Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Dobog Béla versei - Moldvay Győző verse - Morvay László verse

dor mellett ő ugyanis ragaszkodott a szorosan vett fes­tői eszköztárhoz. Annak új lehetőségeit hódította meg. Ebben, s gondolatiságban kapcsolódik a bernáthi hagyo­mányhoz. Színvilágában azonban visszakanyarodott egy távolibb, nem ,,plein air” szemléletű színlátáshoz, a szí­nek eredendő jelképes és drámai töltésével elérhető pszichés hatásához. S ezt is viszonylag szűkreszabott, jel­legzetesen egyéni skálán belül. (Szürkéinek, zöldjeinek legszélesebb a változatossága. Egy-egy visszatérő, ked­velt árnyalaton kívül szinte végtelen. A kék vagy a sár­ga ritkábban kap vezető szerepet, s még kevésbé a me­leg, vöröses árnyalatok.) Ezeknek épp ezért mindig sajá­tos jelentése is van: nem önmagát és nem egy reális lát­ványt, hanem belső törvények szerint alakuló, a való­sággal egyenértékű képi létet szolgálják. Lehet, hogy ez a megoldás még nem teljes, vagy hibrid jellegű. De kor­szakunk művészi (festői) kifejezőképességének eddig leg­nagyobb, leggazdagabb teljesítménye, mely már egy új generáció indulásának startköve lett. Horváth Teréz Kipirositva, cicomásán... Kipirosítva, cicomásán, Miként a hímporos lepke, Szállók az édeni éjszakában Örökre ottfelejtve. Kiűzetésem föl míg nem fogom: Igézek, ígérek, illatozom A bűn finom kormán. Zúgok a búgócsiga-éjben, Hajas hínárok örvényében Két szédült szárnyam tengelye a kormány. A szemnek itt semmi dolga. Csak szép. mint azúr léggömb A fényben fölakadva. S miként az édeni lepke, Kipirosítva, cicomásán, Örökre ottfelejtve Szállók a hímporos éjszakában. Kitaposott útján föl-le jár a vágy. Minden ismerős. Ingok csak, ollózok oldalogva, Maszkom csúf kenőcs. S reggelre mi marad? Didergő lepke-csontváz-, Két szárnyam ívén az áramvonal, A csontok, a porcok, az ízületek, Kifosztott igazgyöngyház. Örökre ottfelejtve Állok az édeni éjszakában, Szállnak, szállnak a hímporos lepkék Kipirosítva, cicomásán. Kert alatt... Boglyák között bújdosósdit játszottunk a kert alatt elbújtam én s nem talált meg véresedő alkonyat bújnék ma is hogyha élnék s játszanék a kert alatt de az idő mostoha volt vitte boglyám s álmomat Dobog Béla Zúzmara-ítélet Anyám, Kurucz Erzsi, vásárhelyi sírdombjára Künn, fák ágain, zúzmara-ítélet, s körmeid ,tövig kophatnak itt benn, vézna gyökérkarod hiába fogódzik, hiába űzné a csizmás, téli bakót, perc talán, hogy nehéz pallosa kitépjen törtfényű világunkból. Amit óvtál, foglalkoztatott sok időn anyaságod puha méhviaszával: megindul lassan, szerte bomlik, hangtalan hullással tört cserép lesz, mint korsónk, mellyel a Fészek hajnalán éltető vízért küldtél a sarki kútra. S nem állhatom útját e romlásnak, tőled nyert, gyarló magam könnyezve nézem csupán valódnak csont-gubancát, fényesre szikkadt, pergamen homlokod, amelyen kora esti csókom búcsúzó levél, otthagyván gallyát sárga perdüléssel. Hogy mért rügyeznél: gyermekeimben kérdem, ahogyan sorsuk annyi verem-pillanatát ők is perük talán édes-szüléjükön, ki mézillatú tavasz, pirkodt volt, s akiben egyszer ugyanígy szakad meg sorjú vetések mélyzöld végtelenje. Moldvay Győző A ló megfékezésének négy pillanata 1. Ránganak még számon a fékezetten mosolyok, de nélküled csak kő vagyok, víznélküli kút s te kötőfékrángató szemeddel besöpröd az összegyűlt hódolatot. 2. Parádézunk az éjszakákban, felnyergelsz karjaiddal, vágtatásunkra vigyorog a Hold-réztányér patáival testembe galoppozik a gyönyör. 3. Árvizeid mossák csatakos homlokom csalánbozótos sörényembe kapaszkodsz fékezésre, kihámozod poniló létem, muraközi karámból ujjaid rokkájáról béklyó-kisfonál kezemen. 4. Asztalomon a rumospohár kerek foltjai terjeszkednek, s egy légy, kikerülve a kosz erecskéit keze kezed hegyére mászik. Morvay László 7

Next

/
Thumbnails
Contents