Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Fehéregérke

mennyire őszinte vagy csak tettetett a fájdalma. Egyáltalán, megrázza-e a másik elvesztése? Néhány évvel ezelőtt én is álmodoztam ilyenről. Feküdtem az ágyon és elképzeltem, visznek a koporsóban a sír felé, a menetben pedig ott van mindenki, aki a számomra fontos, vagy szeretném, ha fontos lenne. És az arcukat figyelem, a kezüket, ahogy a szemük elé emelik, a könnyeiket számolom, a sóhajaikra fülelek. És időnként elmosolyodom, mert azt látom, hogy az egész csak színjátszás. Azoknál, akikről azt hittem, barátaim, arról, akiről azt gondoltam, mindene én vagyok. Egyedül anyuék viselkedtek úgy, ahogy elvártam tőlük. Nem jajgattak, némán, könny nélkül rázta őket a fájdalom. Most nem érdekelt ilyen. Ha tudtam volna, hogy nem sikerül, el sem kezdem. Én komolyan csináltam, nem ijesztgetésből. Ezért nem írtam búcsúlevelet sem. Nehogy azzal jöjjön most, hogy szegény szüleim, szegény testvérem, mert ezt magamtól is tudom. Őket sajnálom, de nem tehettem mást.

—■ Mit gondol, lezárta ezt az ügyet?

— Valahol azt olvastam, hogy az ember soha nem tudhatja, mit csinál majd később, adott esetben. Csak azt tudhatjuk, mit csináltunk vagy mit csinálunk most- A jövő az ismeretlen.

— Tehát teljesen mindegy, hogy most mit mondana?

— így van. Mondani mindent könnyű.

— De az elhatározása.

— Az ember annyi mindent elhatároz, nagyon komolyan is gondolja, és lehet, hegy öt perc múlva éppen egész mást csinál. Maga még nem volt így soha?

— Mindenképpen ki akarja kerülni a határozott választ?

— Nem akarom félrevezetni, erről van szó. De ha rendőri lelkiismeretét megnyugtathatom, ha a jelentésbe magának be kell írnia, akkor vegye úgy, mintha megígértem volna ünnepélyesen.

— Ügy veszem.

— Kedves magától.

— Megmondaná kiért tette?

— Eltévesztette a kérdést. Kiért?

— Pontosan. Kiért? És nem: miért?

— Ja? Ennyire biztos a dolgában? Miért ilyen biztos? Megmondaná?

— Eddig is nyílt kártyákkal játszottunk, megmondom hát. Ha egy kislány érettségi előtt, az egyetemi felvételire készülve, feladva korábbi összes és beteges mértékű lustaságát, most akar valamit, célt tűzött maga elé, akkor mindezt csak valakiért rúghatja fel egyetlen perc alatt. Valakiért, mert így akarja megmutatni neki, hogy az egész egy nulla, és hogy ő mégse leg- gyen annyira nyugodt, fölényes és nagyképű.

— Nevet kell mondanom?

o®o

Péterért tulajdonképpen Ildi volt oda. ő csak any- nvit tudott a srácról, hogy nem messze lakik, néhány házzal árrébb, odajár a suliba, egy osztállyal feljebb, semmi különös, olyan krapek. mint a többi, se nem jobb. se nem rosszabb, amilyenből pontosan tizenkettő egy tucat, de mert az Ildi úgy odavolt érte. és állandóan rágta a fülét, menjenek arra sétálni, hátha a srác kint áll az erkélyen vagy lent focizik a ház előtt, és akkor láthatják, nem bánta, nem is ellenkezett, hagyta magát rábeszélni, pedig egy pillanatig sem volt kíváncsi a fiúra, azt sem értette, mit eszik rajta az Ildi, és akkor lepődött meg a legjobban, amikor néhány héttel később

