Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Az írásjelek retorikája I.

ebben a közleményünkben több olyan versrészletet, amelyben a költők olyan jellemzően vallanak az írásjelek sajátos stilisztikai, poétikai és retorikai funkciójáról. Az írásjelek hangosításával kapcsolatban sokkal több értékes és használható ismeretet nyújtanak azok a versrészletek, amelyekben az írásjelek értékéről és stílushatásáról vallanak a költők, illetőleg, amelyekből sajátos szóképeket, megszemélyesítéseket és költői motívumsorokat bontanak ki. Az egyes írásjelek hangosításával kapcsolatos ismeret- anyagunkban is utalunk egy-egy költői vallomásra, s elsősorban azokra, amelyek az írásjelezés eddig fel nem tárt összefüggéseire hívják fel a szaktudományos vizsgálódás figyelmét.

Az írásjelek hangosításával kapcsolatban elő- , szőr szóljunk a leggyakrabban szerephez juttatott írásjelről, a pontról. Hangosítását tekintve újra kell értékelnünk azokat az előírásokat, amelyek a pontnak grammatikai, helyesírási funkciójáról adnak eligazításokat. Az elsők között Szalay Imre 1831-ben megjelent munkájában (Magyar Nyelvtudományi rövid Oktatás, IV. kiad.) olvashatunk az írásjelek abbeli szerepéről, hogy a felolvasó „mint vezérelje hangját. Az olvasásban a pihenésre nézve (= szünet) legkevesebb időt kíván a vessző, valamivel többet a pontosvessző, még többet a kettőspont, legtöbbet a végpont.” A végpont műszót gyakran használják a nyelvtudomány művelői is. A „tökéletesen befejezett mondat” utáni írásjelről van szó. Ebből az is következik, hogy éppen a pont megszólaltatásával kapcsolatban azt is jól tudták a kutatók és a gyakorlati szakemberek, hogy a közlés megfelelő tagozódását, illetőleg lezárását érzékeltető pont helyzeti értéke igen változatos lehet. Ma is találkozunk olyan véleménnyel, hogy „csak különböző méretű pontok bevezetésével lehetne írásban is érzékeltetni a közlés tagozódását”. (Magdics—Fónagy: A magyar beszéd dallama 142.). Mire vonatkozik ez a megállapítás? Arra, hogy nagyon változatos a pont helyzeti értéke, mind az egyes mondatok lezárásában, mind a szövegösz- szefüggésben, a teljessé alakított gondolatsorok lekerekí- tésében. A szóbeli megnyilatkozásban arra is figyelmeztet a pont, hol záródnak le az egymáshoz jól társított szövegrészek, hol válik teljessé, kerek egésszé a mondanivaló; hol és mikor hagyjuk nyitva a mondatot, a mondatsort. Nem a teljes igazságot fogalmazzuk meg, ha csak azt állítjuk, hogy a pont a nyugodt, a közömbös közlés jelzésére szolgáló írásjel. Van érzelemkifejező funkciója is. A pontok elszaporodása pl. a szövegben, a szaggatott, az érzelmileg telítettebb élőszóbeli közlés jelzésére való. Ilyenkor a hanglejtés formálódása és a szünetek tartása különbözik az ún. nyelvtani pont diktálta helyzeti értékektől. Nadányi Zoltán Betűk című versében olvashatjuk a következő sorokat: „És a betűk közt valamennyi jel / mind él. Ez fékezi a sietőket, / az hajtja. A pont megállítja őket”. Ez a tétel sem érvényes minden esetben. A szorosabban öszsetartozó, értelmileg és logikailag egységes egészet alkotó szövegrészletben a mondatzáró pontoknak ez a helyzeti funkciója nem érvényesül. Illyés Gyula verseinek tolmácsolásában, bemutatásában pl. éppen ezért a legbeszédesebb írásjel a pont, mert más a helyzeti értéke a pontnak a verset építő s a gondolatformálás folyamatosságát érzékeltető mondatok végén; más az egyes versszakok lezárásakor és egészen más a verset bezáró utolsó mondat végén. Horváth István, a költő ugyancsak értékes megállapítást fejez ki ebben a versrészletben: „Pont, de nem zár le mondatot” (Horváth István: Vonulnak). Ugyanakkor bizonyos esetekben úgy kell hangosítanunk a pontot, a pontokat, hogy abból az is kitessék, nagyon egyértelmű a gondolat, a gondolatsor lezárása. Erre is utal ez a versrészlet: „Mert ha volt igazad kimondod, jelöld is végén a pontot” (Fehér Ferenc: Egyetlen szó). Horváth Imre írásjelek című költeményének e részlete is értékes információt tartalmaz: „Kulcs nélkül is kinyitható, / mégis kemény zár a pont. / Meg is torpan az olvasó, valahányszor nekiront.” Valóban, az olvasónak többször is értelmeznie kell a felolvasandó szöveget, de nemcsak a gondolatok logikai menetére kell figyelnie, hanem az írásjelek helyzeti értékének, sajátos funkciójának jellegzetességeire is. Ugyanezt a feladatot kell elvégeznünk, amikor írásban fogalmazunk. Nem mindegy, hol és milyen szerepet bízunk a pontra. Erre is utal ugyancsak Horváth Imre ebben a versrészletében: „Kisebb a pont / nem is lehet, / mégis nagy gond: hová tegyed? (Horváth Imre: Gond). Hogy a pontnak milyen változatos lehet a nyelvtani, a stilisztikai és a retorikai szerepe, sajátos poétikai megfogalmazásban szól róla a költő Takáts Gyula: „A pontot letenni, mindig a helyére / és mindig kezdeni és úgy és végre, / hogy a szavak ne aludjanak, / de mint a vadlu- dak, / járva a végtelen utat, szólító és tiszta-testként / köszöntsenek reánk” (Hogy a szavak). Hogy a „félmondatok”, a le nem zárt mondatok végén milyen funkciót vállal a pont, érzékletesen szól róla Bella István e jelzős szerkezete: sunyi pont (Bella: Ami elmarad). Beszélhetünk „tűnődő” pontokról is. Hogy milyen helyzetekben jut nyelvtani és retorikai szerephez, arról ez a versrészlet tanúskodik: „Ez a futó toll ki se hullana / kezemből, csak megállna s tűnődve tenne pontot a be sem fejezett / Mondatközépen” (Karinthy Frigyes: Számadás a tálen- tumról).

