Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kapor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka

— Okos a ló, hazatalál.

Nagy Márton is rávert a ló farára és azt mondta: — Eredj, vidd haza a gazdád. Megtusakodott a halálér. Nyugodjék a hazai fődben.

Dobó hosszan nézett utána. Majd leült ő is az árok partjára s arcát a kezébe temette. Sötéten gondolkodott. Nem, az nem lehet. Mikor odalépett a tajtékjába fehéredéit lóhoz és végigtekintette a rászíjazott holtat, pillantása a hímzett nyeregtakaró rongyára tévedt. Azon még valamennyire olvasható volt két név kezdőbetűje. Foltos volt ugyan a vértől, de mintha úgy olvasta volna, hogy T. M.

Pillanatok alatt esztendőkkel süllyedt vissza a múltba. Édesanyja sokszor elmondta az aborai udvarházból volt kiűzetésüket. Szinte lázas yolt a szeme, mikor megismételte az átkot, amit Tarczay Miklósra mondott, férje gyilkosára. — Öt gyermek lett árva a gyilkosságod miatt, ötszörös halállal halj meg. A földért gyilkoltál? Harapj bele a földbe és váljék epévé a szádban, te nyomorultak nyomorultja. — Már serdülő legény korában elhatározta, hogy ha vitézi csapatot tud gyűjteni, vagy gyakoroltatni a Dobó birtok jobbágyaiból, kiostromolja Tarczay Miklóst Czéke várából és megbosszulja édesapja erőszakos halálát. Meg a nagybátyjáét, Czékey Mártonét is. Mert végig kell ezt gondolni. Alighogy megkötötték a szerződést Tarczay Miklós, meg Czékey Márton, hogy aki hamarabb meghal, annak minden birtoka a másiké lesz, mihamar megholt Czékey Márton. No, nem volt kár érte, de hogyan holt meg? Méregtől, vagy gyi- loktól? Senki se tudja, nem is kutatta. Aztán megint a lovasra gondolt. Mi volt ez? Rémlátás? Gyep a szájában és számtalan seb rajta. Tehet-e a sors ilyen kemény ítéletet, hogy éppen neki kellett látnia ezt a két betűt. T. M. Tarczay Miklós. Káprázott volna a szeme?

Kisvártatva egy lovas vágtatott el mellettük. Az arca egyetlen száj, úgy ordított: Mohács! Mohácsnál levágták a magyar hadat! Meneküljetek! Jön a török!

(Az ifjú hadnagy Mohács felé tart... ám mire kis csapatával a csatatér közelébe érkezik, a harc már eldőlt. A sok ezer halott közt van Tarczay is és még valaki. A Dobó rokonság Pálócziék utolsó ága is, ... Ferenc, István, Domokos, a visszaszállt birtokra indul. Ezeket azonban már más uralja. Patak is a Perényieké lett. Újra fellángol majd a gyűlölet, az ellenségeskedés, ami miatt négy ízben is a pallos árnyéka terül a Dobók feje fölé.

Esztendők múlnak el. Serédy időnként továbbra is elhívja Dobót katonái kiképzésére. István, aki a birtokok rendben tartásával tölti ideje javát, elmegy ugyan régi gazdájához, de csak becsületből. Nem kedveli ugyanis annak fondorlatait. És mégis Serédy az, aki Ferdinánd király szolgálat- jára ajánlja az egri vár kapitányául.)

Ferdinánd már korábban úgy intézkedett, hogy az egri püspöki birtok jövedelmeit össze kell szedni és gyűjteni. Maradjon a vár magára, majd kinyitja a kaput Varkoch. De ki legyen, aki ezt végbevigye? Hívatta Serédy Gábort:

— Szükségem van egy emberre, aki behajtja az egri püspökség jövedelmeit. . .

— Dobó István — válaszolta Serédy.

— ... aki megbízható és fegyverforgató, mert úgy gondolom, sok baja lesz a felvidéki urakkal...

