Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Dráviczki Imre: Szabó Ervin
könyvtár olvasóterme gyakran szolgált színhelyül a Társadalomtudományi Társaság vitáinak, s ekkor és itt került kapcsolatba a Huszadik Század körével. A könyvtárosi pálya megélhetést jelentett számára és hódolhatott tudósi szenvedélyének. Ugyanakkor korlátozta mozgalmi tevékenységét, elvonta energiájának egy részét a mozgalomtól. Ekkor merült fel az alternatív kérdés: hogyan egyeztesse össze tudós hajlamát és forradalmár szenvedélyét? A dilemma egész életén végigkísérte, s tulajdonképpen csak kompromisszumos megoldásokat talált. 1900 elejétől a Népszava főmunkatársa, állandó cikkírója, a Népszava-naptár szerkesztője. Cikkírója a Volks- timmének, a Népszava német testvérlapjának. Termékenységére jellemző, hogy pl. 1902-ben, egy év alatt mintegy 50 cikket publikált. Pályakezdése tehát, mind tudományos, mind mozgalmi szempontból meredek ívű: egy éven belül ismertté válik neve, s közben felzárkózik a magyar szocialista mozgalom irányító gárdájához. Egyéniségére egy túlfűtött moralizmus jellemző; politikai, kulturális, de még gazdasági kérdések megítélésénél is uralkodó szempontja az erkölcs. Ez ellenszenvet váltott ki belőle a magyarországi szociáldemokrácia néhány akkori vezetőjével szemben. Kezdettől fogva nem helyeselte az akkori vezetők alacsony eszmei felkészültségét, prakticizmusát és vetélkedésüket a hatalomért. Szabó Ervin terve a mozgalomban az volt, hogy magasabb színvonalra emelje a hazai munkásmozgalmat, a szociáldemokráciát megszabadítsa a szektaszerű zárkózottságtól és az egész magyar szocialista mozgalmat forradalmasítsa, aktivizálja. Ezt közvetlenül a szocialista diákok szervezésével és nevelésével akarta szolgálni, akiket magaköré gyűjtött, nevelt, bekapcsolt az agitációs és kul- túrmunkába, velük és számukra megindította a Szocialista Diákok Könyvtára sorozatot. A mozgalomban és a Népszavánál — Bécsben kiépített kapcsolatai alapján az „orosz kérdés” specialistájának számított. 1903-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, és elnyerte a doktori címet. Több dolgozatával, amely a könyvtárszervezéssel és -fejlesztéssel foglalkozott, szakmai elismerést vívott ki magának. 1903-ban kiválik a Népszava szerkesztőségéből és a Huszadik Század társszerzője lesz egy évig, majd 15 évig mint munkatárs, egyik meghatározója a folyóirat szellemi arculatának. A szociáldemokrata pártban már 1903-ban Szabó Ervin számított „szellemi vezérnek”, a marxizmus legkomolyabb és leginkább felkészült művelőjének. Már itt jelentkezett elzárkózása a közvetlen gyakorlati tevékenységtől, s tevékenységének fő iránya a marxizmus hazai megismertetésére, a mozgalomban és a tudományban való meggyökereztetésére irányult, s ezzel együtt a marxista szociológia kidolgozására. A mozgalmat — úgy képzelte — eszméivel és hívei által befolyásolja. 1903. február 13-án a Társadalomtudományi Társaság szociológiai vitáján lépett fel először nyilvánosan a materialista történelemszemlélet védelmében. Bírálta az „organikus”, a „teleológikus” szociológiát és a Kautsky- féle „gazdasági determinizmust”. Ugyanakkor materialista történelemszemlélethez hozzákapcsolta, mintegy kiegészítésképpen, a narodnyikoktól átvett „hőskultuszt”. „A társadalmi haladás a kritikusan gondolkodó egyéniségek érdeme”, jelentette ki felszólalásában. Már itt megnyilvánult idegenkedése a dialektikától, amelyet „hegeli dialektika” címén elutasított; s ezzel mintegy elzárta magát az objektív és szubjektív, a