Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kelecsényi Gábor: Őszi utazás a fehér gépkocsin
halála előtti napon, s melyet ugyanő a kabinetiroda hivatalos kommünikéje szerint, a köhögési rohamok következtében nyugtalanul töltött éjszakája után, jóízűen elfogyasztott. Mi is. Vájszné az évek során nemoslak a főzés, hanem a férfiúi gyomornedvék rejtelmeiben is bizonyos jártasságra tett szert. Ugyanezért a levesben főtt, foszlós mel- lehúsa és comb elfogyasztása után (zúza és máj nem volt benne), újra feltette a kérdést: — Talán mégis egy kis töltöttkáposztát? Már meg- melegíteütem. Mellé Vastagon szelt fehér kenyeret hozott és egy butéliát. — Egy kis murei a szomszédból — tette le, kétüteműnk felé vetett cinkos mosollyal, amiben benne volt, hogy ennek hatása már úgyis elmúlik, mire felszedjük a horgonyt. És benne volt az is, hogy a murcit talán ki sem tudják mutatni a konstáblerek agyafúrt csövei- Noha fiatalabb volt nálam, aki nem sokkal a hajós halála után érettségiztem, és már én is csak az irodalomból ismerem a konstábler szót, biztos voltam benne, hogy Vájszné így mondaná a rendőrnek ezt a Thaisz Elek főkapitány idejében használatos nevét. — No, ha ezt megeszed, még a szél sem ér! — jegyezte meg feleségem, származásánál fogva a jászkun szólások kiváló ismerője. Márpedig a jászok tudvalevőleg a fáraók udvarában is szolgáltak, mint testőrök. De azért elfogyott a töltöttkáposzta, akárcsak a rákövetkező töltött csirke is, amelynek töltelékébe valóban bele volt vágva aprólékos gonddal a zúza és a mája. — Itt még az árvagyerek is jóllakna — következett az újabb jásZkun mondás, majd a többféle rétes, bár akkor már segélykérőén megjegyeztük, hogy helyesebb lenne némi gyümölcsöt fogyasztanunk. Jósika máris iszalajtva lett a tőkesorork közé, s a kapott utasításnak megfelelően csakhamar elénk rakta a piros rajnai rizling, a kék Sauvignon, Cliairette rose és még ki tudja, milyen fürtökből összeállított aranzsmant. Addigra elfogyott már az okos előrelátással beosztott murci. Ilyen ebéd után csak az ördög nem alszik. Szedőlányok altatódalt énekeltek valahol a távolban, a dombhátak jóllafcottan húzták magukra a nyár csücskét, a nap is álmosaikat pislogva próbálta feje alá húzni az égen bóklászó bárányfelhőket. Pókfonás úszott felénk, mint a közelgő álom, s lent a távolban a Dráva völgye egyszínű párában úszott, mint ahogy a lélektan doktorai szerint álmainkból is hiányozni szoktak a színek, noha tarkának emlegetjük őket. Legmélyebben maga az ősz aludt a dombhiajlatok között, bár az is lehet, hogy csak ravaszul hallgatózott és ujjai között már alattomosan gyúrta másnapra azt a sarat, ami eszünkbe is jutott, amikor a kap- toatón jöttünk fölfelé. —■ Tekintve, hogy murci is lett fogyasztva, 80 forint. Egymásra néztünk. Még mindig tart a mese. Zavartan utasítottam el a százasból visszajáró pénzt, Jóskának is kiemelt prémiumot biztosítottunk, akit aztán sürgetve utasított az étterem felé minduntalan aggodalmaskodó pillantásokat irányzó Vájszné: — A belső vendég kabátját. Belső vendég? Mikor jött? Mivel jött? És egyszer csak a szepesszombati, magas, gondosan Vasialt mJadrá- gú úr lépett ki az ajtón, kockás útikabátban, odaszólva a cilinderét nyújtó Jóskáinak: „Jegyezze meg, hogy Magyarországon akkor kerekedtek felül a snassz emberek, amikor az ilyen nemes, karcsú londoni cilinderkalapok után az úgynevezett félcilindert kezdték viselni papok, kurátorok, kántorok. Egyébiránt én legszívesebben puhakalapot hordtam boldogult úrfikoromban.” Majd hozzátette, amint a félszegen meghajtó Jóska fején észrevette a kopaszodást: „A velszi hercegnek volt ilyen kopasz feje, amikor Pesten járt.” Aztán nagy figyelemmel Vájsznéhoz fordult: „A töltött csirke kitűnő volt. Mindig hiba, ha a zúzákat és májakat sajnálják a töltelékből. Viszont dicsérendő, ha a borsot mozsárban törik hozzá-” Majd belső zsebéből előhúzta zsebkendőjét és diszkréten szája elé tartotta. „Ideje lenne, hogy az orvosok feltárják végre az összefüggést az életkor és a szervezet tejföltűrő képessége között. Főleg, ami a töltöttkáposzta és az uborkiasaláta tejföltartalmát illeti.” Fölemelte sótapálcáját, mint Prospero. Behajtott az udvarra az őszi postakocsi, visszafelé forgó kerekekkel, akárcsak a filmeken. A büszkén kopaszodó Jóska odalépett, felnyitotta az ajtót, Prospero beszállt, magas londoni cilinderkalapj'a miatt kissé meghajolva. Még láttuk, amint gondosan elterítette térdén a plédet, mint azok, alkik gyakorlottak a hosszú utazásban. Aztán Jóska becsukta az ajtót, és az őszi postakocsi egykettőre felszívódott a domb alatti öböl szürke párájában. Azóta se volt olyan szép, rigófüttyös nyárutó. Kelecsényi Gábor Egy régi karácsonyfa Karácsonyra alaposan felkészültünk:, a szoba fala frissen meszelve, földje mázolva és homokkal leszórva, a komódon minden pohár és csésze ragyog, az ágyak takarosain megvetve, asztal, lóca, székek letörölgetve, a kis ablakokon díszes jégvirágok, ... a kemence brum- mog a melegtől, apánk fűtött be ránk, mielőtt az erdőre indult. . . „le ne mászkáljatok a földre, halljátok-e”, mondta anyánk, s utána néhány tojással bement a piacra, jól össze fog fagyni szegény, ... mi ketten, azóta is a sutban kuksolunk, nem merünk leugrálni, mert a sárga homok úgyis elárulná a csupasz lábunk nyomát, Gizusnak pici lába van, mert még kislány, nekem már második elemista lábam Van, még egy-egy tyúkszem is rajtia, a lábbelink sajnos már egy hete talpalásra vár, „óh, hazug cipészek, csizmadiák, suszterek!” szidja őket anyánk, ... a kemence olyan dühösen melegít, hogy képes volna megsütni a talpunkat, ha hagynánk, ... azt játsszuk, hogy ki bírja tovább a talpsütögetést, a faliórán figyelem a perceket, mert én már régen értek az óráikhoz, Gizus még ehhez buta, s azt 'kiabálja, hogy biztos becsapom, pofonnal kínálgatom érte, de mindketten tudjuk, hogy úgysem merem megverni, mert len28
