Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Für Lajos: Tájtörténet monográfiák
módon kell eljárnunk az eredeti források feltárása esetében is. A levéltári állagok, mint említettük már, különben sem találhatók együtt egy-*egy tájegységre, azokat csak a különböző szintű és más-más jellegű forráscsoportok átkutatásával lehet — úgy, ahogy — teljessé tenni. A központi szervek vonatkozó anyagát éppúgy át kell kutatnunk tehát, mint az alacsonyabb fokú egységek iratkötegeit. Ugyanezt kell tenni a sajtóval és a statisztikával is. Bizonyos adatok a tájkultúrák történetére is csak a központi szervek anyagából, az országos és altalános forrásokból meríthettük, mások viszont kizárólag csak a helyi forrásokban találhatók meg. Annyi bizonyos, hogy a tájtörténeti monográfiák forrásfeltárása az egyik legfáradságosabb kutatói tevékenység. A kutatónak nem egyszer kell eredménytelen kitérőket tennie, a téves nyomok zsákutcába vihetik, számtalanszor kénytelen beérni vérszegény, szórványos, vagy erősen szórt adatokkal, ám célba mégiscsak e szokatlan nehézségek leküzdése árán juthat. Ha az lanyaggyűjtés munkája hellyel-közzel sziszifuszi is, a fáradságért a monográfia megszületése mégis bőségesen kárpótolhat bennünket. Hogyan is lehetne (kellene) felépíteni a táj történeti monográfiát, milyennek is kellene lennie szerkezeti rendjének? Hangsúlyoznunk kell, hogy az alább következő konstrukció csupán egy a lehetséges változatok közül, éppen ezért sem általános érvényűnek, sem kizárólagos sémának nem tekinthető. A feldolgozás során elsőnek talán a tájkultúra történeti előzményeiről 'kellene áttekintést adni, arról, hogy korábban hogyan és miként is gazdálkodtak ott az emberek, mit termeltek, egyáltalán volt-e előzménye a vizsgált táj kultúrának. Ezt követően ki kellene jelölni a tájegység helyét a nagyobb tájban, szólni arról, hogy az adott tájegység milyen „viszonyban” állt közvetlen környezetével. Ezen belül vázolni kell a táj természetföldrajzi adottságait, majd a közgazdasági viszonyokat (út-, közlekedési, piac viszony ok, demográfiai helyzet etc.). Ez lehetne, mintegy a megalapozása a monográfia tárgyának, ezt követhetné a tulajdonképpeni téma kifejtése, három fő kérdéskörre tagolva. 1. A tájegység termelése (beleértve a termelési technikától a technológiai eljárásokon át a gazdaságosság és jövedelmezőség kérdését is). 2. A tájegység társadalma (milyen szerepe volt a társadalom sajátos tagozódásának a táj kultúra létrejöttében; a tájfcultúra hatására módosult-e és miként változott a táj társadalmi struktúrája; melyik társadalmi rétegnek volt nagyobb vagy éppenséggel kizárólagos szerepe a tájkultúra fellendítésében stb.). 3. A tájegység kultúrája (az iskolázottság és az általános műveltség foka, színvonala; mennyiben kölcsönzött sajátos néprajzi vonásokat a tájnak a speciális agrárkultúra, hogyan tükröződött mindez a folklórban, a népviseletben és népszokásokban, az egyházi és vallási életben stb.). Végül a monográfiát ez esetben is egy kitekintő összegezésnek kell lezárnia. A táj történeti monográfiákban persze nemcsak az adott tájkultúra történetét, hanem a tájegység teljes agrártörténetét kell feldolgozni. Minthogy sem Magyarországon, sem Európában nincsenek kimondottan monokultúrás tájak, ezért a feldolgozás során ügyelnünk kell arra is, hogy a tájegység agrártermelésének valamennyi ágazata, szektora méltó helyet 'kapjon