszerű természettudományi épület három tanszékkel, majd az igényeknek megfelelő étterem és konyha került átadásra. A bővülés sora a nyelvi laboratóriummal, a számítógép üzembe állításával, a tanszéki és gyakorlóiskolai felszerelések szinte teljes felújításával és egy másik gyakorló általános iskola átvételével folytatódott (1971). A következő évben (1972) megépült az új növényház és 1976-ban kialakítottuk az oktatástechnológiai csoportot. 1977-ben rekordidő alatt felépült legújabb és minden hallgatói igényt kielégítő új Kun Béla kollégiumunk. Nagyon reméljük, bővülésünk és fejlődésünk kora még nem zárult le, hisz hatalmas létszámbeli fejlődés előtt állnak a magyar tanárképző főiskolák az elkövetkező évtizedben. Nem arra vállalkoztam, hogy e szerény sorokban megírjam az egri főiskola eddigi történetét. Csupán azt szerettem volna vázlatosan bemutatni: hogyan és hová fejlődött az elmúlt negyedszázad alatt e sokaik által tisztelt és szeretett felsőoktatási intézmény. Ezrek és ezrek alkotni akaró, hozzáértő munkája, még többek őszinte segítsége révén kialakult Heves megyében egy modern pedagógusképző intézménytípus, mely nem töretlen, de gazdag múltjával, politikai és szakmai igényeivel szilárd bázisa az általános iskolai szaktanárképzésnek. Szűcs László Egy teniszverseny anatómiája Ez az írás Gáspár Béláé, aki kezembe adta a teniszütőt, és ezzel megadta életemnek talán legnagyobb szerelmét. Hát újrautazunk. Fenn, a csomagtartóban némán lapulnak teniszütőink. Holnap majd ők lesznek a főszereplők. Az én ütőm sárga tokja kivirít a többi közül. Tegnap este smirglivel átdörzsöltem a bőrözést, hogy ne csússzon a tenyeremben, és el ne forduljon, ha a hálóhoz beszaladva röptézni fogok. Ha egyáltalán eljutok a hálóig. Attól függ milyen erős a mezőny, és milyen lesz a sorsolásom. Talán be tudok jutni az első négybe. Talán. Harminchárom éves vagyok. Középszerű teniszező. Nagy ígéretnek indultam. Gáspár Béla — akit magunk között csak Mesternek hívunk — csodát művelt akkoriban Selypen, ezen a térképen föl sem tüntetett helyen. Olyan gyerekeket nevelt, akik beleszóltak az ország ifjúsági teniszéletébe. A Rákosi korszak legjavában érkezett a cukorgyárhoz, amikor teniszről beszélni is politikai kérdés volt, a régi arisztokratikus vonások felélesztését látta benne nemcsak a helyi pártszervezet, de minden olyan ember, akinek valamicske beleszólása is volt abba, hogy legyen-e teniszélet egy vidéki gyártelepen, vagy sem. Ráadásul Gáspár Béla sem érkezett makulátlan múlttal. Pilóta volt a második világháború alatt. Messer- schmidten is repült. Amikor az első versenyre vitt bennünket és a szentesi gimnázium kollégiumában egy szobában aludtunk csak én ébredtem fel, amikor álmában beszélt és reggelre csurom víz volt a pizsamakabátja. Csak később, jóval később mesélte el a füredi szívszanatóriumban — hogy egy éjszaka az amerikaiak légitámadást intéztek a röp- tér ellen. A legtöbb gépet még a földön szétlőtték. A pilóták félig kábultan kapkodták magukra a villámzáras ruhákat és amikor a gépállások felé rohantak, az amerikai géppuskák rendet kaszáltak bennük. Ö fel tudott szállni. A légiharc húsz percig tartott. Négyen maradtak életben. Az amerikaiak tökéletes munkát végeztek. A reptér légvédelme vaktában lövöldözött, nem lehetett szétválasztani, hogy ki az üldöző és ki az üldözött. Amikor szétlőtt futóművekkel lehasalt a géppel a kifutópályára, a tűz már majdnem elérte a benzinvezetékeket. Az ülés támlája a tarkója mögött kettéhasadt, megmentve életét. Amint később kiderült saját légvédelmének a lövedéke fúródott bele. Tizenkét óra múlva már újra fel kellett szállnia. A parancs megtagadása értelmében, katonai műszóval élve helyben és nyomban. . . Kibámulok a vonatablakon. Hol van már az a szentesi verseny, amikor mezítlábas kölyökcsapatunk országos vidéki bajnokságot nyert? Esteledik. A srácok kártyáznak, de már mindenkinek a holnapi verseny jár az eszében. Az idén ez az első országos rendezésű verseny. Ezt is Gáspár alapította. Selyp Medence bajnokságának valamikor nagy mezőnye volt. A verseny rangot jelentett a legjobbak között is. Az 50-es években Asbóth, Katona és Jancsó is lejött hozzánk. Ma már többnyire azok jönnek el, akik így, vagy úgy pontot akarnak szerezni a ranglistára a minősítéshez, vagy azok, akik valamikor itt kezdték, ezen a cementporos pályán és innen kerültek el az ország legkülönbözőbb egyesületeihez, ma is a csapatok első emberének számítva. így került el innen Fábián — a BSE- ben játszott évekig, talán még ma is ott van —• és így került el innen Tóth Misi, ez az egykilencven magas állandóan vigyorgó, hihetetlen teniszintelligenciával megáldott lakatosgyerek, valamennyiünk közül a legtehetségesebb növendéke a mesternek. Tíz évig játszottunk együtt a Selypi Kinizsiben, s ez alatt az idő alatt egyetlen egy csapatbajnoki mérkőzést sem vesztett el első emberként játszva az NB III-as mezőnyben. Kibillenthetet- len lelki nyugalommal ütötte káprázatos tenyereseit és hatalmas adogatásait. Mindegy volt, hogy ő vezetett, vagy az ellenfél. Soha nem állt be védekezni, vagy biztonságosan tartani a labdát. Ütött és támadott. A legtöbben azt mondták rá, hogy éppen emiatt teljesen egysíkú a játéka. Én mindig többet láttam benne egysíkúságnál; a mindenáron való győzelemre törést. Hangtalanul, némán küzdött. Soha, egyetlen káromkodás ki nem csúszott a száján, a bírókkal nem vitatkozott, az ellenfélre egyetlen megjegyzést nem tett. A teniszpálya szentély volt számára. Ma is az. Amikor elment tőlünk — a 28
