Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Dobog Béla versei - Moldvay Győző verse - Morvay László verse
dor mellett ő ugyanis ragaszkodott a szorosan vett festői eszköztárhoz. Annak új lehetőségeit hódította meg. Ebben, s gondolatiságban kapcsolódik a bernáthi hagyományhoz. Színvilágában azonban visszakanyarodott egy távolibb, nem ,,plein air” szemléletű színlátáshoz, a színek eredendő jelképes és drámai töltésével elérhető pszichés hatásához. S ezt is viszonylag szűkreszabott, jellegzetesen egyéni skálán belül. (Szürkéinek, zöldjeinek legszélesebb a változatossága. Egy-egy visszatérő, kedvelt árnyalaton kívül szinte végtelen. A kék vagy a sárga ritkábban kap vezető szerepet, s még kevésbé a meleg, vöröses árnyalatok.) Ezeknek épp ezért mindig sajátos jelentése is van: nem önmagát és nem egy reális látványt, hanem belső törvények szerint alakuló, a valósággal egyenértékű képi létet szolgálják. Lehet, hogy ez a megoldás még nem teljes, vagy hibrid jellegű. De korszakunk művészi (festői) kifejezőképességének eddig legnagyobb, leggazdagabb teljesítménye, mely már egy új generáció indulásának startköve lett. Horváth Teréz Kipirositva, cicomásán... Kipirosítva, cicomásán, Miként a hímporos lepke, Szállók az édeni éjszakában Örökre ottfelejtve. Kiűzetésem föl míg nem fogom: Igézek, ígérek, illatozom A bűn finom kormán. Zúgok a búgócsiga-éjben, Hajas hínárok örvényében Két szédült szárnyam tengelye a kormány. A szemnek itt semmi dolga. Csak szép. mint azúr léggömb A fényben fölakadva. S miként az édeni lepke, Kipirosítva, cicomásán, Örökre ottfelejtve Szállók a hímporos éjszakában. Kitaposott útján föl-le jár a vágy. Minden ismerős. Ingok csak, ollózok oldalogva, Maszkom csúf kenőcs. S reggelre mi marad? Didergő lepke-csontváz-, Két szárnyam ívén az áramvonal, A csontok, a porcok, az ízületek, Kifosztott igazgyöngyház. Örökre ottfelejtve Állok az édeni éjszakában, Szállnak, szállnak a hímporos lepkék Kipirosítva, cicomásán. Kert alatt... Boglyák között bújdosósdit játszottunk a kert alatt elbújtam én s nem talált meg véresedő alkonyat bújnék ma is hogyha élnék s játszanék a kert alatt de az idő mostoha volt vitte boglyám s álmomat Dobog Béla Zúzmara-ítélet Anyám, Kurucz Erzsi, vásárhelyi sírdombjára Künn, fák ágain, zúzmara-ítélet, s körmeid ,tövig kophatnak itt benn, vézna gyökérkarod hiába fogódzik, hiába űzné a csizmás, téli bakót, perc talán, hogy nehéz pallosa kitépjen törtfényű világunkból. Amit óvtál, foglalkoztatott sok időn anyaságod puha méhviaszával: megindul lassan, szerte bomlik, hangtalan hullással tört cserép lesz, mint korsónk, mellyel a Fészek hajnalán éltető vízért küldtél a sarki kútra. S nem állhatom útját e romlásnak, tőled nyert, gyarló magam könnyezve nézem csupán valódnak csont-gubancát, fényesre szikkadt, pergamen homlokod, amelyen kora esti csókom búcsúzó levél, otthagyván gallyát sárga perdüléssel. Hogy mért rügyeznél: gyermekeimben kérdem, ahogyan sorsuk annyi verem-pillanatát ők is perük talán édes-szüléjükön, ki mézillatú tavasz, pirkodt volt, s akiben egyszer ugyanígy szakad meg sorjú vetések mélyzöld végtelenje. Moldvay Győző A ló megfékezésének négy pillanata 1. Ránganak még számon a fékezetten mosolyok, de nélküled csak kő vagyok, víznélküli kút s te kötőfékrángató szemeddel besöpröd az összegyűlt hódolatot. 2. Parádézunk az éjszakákban, felnyergelsz karjaiddal, vágtatásunkra vigyorog a Hold-réztányér patáival testembe galoppozik a gyönyör. 3. Árvizeid mossák csatakos homlokom csalánbozótos sörényembe kapaszkodsz fékezésre, kihámozod poniló létem, muraközi karámból ujjaid rokkájáról béklyó-kisfonál kezemen. 4. Asztalomon a rumospohár kerek foltjai terjeszkednek, s egy légy, kikerülve a kosz erecskéit keze kezed hegyére mászik. Morvay László 7