a monográfiában. A vizsgált tájkultúra fejlődését ugyanis csak a termelés egész rendszerébe ágyazottan lehet bemutatni. A tájkultúrára vonatkozó elemzések eredményeit így nemcsak a környező tájakéval és az országos viszonyokkal kell módszeresen és rendszeresen összevetni, hanem az adott tájegységen belüli ágazatokban folytatott termelési eljárások jellegével és eredményeivel is. Bármilyen speciális kultúrát dolgozzunk is fel, kutatásunk tárgyát mindig a táj gazdasági egységében kell szemlélni, hiszen hiteles képet mind a ;ájról, mind a tájkultúráról csak így kaphatunk. Nem szabad kiejtenünk figyelmünk köréből a táj társadalmát, a termelő ember társadalmi viszonylatait és indítékait sem. A termelő kényszerű vagy önkéntes szorgalma, leleményessége, egyéni ambíciói igen gyakran motiválhatják a táj társadalmi struktúráját. Ügyeim kell végül, nagyon kell ügyelni — a táj monográfiáknál is — gondolataink pontos megfogalmazására, a világos szerkesztésre. Arra, hogy a munka áttekinthető legyen; mondanivalónkat különféle bemutatási módszerek alkalmazásával tegyük árnyaltabbá, kifejezőbbé. Törekedni kell a pontosságra, adataink megbízhatóságára, a tárgyilagos mérlegelésre, egy szóval arra, hogy a korszerű tudományos követelményeknek minden tekintetben megfeleljünk. Egy-egy táj történeti monográfia elkészítésénél így hát jó néhány szakterülethez kell értenie a kutatónak. Tájékozottnak kell lennie a földrajzban, jártasságra kell szert tennie a korabeli agrártudományokban. Ismernie kell valamit a közgazdaságtan alapfogalmaiból, legyen tájékozott a piac, hitel, pénzügy, az infrastruktúra stb. témaköreiben. Értenie kell valamennyire a demográfiához, hiszen a népmozgalom alakulása (szaporodás, halálozás stb.) éppúgy fontos kérdése egy-egy tájnak is, mint az ún. belső migráció. Alaposabb ismeretekkel kell rendelkeznie a néprajz tudományában, főként annak az anyagi kultúrával foglalkozó eredményeit lehet — és kell — hasznosítania a feldolgozás során. Ha szükséges, alkalmaznia kell a néprajz egyik anyaggyűjtő módszerét, azaz: meg kell szólaltatnia az élő emlékezetet is. Ismernie kell a statisztika modem módszereit, ha szükséges, tudni kell alkalmazói a trend- és korrelációs számításokat is. Végül természetszerűleg otthonosan kell mozognia a történettudományban, a gazdaságtörténettől a társadalomtörténeten át a művelődéstörténetig, annak szinte valamennyi ágát, módszereit és eredményeit egyaránt ismernie kell. Joggal vethető fel a kérdés: mi az értelme, van-e haszna a táj történeti kutatásoknak? Megtérül-e és miben térül meg a befektetett munka? Nem kétséges, hogy a válaszunk egyértelmű és csak pozitív lehet. A tájak múltjának ismerete nélkül ugyanis ma már nemigen lehet árnyaltan megrajzolni az ország bonyolult történeti múltját. Az országra kiterjedő adatok rendszerint elmossák a finomabb árnyalatokat, történettudományunk ezért sem nélkülözheti a tájmonográfiákat. E mikrovilágok vizsgálata során sokkal jobban tetten érhetők a gazdasági élet és a társadalom változásai. Belőlük nemegyszer nyílik alkalom fontos következtetések levonására, esetenként akár új törvényszerűségek megfogalmazására is. A tájkultúrák történetének kutatása így nemcsak a kutatónak adhatja meg végül a jól végzett munka örömét, hanem használ a tudománynak, mi több: meríthet belőle megfontolásra érdemes tanulságokat a mindenkori gazdaságpolitika is. Für Lajos 52
