Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Mészáros György: Párizs cigányul
HAZA ÉS NAGYVILÁG Párizs cigányul... (A megérkezés.) Párizsban decemberi, de kellemes hajnal fogadott. Alighogy leszálltam a vonatról, a Gare de l’Est óriási sapkája alatt, először németül, majd angolul értesítettek, hogy milyen rendszámú kocsihoz menjek ki az állomás elé. „Mezarosz” csak másodszorra ismertem rá. (Micsoda szervezés!) A tolmácsnő — fiatal, kedves hölgy —, azonnal a lényegre tért, miközben szokatlan tempóban hajtott a hömpölygő autófolyamban: — szálláshelyére viszem, a konferencia teljes anyagát ott fogja megkapni. A konferenciáig két szabad napja van, addig ismerje meg Párizst. Három dologra figyelmeztetem: késő este csak az igen erősen kivilágított Boulevar- dokon sétáljon: ha utcalányok leszólítják, ne menjen el velük, mert kifosztják. (Hátrafordulva, kissé halkabban, néhány utcanevet mondott, ahol ilyen igényemet „hivatalosan” kielégíthetem.) S végül, bárhol tartózkodik — folytatta —, metróállomás, szórakozóhely, figyelje az embereket. Ha valaki csomaggal jött és anélkül távozik, azonnal hagyja el azt a helyet. Az utóbbi időben megnőtt a terrorcselekmények száma. Mintha gumikalapáccsal vertek volna fejbe. Embereket figyelni? Hát azért jöttem Párizsba, hogy a han- gyabolyban hangyatojást keressek? Éhgyomorra keserű aperitif volt. Tolmácsnőm ezután minden átmenet nélkül Párizs nevezetességeit sorolja, amelyeket majd meg kell néznem. A hotel előtt kóvályogva szálltam ki a kocsiból. Amikor elbúcsúzott, biztatóan rám mosolygott és közölte, hogy hétfőn nyolc órára értem jön. Mielőtt elindult volna, egy mozdulattal lehúzta az ablakot és utánam kiáltott: — Ne hordjon magánál sok pénzt, borravalót sehol ne adjon, benne van a számlában! Mire felocsúdtam, sárga kocsija már ott tülekedett a pléhbogarak között. Ebéd után megfürödtem és lefeküdtem a széles franciaágyra. Pillanatok alatt elnyomott az álom. Két óra alatt kialudtam a fáradságot és a sokkot is. (A város.) Kora délután nekilódultam a városnak. A közlekedés, az egész várost sűrűn behálózó metróval (inkább kéregvasút) gyors, kényelmes és nagyon drága. (Egyetlen vonaljegy közel nyolc forint.) A metróállomásokon tisztaság, tökéletes információ és sok rendőr, akik a legváratlanabb pillanatokban lépnek elő és motozzák meg, főleg a színesbőrű utasokat. A Trocaderón „szálltam” a felszínre. Földbe gyökerezett lábakkal bámultam az Eiffel-tomyot, Párizs szimbólumát. A tér karzatáról belátni a Szajnát és a fél várost. Álltam és töprengtem, mi ennek a városnak a titka. Ady jutott eszembe: ......az én Párizsom, a legember ibb minden városok között. Hamis kacajú, álcás, gonosz, bús város. Csak éppen mámorosabb és cifrább a többinél ...” Gyalog indultam a Kleber avenuenen a Diadalív felé. A 45 méter magas kolosszus híven tükrözi Párizs legfontosabb történelmi pillanatait. Látható rajta a csodálatos, 1792-es „Depart”, a Grande-Armée, a Marseillaise, Francois Rude fő műve, majd a győztes csaták dátumai (közte a győri csata is), végül 1944. augusztus 20. Párizs felszabadulásának napja. Innen autóbusszal jutottam el a Bastille térig. A tér helyén állott valamikor a hírhedt börtön, amelyet a forradalom rombolt le földig. A bronz obeliszket az 1830. júliusi forradalom emlékére állították. Hosszú séta következett a Saint German Boulvardon, egyenesen a Pantheonhoz, a nagy francia hősök és államférfiak temetkezési helyéhez. Innen már látni a Montparnasse művésznegyedet és a Sorbonnet. Az utcai látvány olyan, mint Pesten vagy Moszkvában. Amiben más: a bankok és főhivatalok előtt rendőrök strázsálnak (ami szokatlan Párizsban) talpig fegyverben. Kis japán robogóikat szirénával és URH-val szerelték fel. A járdákba kilógó nyitott kirakatok roskadoznak az áruktól. Az üzletek előtt mindenütt standok, könyvekkel, festményekkel, újságokkal. A pornóújságok nagy választékban az újságos bódé belső polcain, szemérmesen elrejtve. A fiatal francia nők kopott farmerben, karcsún, talán túl vékonyan kígyóznak a tömegben, szüntelen szeméremmel vigyázzák vonalaik láttatását. Meztelen ez a város. Minden Benn, Kinn is van, s a lógó orrú este mögött, végig a Szajna partján, Földünk nációi vágyakoznak és szeretkeznek: négerek, fehérek, mulattok, arabok, kínaiak, malájok és japánok. A december megkímélte Párizst a hidegtől. Az emberek vállra terített felöltőkbe burkolóztak, a Luxemburg kertben ugyanúgy, mint az Eiffel- torony alatti padokon összebújt párok, olvasó, bámészkodó öregek, görkorcsolyázó gyerekek. A gótikus, kereszt alakú Notre-Dame olyan kecses, légies, hogy elfeledteti hatalmas kőrengetegét. A barokk és rokokó stílusban épített Louvre a világ leggazdagabb múzeuma, beékelődve nyújtózik végig a Szajna közepén. A Pompidou Kultúrpalota fantasztikus vonalai inkább valami falaitól lemeztelenített kazánházra emlékeztet, de bent kitárulkozik Európa modern művészete, a hozzáférhető kultúra nagy terített asztala. Hatalmas könyvtára, lemeztára díjmentesen áll rendelkezésre. Csak a kijáratnál van ügyeletes. A könyveket mágnesezték, s ha valaki „tévedésből” haza akarja vinni, megszólal a riasztócsengő. Nem messze. Párizs legszebb tere, a Concorde, a Bourbon-palotával. Északra az emelkedő dombokon a Montmarte negyed, kedves és hangulatos mulatóival. Párizs a tornyok, a műemlék templomok és szobrok városa. A történelmi múlt úgy fogódzik a jelenbe, hogy együtt él a várossal, az emberekkel. A kávéházban idő22
