Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - KÖNYVESPOLC
KÖNYVESPOLC HUMIV VUKaU SZABAD GYÖRGY Kossuth politikai pályája A feudalizmus felszámolásáért csatasorba álló nemesi reformpolitikusok közül Kossuthot két tényező emeli ki. A válságba jutott rendi feudalizmus felszámolására és átalakítására kiformált egykorú nézetek között talán neki volt olyan társadalompolitikai koncepciója, mely magában foglalta a rendi viszonyok teljes felszámolásának és a polgári jogegyenlőség megvalósításának minden mozzanatát. Sőt, ezen túlmenően a megvalósítandó reformok kivívására ő kívánta, az érdekegyesítés segítségével a legszélesebb társadalmi bázist is összehozni. Az a szerep pedig, amit 'Magyarország pol- gáriasításáért és nemzeti függetlenségének kivívásáért — megannyi sikereken és buktatókon keresztül — eljátszott, őt a XIX. század egyik legjelentékenyebb alakjává teszi. S mindezek ellenére a szélesebb közvélemény mindmáig nélkülöz egy egész életpályát biográfikusan megírt életrajzot. A marxista történetírásnak ezt a nagy adósságát jelentősen enyhíti Szabad György új kötete, amely egyben Kossuth Lajos születésének 175. évfordulójára is íródott. A cím alá odaírt rövid megjegyzés már jelzi a szerzőnek azt a törekvését, hogy Kossuth politikai pályáját mindenekelőtt „ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében” kívánja megrajzolni. S ezzel nemcsak tárgyát teszi konkrétabbá, hanem „elárulja” azt a módszert is, ahogyan kitűzött célját el kívánja érni. Politikai cselekvéseket orientáló tudati folyamatokat sokféleképpen lehet vizsgálni. Tájékozódási támpontot adhatnak a kutatónak a személyiség fejlődéséhez és politikai nézeteinek kiformálódásához, bizonyos tapasztalati felismerések, származási körülmények, társas kapcsolatok, neveltetési ráhatások, divatos eszmei-világnézeti impulzusok. Szabad György számot vet mindezekkel a forrásokkal, nem feledkezve meg arról, hogy azok között bizonyos sorrendiséget és fontosságbeli rangsort állítson fel. Mik voltak ezek a ráhatások? Szabad György kutatásai után világosan láthatjuk, hogy a felvilágosodás természetjog-koncepciója, az angol és a német klasszikus filozófia, s a mindebből merítő liberalizmus voltak azok az alappontok, melyek hosszú közéleti-politikai tevékenységének mindvégig alapjai maradtak. De abban is föltétlenül igazat kell adnunk a szerzőnek, hogy ezek mellé az 1830-as francia forradalmat a lengyel nemesi felkelés, s legfőképpen az 1831-es koleralázadás élményét is úgy kezelhetjük, mint a gyakorlati lépések szükségességét erősítő ráhatást. Akkor, amikor Kossuth a harmincas évek végétől elindul az országos politikai hírnév felé. nolitikai eszmerendszerének már gyakorlati küzdőteret adott a megyei közélet. Kossuth ekkor már messzemenő következtetéseket vonhatott le a magyar közállapotokra. Világosan kellett látnia, a kibontakozó nemesi reformmozgalom megyei keretei között nem tud megizmosodni, illetve a nemesi reform sikerrevite- lének egyik legfőbb feltétele, ha maga mögött tudhatja a parasztság milliós táborát. E;z a helyes felismerés tette őt, mint ahogv Szabad György írja. ,.a feudalizmus kérlelhetetlen ellenfelévé és az érdekegyesítő politikai koncepció következetes hirdetőiévé”. Kossuthnak, elhagyva a megyei, politikai közélet számára oly sok buktatót jelentő terepét, először még egyértelműbben kellett kiformálnia reformprogramját ahhoz, hogy kiléphessen az országos politika porondiára. Szabad György a harmincas-negyvenes évek körül keletkezett Kossuth-tanulmá- nvökből meggyőzően mutatja ki, hogv ol. Kossuth nép felé fordulása ekkor már szoros összefüggésben jelentkezik polgár,iasító elképzeléseivel. S a negyvenes évek elején meginduló nagyhatású publicisztikai tevékenysége homlokterébe pedig már az angol példát állítja, mint követendő mintát. Vezércikkei a nem nemes birtokjogról, az ősiség eltörléséről, az iparfejlesztés szükségességéről szólnak, s ugyanakkor