Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - JELENÜNK - Sereg József: Károlyi Mihálynénál Budapesten
— Ez Sebastiane» del Piombo képe Prométheuszról, itt két szép Markó Károly-kép, a friss színek kedves hangulatot árasztanak. Az arcképek az Andrássy Gyula-gyűjtemény egy része, a bútorok közül a reneszánsz darabok az Andrássy-, az em- pire-ok a Károlyi-kastélyból valók, többségük innen, a Károlyi-palotából. Magam szedtem össze, hiszen mire hazajöttünk, teljesen széthordták őket. Nagyon kedves, kellemes hangulat, szerény módon választékos és történelmi is egyben. Két, XIV. Lajos korabeli, gyönyörű karosszék, mint egy trónus a fal mellett a kandalónál, csiak hozzá ne érjék, mert ösz- szeroskad. Az idő elrágta az eresztéket, eloszlott a huzat. Visszatérünk az előszobán át a könyvtárszobába, az előtérben és az előszobában kínai füstölők, vázák fölött egy porcelánszínekben mosolygó Brodky női arckép és az ablak közt egy Károlyi halotti címer brokátselyemre hímezve, a teljes feudális előnévkoszorúvial. — Itt élek én — folytatja Károlyiné — és egyre többet szeretnék most már itt tartózkodni. Itt és Velencében. A francia Cőte d’Azur melletti parasztházunkban. Innen mentünk el 1919-ben is és innen távoztunk Károlyival a második emigrációba is. — Ez volt a mi utolsó közös otthonunk... Ez az épület, amelyről az 50-es években már nem tudták Pesten sokan, hogy a Károlyi-palota . . . Károlyi István pedig az asztali nagyezüstöt innen adta oda 1848-ban a szabadságharc segítésére. Itt tartóztatták le Batthyány Lajost, és itt határozták el 1918. október 23-án a nemzeti tanács megalakítását. Azok a mozgalmas idők, egy percünk is alig akadt a nyugalomra, egymásra. Ma ebben az épületben van a Károlyi-múzeum, az úgynevezett Károlyi-emlékszobák is. — Most kissé megremeg Károlyiné hangja... — Itt szeretnék nagyon sokáig dolgozni még, élni és pihenni. A folyosón magas, ősz hajú asszony közeledik. Angolul váltanak szót és Károlyiné bemutatja őt... — Zsenja Olhina, a legkedvesebb barátnőm. Károlyi titkára. Rápillantok újra... és a szlávos, bizalomgerjesztő és egyben tartózkodó tekintet visszabiccent rám... — Nagy életsor az övé — folytatja Károlyiné. — Orosz fehéremigránsként ismertük meg őt Franciaországban, még az első száműzetésben. Károlyi megszerette pontosságát és szívesen alkalmazta titkárként. Zsenja már szegény volt és munkát keresett, szinte családtag lett és eszmetárs is egyben. Károlyival átformáltuk őt és ez olyan mértékben sikerült, hogy később a Pravda tudósítója lett New Yorkból. Most otthon szép lakása van. Moszkvában él és velem Pesten. Ha itthon vagyok, Zsenja másnap megérkezik. Hűséges, mint az oroszok — mosolyodik el Károlyiné. .. Rábólintok. Az öreg szakácsnő, amolyan háziimindenes, kávét hoz. Újra leülünk és most már megszakítás nélkül folytatjuk a beszélgetést. — Károlyi Fótot és ezt a házat szerette, én a Ko- lozs megyei Dubrint, Tiszadobot és Parádot. Aztán, amikor férjhez mentem, akkor Párádon és itt, ebben a házban tartózkodtunk leginkább. A fiatal Károlyi nem szeretett vadászni, inkább a beszélgetést, az eszmecserei, a társalgást kedvelte. Nagy akaraterővel minden nehézséget megoldott, hátrányt leküzdött és nem szívlelte a hetvenkedőket, az erejüket fitogtatókat... Nem volt benne birtoklási vágy, inkább adni szeretett. Nem szívlelte, ha dicsérték, gyakran vágta vissza a szembedicsé- rőknek: „Nem vagyok szent”. Az én családom, az Andrássyak, életfelfogásukban különböztek a Károlyiaktól. A családon belül egy liberálisabb miliő uralkodott, itt a Károlyiak között viszont más élet folyt. Amikor a családba kerültem, tapasztalhattam, hogy mélyen vallásosak, klerikálisok, nagy 48-asok és múltbanézők voltak egyszerre. Károlyi Mihály gondolkodásában nem tartozott ebbe a körbe. Természetesen adakozó, mélységesen igazság szerető, kritikus és önkritikus volt... A kor Széchenyije volt. — Azt hiszem, a történelmi párhuzamban őt állíthatnám mellé. Nem értett egyet osztályos társaival, az arisztokrata kortársakkal semmiképp. A kedvenc gondolata ifjú korában a szövetkezeti eszme továbbfejlesztése volt. Károlyi Sándor, a „Hangya” létrehozója folytán, a családon belül ő volt a leginkább a szövetkezés gondolatára fogékony. Az OMGE-ben minden befolyását latba vetette a szövetkezeti elv propagálására. Zselinszky, az OMGE tipikus figurája fogalmazta róla, hogy „javíthatatlan republikánus és forradalmár”. — Parádsasváron a családnak üveggyára volt. Talán tudnak még róla az ottani munkások vagy azok leszármazottai, Károlyi a gyárból is szövetkezetei kívánt alakítani. Ügy tervezte, hogy egy ügyintéző tanácsot hoz létre a dolgozók képviselőiből. A gyár bevételét 3 egyenlő arányban felosztják, harmadrészt a munkások kapnák, harmadrészt szociális célokra fordítanák és a harmadik harmad a tulajdonosé maradna, amelyből az üzem fenntartását is biztosítaná. — Párád édes és keserű emlék is nekünk! Sasváron lakott annak előtte Karolin nagymama, Károlyi Györgyné, férje halála után egyedül. 1848-ban ez az 31