Peti azt mondta neki, hogy őt az Ildi nem érdekli, ő csak vele akar lenni, és azt szeretné, ha együtt járnának, amire ő akkor semmit nem tudott válaszolni, hagyta magát sodorni, hagyta magát karon fogni, aztán eltűrte azt is, hogy Peti megsimogassa a vállát, megcsókolja az arcát, majd azért sem szólt, amikor a mellét simogatta meg, bár az egészből semmit nem értett, mert hiába figyelt magára, befelé, sem meg nem remegett, sem meg nem rémült, mintha semmi nem történt volna, semmi különös, de ezt nem mondhatta Petinek, aki egyre inkább begőzölt és egyre rekedtebben suttogott a fülébe mindenféle hülyeséget arról, hogy miért érdemes élni, mi az igazi szerelem, mi az igazi öröm, amiről úgy gondolkodnak a felnőttek, hogy azt joguk van csak maguknak kisajátítani, pedig minden ember már tizennégy éves kora után érett arna, hogy élje is a szerelmet, és ő nem is kíván mást az élettől, csak azt, hogy az övé legyen, és ezt addig mondta, addig ismételte, amíg egy napon megtörtént az, ami azelőtt soha, ez is csupán azért, mert hallgatott Petire, felment hozzájuk, és akkor mondta Peti, hogy az ősei csak később térnek meg a családi fészekbe, mert valami vállalati bulin kell megjelenniük a közösséghez való tartozásuk kinyilvánítása miatt, és ezért most van idejük arra, hogy örüljenek egymásnak, és igazán értse meg, hogy ő, Peti, semmi rosszat nem akar, de az életnek az a rendje, aminek meg kell történnie és meg is történt, bár óriási csalódást érzett, mert sokkal többet várt tőle, hiszen olyan vad dolgokat meséltek arról a lányok minden alkalommal, a Nóra is, és azok a fényképek is, amiket a Nóra vitt be az iskolába, és akkor az egészen olyan, hogy nem is tudja, de ezt nem mondhatta meg Petinek, aki nagyon gyöngéd volt utána is, annyira kedves, mint soha azelőtt, és attól kezdve mindig olyan volt, mert azután már rendszeresen keresték a lehetőséget, hogy egymásé lehessenek, és ebben semmi nehézség nem állta az útjukat, mivel Peti szülei is öt után jártak haza minden délután, de náluk is lehettek, ha a testvérének visz- sza kellett mennie valamiért a suliba, és lassan már mindenki úgy vette, ők együtt járnak, még a szüleik is, akik nem csodálkoztak, ha egymáshoz felmentek, együtt magnóztak, együtt töltötték az idejüket, bár eszükbe sem juthatott, hogy ő és Peti nemcsak zenét hallgatnak együtt, honnan is gondolhatták volna, amikor olyan rendesen viselkedtek előttük, semmi lazítást nem engedtek meg az ősök jelenlétében, ezért úgy látszott, hogy minden örökre elrendeződött köztük, amikor közbejött az a bizonyos eset, hogy Petié'k a nyári szünetben kirándulni mentek és azt akarta, hogy ő is menjen velük, ahogy a többi fiú is visz magával Valakit, de hiába magyarázta, a szülei őt nem engedték el egy hétre Petiékfcel sátrazni, autóstoppozni, Peti ezt sehogy se tudta felfogni, és azt mondta, ő pedig nem megy egyedül, ahogy nem is ment, hanem szólt egy régebbi ismerősének, aki nem kérette magát, és utána már nem is jött el hozzájuk újra Peti, egy év múlva pedig elvette feleségül azt a lányt, akivel kirándulni ment, bár annyi becsület volt benne, hogy az eljegyzés előtt elfogta az utcán és elmondott mindent, azt is, mire határozta el magát és azt is elmondta, nem akarta, mástól tudjam meg, de hát ez van és majd én is, mert én megérdemlem és én olyan vagyok, aki meg is találja, mondta, mert nem tudhatta, hogy akkor már nekem is volt valakim, egy férfi, nem különös, de nekem tetszett, hogy felnőtt létére is úgy belém esett, és azt mondta, elválik a feleségétől, a két gyereket majd magához veszi, és meglátom, milyen boldogságban élünk együtt, ahogy akkor azt is hittem, hogy

24