a reformok szükségessége mellett megfogalmazódik az átalakulás gyakorlati megindítása is. Ugyanakkor a szerző arra is rámutat, hogy milyen nagy felelősséggel jár a közvélemény informálása is, hiszen a reformtáboron belül nem levő egységes reformprogram, a megvalósítandó reformok mikénti tálalásával nagyobb kárt lehetett tenni az ügynek, mint használni. Kossuth azonban taktikusan és megfontoltan érvelt, sőt az örökváltságot illetően is politikusán betartotta a fokozatosság elvét. Belátta azt, hogy egy nehezen összehozott reformtábort sokkal könnyebb szétzilálni, mint újabb szimpatizánsokkal kibővíteni. A „fokonkénti haladás iránya” tőle sem lehetett idegen, a forradalom küszöbére pedig már_ki alakította reformkoncepcióját, melynek tartós eleme jobbágyfelszabadítás, a népképviselet, a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselet ugyanúgy, mint az ezekre alapozott alkotmányos monarchia képe. Így méltán állapíthatja meg Szabad György, hogy Kossuth „helytállásán múlt, hogy az európai változások készen találták a nemzetet a jövendő kapuján való átlépésre”. A forradalom miniszterének tevékenysége és a szabadságharc egyik legfőbb organizátora szerepének átfogó értékelése helyett Szabad György itt is a politikai pálya méltatására teszi a hangsúlyt. A forradalmi márciusi napokban Kossuth helyesen ismerte fel, hogy a főrendi tábla rendi ellenállásának megtörésére és Habsburg uralkodóházzal szembeszegülésre halaszthatatlanul elérkezett az idő, s hogy a liberális nemesi reformellenzéknek meg kell kezdeni a polgári átalakulás és Magyarország alkotmányos önkormányzatának a gyakorlati megvalósítását. Kossuthnak azonban, mint Szabad György mondja, lavíroznia kellett, pontosabban kompromisszumokat kellett kötnie a reformtábortól jobbra álló szervezettebb és a balra álló, kevésbé szervezett társadalmi erők politikai képviselőivel. Ekkor is, a forradalom minisztereiként az elérhető eredmények azon minimumát tervezte, melyek alapjai lehettek a továbblépésnek. 48 őszétől viszont habozás nélkül áll a forradalmi háború folytatóinak sorába, tudván tudva azt, hogy az önvédelmi harc vállalása nem csupán a nemzeti ön- kormányzaton esett csorbát hivatott kiküszöbölni, hanem az elért forradalmi viszonyok megszilárdulásának is egyik eszköze lehet. Az 1849-től kezdődő hosszú emigrációs időszakot Kossuth az önkényuralom elleni harcok, valamint Magyarország és a Duna-vöigye népeinek demokratikus összefogása megvalósításának szenteli. A magyar ügy külföldi propagálóinak elismert szervezője lesz, s mindent megtesz ezért, hogy ezt a bonyolult ügyet a nemzetközi diplomácia reális erővonalai között kezeljék. Ugyanakkor azt is világosan látja, a forradalom elkövetett hibáinak mielőbbi megoldása — legalábbis a politikai teória szintjén — nemcsak késői jóvátétel, hanem minden továbblépés alapja is egyben. Ebből a megfontolásból született konföderációs terve, mely nem koncepcionális bizonytalanságukon bukott meg elsőízben, hanem a történelmi és a konkrét politikai körülmények okozták zátonyra futását. Mit mondhat el a recenzens összegzésül? A kutató számára egy igen jelentékeny államférfi és társadalmi reformer politikai-eszmei világképének és gyakorlati tetteinek minősítése és körüljárása, mindig nehéz teremet jelent, Jelen esetben az ezen való átgázolásra az egyik legalkalmasabb szakember éppen Szabad György. Tárgyát nemasak tiszteletre méltó szakmai érzékenységgel, hanem mérsékletesen — de elfogadhatóan — kimutatható érzelmi rezonanciával is gondozta. Tartózkodott a heroizálástól, éüpen úgy, mint anna ellenpárjától. Plasztikusan árnyalt képet festett a nemzei múltnak, egy olyan politikusáról, akit legalább annyira ért igaztalan bírálat, mint meg nem érdemelt tömjénfüst. S hogy mai nemzeti közgondolkodásunkban méltó hely illesse mes Kossuth Lajost, ahhoz Szabad György mostani könyvének tevékenyen kell hozzájárulnia. (Kossuth 77 xürö«1 Helikon) monkos 64
