Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kapor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka
28-i szerint megállapodás született közöttük, hogy Fábry az Arcok és vallomások sorozatban jön s teljes az összhang a levelezőpartnerek között, hogy a könyvet Féja Géza írja meg. — A fenntartásnélküli elismerés sugárzása az Illés-levél e mondata: „Félelmetes energiák feszülnek benned. így volt ez tegnap s így van ma is.” 1968: A Stószi délelőttök megjelenésének az éve. Számos köszönő, elragadtatott hangú levél nyugtázza a könyv jó visszhangját. Vegyük ki közülük a Féja Gézáét (augusztus 5): „Írásodat nem az alkalom tette naggyá. Ellenkezőleg: az alkalom csak alkalom volt, hogy az időtlenül szép nagy mondanivaló kiszakadjon belőled. Akivel csak találkozom, mindenki ismeri és mindenkire ugyanolyan hatást tett.” Ez év levéltörténetéhez tartozik még, hogy Aczél György Pándi Pálon keresztül megismétli a pesti invitációt. 1969: Illyés január 28-i leveléből: „Tegnap Németh Lászlóéknál a hűség és egyenesség jelzőit kaptad, némiképp példaállításul.” Érdekes színfolt Berek Kati levele, aki március 5-én azt írja, hogy Fábry meghívásának nem tudott eleget tenni, rohannia kellett vissza Pestre, másnap előadása volt. S aztán egy bájosan incselkedő mondat: „Elküldök azért egy fényképet, hogy ha legközelebb arra járok, megismerjen és beengedjen.” S a tallózásból — már záróakkordként — Aczél György november 21-i levele: „Meghatottan köszönöm figyelmességed, jólesett nekem. Könyvedet izgalommal olvasom abban a reményben, hogy rövidesen erőt veszel magadon és ellátogatsz hozzánk.” ★ Nem látogatott el. Egy félév múltán a világra tárt ablakait odahagyva, házánál is magasabb „őrhelyre” költözött: a hegyoldali temetőbe. Kiss Gyula Feje fölött a pallos árnyéka Dobó István regényes életrajza „Vezetésével a maroknyi egri helyőrség harmincnyolc napon át elszántan kitartott a megújuló török rohamokkal szemben. Ha ekkor, 1552-ben az egri várat föladják, akkor Magyarország északkeleti részei is a török uralom alá kerültek volna .. A szűkszavú történelemkönyvek mindössze ennyit írnak Dobó Istvánról, akinek nevét Eger hősies várvédelme tette ismertté. Fényes tettét igen, őt magát alig ismeri az emlékezet. Gárdonyi Géza, aki mind ez ideig legmaradandóbban örökítette meg e vérzivataros korszakot, írói alkatának megfelelően nem őt, hanem a valóság egyik mellékalakját formálta regénye izgalmas sorsú főhősévé. Pedig képzeletet, fantáziát mozgat Dobó kapitány ostrom előtti és ostrom utáni élete is. Ki volt? Merről jött? Miből merített erőt ahhoz, hogy győztesen megvívja kora legnagyobb csatáját? Miért hanyatlott le csillaga? És miként...? Kapor Elemér míves nyelven megírt, lebilincselően izgalmas kisregénye, amelynek címe: Feje fölött a pallos árnyéka, nemcsak e kérdésekre igyekszik választ adni, de Dobó István életének tükrében metszetét adja a kornak is, amely fiát ekképpen faragta. E kisregény legszebb, legérdekesebb részleteit elsőként a Hevesi Szemle olvasói kapják most kézhez. Nem sokkal karácsony ünnepe után történt, az 1511. esztendőben. Harmincadik napjára virradt volna december hava, de nehezen fordult a föld a csikorgó csillagok alatt. Hosz- szú még az éjszaka ilyenkor és a zempléni hegyekben keményen áll a fagy, megvetve lábát a völgyek fölött, a sziklaormokon, fejszéje az erdőkben a fák derekát hasogatja, s olyik madár halálra dermed, még ha meghúzódik is nyári fészkének alján. Annak a lovasnak is kár volt elindulni, aki már a második virradat elébe vágtatott, de nem volt megállás, át hófúvásokon, amikbe néha szügyig gázolt a ló, ugratva árkot, ahol eltűnt az út nyoma. Az arca csak a száj körül élt, lehelete jéggé vált bajusza végén, szakálla csörgött a vastag bőrmellény fölött. Aborára kell érnie, ha beleszakad is lovastul. Aborára, Dobó Domokosné asz- szonyhoz, aki nem is sejti, hogy megözvegyült tegnap éjszaka. Gyászhírt vitt és riadalmat. .. Alig látott már, deres pillái összeforrtak, amikor a Czékeyek aborai udvarházának kerítése felrémlett élőt” te, keskeny fekete csík a fehér tájban. Belevágta sarkantyúját lova véknyába, dehogy kereste a kaput, át a palánkon, szorosan az ajtó mellé farolt. Döngetni kezdte a fatáblákat. Azok borítottak ajtót, ablakot. Lehajolt a nyeregből. Hallgatózott. Semmi nesz. Leugrott a lóról. Azt hitte, kettőbe szakad a térde. Kiáltott: nagyasszony, ébredjen! — Ki az? — Nyissa ki nagyasszony. Megölték Domokos urat! Az ajtó kicsapódott. Czékey Sófia, immáron Dobó Domokos özvegye, falfehéren tántorodott az ajtófélfának. — Ki tette ? Hol tették vele! Beszélj! Ránézett az összefagyott emberre: — gyere be, szolgám. 1!)