Általában azt szoktuk mondani, ha valaminek a végére pontot teszünk, akkor azt lezártuk, befejeztük, eldöntöttük. Erre a szerepre vonatkozik ez a szólásszerű nyelvi forma is: Elhatároztam és punktum. Ezt a punktumot a hangosításban is érzékeltetnünk kell. Ugyanakkor nem tartjuk helyesnek, hogy éppen napjainkban a mondatokon belüli hangosításban pontot érzékeltetnek egyesek, holott a vessző helyzeti energiáját és értékét kellene szerephez juttatni. Gergely Ágnes alábbi szövegrészletében eltérő módon hangosítjuk az írásjeleket akkor, ha az egyszerű főmondatsorból összetettmondatbeli tagmondatok lesznek. A költő eredeti szövegének ilyen a központozása: „A pont kevés. Ne bíbelődj vele. / Egy pont csupán a tényközlés jele.” (Gergely Ágnes: XVII. Enceládó Szulfátó udvari bolondjának naplójából.). Hogy a pontnak valóban van ilyen funkciója, jól érzékelteti a versrészlet mondatsora, illetőleg a benne szerepet vállaló pontok megszaporodása. Megváltozik a hangosításban mind a közlés jellege, mind a mondatsor dallama, hanglejtésmenete, ha a pont helyén vesszőt alkalmazunk, akkor azt a vesszőt kell a hangosításban érzékeltetnünk. Ez a vessző valóban álljt, rövid szünetet parancsol a felolvasónak, de nem szakítja meg a gondolatsor szerves menetét: azaz fürgébb jellegű, mint a relatív befejezettséget is érzékeltető pont. A mondat, a mondatsor befejezettségére figyelmeztető pont hangosításában két funkciót is érzékeltetnünk kell: a szünetet s a megfelelő hanglejtési formát. Általános szabályként azt tanultuk, hogy a pont után meg kell állnunk: csend és szünet következik. A Szent- ivánéji álom műkedvelő iparosának deklamálása negatív előjellel minősíti ez a jellemző állítás: „Nem ponton áll meg a jámbor sehol” (Arany ford.). A hangmagasság változását is érzékeltetnünk kell a különböző pontértékek hangosításában. (Folytatás a második számban.)

Bakos József

59