— Dobó István — vágott közbe ismét Serédy.

— ... akinek a hűségében nem kell kételkednem, akinek a hűségét nem kell megfizetnem — fejezte be

— Egyedül Dobó Istvánt mondhatom. Ismerem ifjúságától, fejemmel kezeskedem érte. Egyébiránt majd kissé keserűen Ferdinánd. meglátja felséged.

— De ki ez a Dobó István? Kérdezte a király.

— Felvidéki nemes úr. Nemes és vitéz. Seregemben harcol, ha hívom, tehát felségedet szolgálja. Néhány várat együtt vívtunk, vissza Zápolyától felségednek.

És 1544-ben királyi parancs érkezett Dobó Istvánhoz, hogy ha kell, fegyveres erővel hajtsa be az egri püspökség jövedelmeit, a tizedeket tartsa magánál, míg Eger várába bemehet. Mindezeket pedig a vár védelmi állapotba helyezésére fordítsa.

(István hát a király embereként járja a Felvidéket. Szedi, ha kell karddal is, az egri vár jövedelmeit. Szükség van az adóra, meg kell erősíteni a várat. Hiszen Mohács után nemcsak a kisebb urak marakodnak a hatalomért, de kó- tyavetyén az ország is . . .

A vérzivataros időkben ritka vendég az idill.)

ESKÜVŐ AZ EGRI VARBAN

Szegény Dobó István! Van-é annyi időd, hogy magadra gondolj, hogy nemzetségeddel törődj ? Pedig sürget az idő, sarkantyúz a közeledő veszedelem. Ezer gondja között néha arra riadt fel álmából, hogy nagyon egyedül van. Ha lett volna ideje néha fényes ezüstlapokba pillantani, dús, barna szakállábán megláthatott volna íié- hány ezüst szálat is. Keserves, gondos napjai közben olykor elgondolkozott, ki folytatja majd a Dobó nemzetséget. Ferenc hirtelen, erőszakos ember. Különös, hogy két ember, más és más anyától, ennyire különböző legyen. Az öccse, Domokos, jámbor, szelíd fiú. A kettő között ő maga.

Az elmúlt esztendőben Pozsonyban járván megkérdezte Sulyok Balázs főkamarást, ki híres volt szép leányairól :

— Nem tudna kegyelmed kommendálni nekem egy szemrevaló fehérnépet?

Sulyok hosszú ideig mustrálgatta Istvánt. Szép tar- tású, szálegyenes.

— Eddig csak a törököt szeretted, öcsém — mosolygott.

— Biz igaz, mindig őket tartottam jól a kardom élével, ha találtaim. Ha meg nem találtam, kerestem. De lányra nem találtam, mert nem kerestem. Nem volt rá érkezésem.

— Nézd csak, öcsém. Az egyik lányomat, Annát, elvette Balassa János. A másikat, Krisztinát, elvitte Bocs- kay György. Kicsit nyughatatlan természetű ez a Bocs- kay, de hát nem lehet mindenki egyforma. Hanem van még otthon egy lányom, Sára, hitvesi gondodra bíznám szívesen.

— Nagyon megköszönöm atyafiságos jóindulatát, Sulyok bátyám, de aggodalmam vagyon. Nem lesz túl fiatal Sára énhozzám?

— Nem kisasszonynak neveltem. Vitéznek való. Te pedig az vagy. Jó híred, becsületed is megér egy pár esztendőt, „s ha kipedred a bajuszod, harmincnak se látszol. Ezt Sára is tudja. Egyszer-másszor szót is ejtettünk már rólad. Boldog lesz, ha ilyen ember köti be a fejét.

— Köszönöm, bátyámuram, boldog leszek, ha ,Sára is így gondolja.

István futárt szalasztott Pálócra. Domokosért.

— Édes öcsém, restellem, hogy nem indulhatok magam háztűznézőbe, pirulnék is miatta, ha volna egy nyugvás időm. De nincs, látod, miket kell tennem, hány21