tömeg és az egyén, a spontán és a tudatos, a centralizmus és a demokratizmus dialektikájának megértésétől, illetve dialektikus kezelésétől. Miután a dialektika idegen maradt számára, merev alternatívában gondolkodott, s ez a marxizmus értelmezését számos ponton dogmatikussá tette számára. Ugyanakkor határozott fellépése, lényegretörő és világos fejtegetése, valamint éles bírálatai számottevő szolgálatot tettek a materialista történelemszemlélet térhódításának, általában a marxizmus elterjedésének a magyar értelmiség köreiben. Felismerte, hogy mind a hazai munkásmozgalomnak, mind a társadalomtudománynak nélkülözhetetlen szüksége van a marxizmus alapműveinek tanulmányozására. Ezt akkor lényegében a Kommunista Kiáltvány jelentette, mint egyetlen magyar nyelven megjelent klasszikus mű. Így érlelődött meg nagy terve 1903-ban, hogy egyrészt Marx—Engels válogatott műveinek első magyar kiadását végrehajtja, másrészt, hogy marxista szociológiai szintézist ír a társadalmi osztályokról és az osztályharc elméletéről. Marx—Engels válogatott műveinek első kötete 1905 elején megjelent. Betegsége késleltette a második kötet megjelenését, s ezért arra csak 1909-ben kerülhetett sor (a tervezett harmadik kötetet pedig már meg sem tudta jelentetni). A Marx—Engels Válogatott megjelentetésével nagy szolgálatot tett a marxizmus ma- f gyarországi meghonosításának; mintegy négy évtizedig az ő kiadása volt az egyetlen nagyobb magyar nyelvű gyűjtemény, s egész nemzedékek ismerhették meg belőle a marxizmust. 1904. május elsején vette át a Fővárosi Könyvtár vezetését, s ez a munkahely élete végéig megmaradt. Szabó Ervin valósággal összenőtt a Fővárosi Könyvtárral, amelyet ő növesztett naggyá, a főváros egyik legfontosabb kulturális intézményévé. 1904. március 6-án tartotta meg A szocializmus című előadását a Társadalomtudományi Társaság nagyszabású vitaciklusán. A vita zárszavában így összegezte véleményét: „Egyetlen társadalmi ideál maradt tehát, amely a társadalmi haladás irányába megy: a szocialista ideál. Egyetlen társadalmi osztály, amely érdekeinek sérelme nélkül harcolhat ez ideálért: a munkásosztály. Egyetlen harci eszköz, amely mindenképpen az ideál irányába visz: az osztályharc.” 1904-ben fokozódik eltávolodása a szociáldemokrata pártvezetőségtől, s a Világosság című folyóirat köré tömörülő ateista csoporttal a párt reformjára törekszik. Ellenzéki brossúrát ír. Pártfegyelem és egyéni szabadság címmel közölt cikkében az ellenzék működését igyekszik megindokolni, és szinte kíméletlen haraggal támadja a pártvezetőséget. A pártvezetőség azonban őt is és az ellenzék más tagjait is kompromisszumra kényszeríti. Ellenzéki tevékenységének fontos mozzanata 1905 márciusában megjelent Hogyan módosítsuk a pártszervezeti szabályzatot? című cikke. Ebben fejtette ki egyéni nézetét a pártról: „a szocializmusnak nem katonákat kell nevelni. A szocializmusnak felkelőkre van szüksége, önkéntes harcosokra, akik tudják, miért harcolnak és tudják, miért harcolnak úgy, ahogy harcolnak . .. Intézményileg kell biztosítanunk, hogy pártunk semmiféle akciója a vezető kisebbség kizárólagos önkényes intézkedésének kiszolgáltatva ne legyen.” Itt tulajdonképpen a centralizmus és a pártfegyelem elleni fellépésről van szó. Szabó Ervin elutasította az „ultracentralistának” bélyegzett lenini pártszervezési elveket. Ettől az időtől számítható érdeklődése a francia (részben olasz) szindikalizmus iránt. A francia Georges Soréi és Hubert Lagardelle, valamint az olasz Arturo Labriola 36
