Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Arcok és sorsok (A Hatvani Galéria első portrébiennáléjáról)
szonnyal, istennel, gonosszal; olyan küzdelemről, amely hovatovább fölemészti a küzdőt is, de amelyből mégis a küzdő, a reményt soha fel nem adó ember kerül ki diadalmasan. Mint illusztrátor is primér élményekben részesít: a magyar és a világirodalom klasszikusaihoz készített rajzai nem képszerű magyarázatai az írott szónak, hanem egyenértékű társai. Kőbántól Fejér Csabáig A két alkotói határt jelző cím alatt a vásárhelyi festészet portréábrázolásairól szólok. Az szinte természetes, hogy Vásárhelyen, melyet a művészeti irodalom az új realizmus kristályosodási pontjaként emleget, az embernek, a portrénak, az emberi arcnak és alkatnak igen komoly helye, szerepe van. Bár sokszor merül fel korunkban a portréfestés jogosultságának kérdése, leggyakrabban a fotó új lehetőségeire utalva, a vásárhelyi festészet jó példa arra, hogy a realista látás- és megjelenítési módon belül, a művészek egyéniségének megfelelően, milyen széles skálájú megközelítése lehet e témának. A megformálás drámai vagy lírai, szemlélődő vagy dinamikus jellegén túl legpregnánsabban éppen a portréfestészetben a vásárhelyi művészek mélységes emberbe vetett hite jut kifejezésre. Ez a humanizmus szinte kivétel nélkül az emberi azonosulás, együttérzés, tisztelet megközelítésében jelentkezik. Ezen a művészeti magatartásbeli alapon belül azonban — mint már utaltam rá —, nagyon is színes és individuális portréfestészet bontakozott ki. Már Kohán György is sokoldalúan közelítette meg az emberi arcot. Sorsot, munkát, család gondját vállukon viselő parasztasszonyai plasztikus monumentalitásban néznek ránk festményeiről. A kendők „sziklazuha- tagként” fonják körül az arcokat. Juhász Gyula „az élet nem tréfa és nem játék” mondatának súlya és a görög tragédiák sorsszerűsége sugárzik e műveiből. Fiatal női figuráit viszont nemegyszer az analitikus módszer deko- rativitásával jeleníti meg. A „játszani is engedd”, nála oly ritka pillanatainak egyikeként született meg a Vidám fickó, hogy azután bohócos Önportréjában már ismét a keserű fintorral tűnődjék saját sorsán. Kurucz D. István portréinak a formai művesség, tartalmilag pedig a típushoz való közelítés a jellemzői. Alakjai önmagukban, de egymással való kapcsolatukban is teljesen cselekvés nélküliek, pusztán létükkel hatnak. A világ adott rendjébe való belenyugvás parasztembereinek sajátossága. Németh József szintén vonzódik a paraszti világhoz, de kevéssé láttatja a típust, inkább az általános emberi kifejezésére törekszik. Pásztoraira, földműveseire fejedelmi palástként terül a suba. A dolgos, kétkezi munkás ember méltóságának kifejezése portréművészetének fő etikai, tartalmi mondanivalója. Nap- és holdkorongjai jól emelik ki szeretettel formált arcait. És nyugodtan szembenézhetünk azzal a felfogással is, hogy ezeket az arany- és ezüstkorongokat nem képépítő elemnek, hanem glóriának látja, hiszen Németh József a munkás ember feje mögé helyezi azt. Szívesen láttatja embereit munkaeszközökkel, gereblyével, kaszával vagy éppen vesszőseprűvel. „Utcaseprője” derűs nyugalomban, önbizalommal áll és elhisszük neki, hogy ki tudja seperni, ha megkérik, a világ összes szemetét. Szalay Ferenc a líraian, gyengéden formált női portrékon túl, életművének jelentős részében, a mezőgazdaMűvészetéről így bízvást elmondhatjuk: az európaiság és a magyarság, a hagyomány és a modernség szintézisét valósítja meg, rajta a kor és a hely hitele egyaránt fellelhető. Életműve olyan eredményeket mutathat fel, amelyek az egyetemes művészet legjobb értékei közé tartoznak. Tasnádi Attila ság szocialista átszervezése nagy feladatában, nagy történelmi változásában helyüket kereső idős emberek festői megfogalmazója. Pergamen arcú, riadt idős parasztemberei mellett a tömbszerűen formált fiatalok határozottsága egy történelmi kor portréba kifejezett valósága. Festői eszközök egyéniségről valló felhasználását látjuk ,,B. F. portréján”, ahol a népművészet egyszerű' virágmotívumának kerete világos jelképi jelentőséggel bír. Kajári Gyula ugyancsak a mezőgazdaság szocialista átszervezése történelmi feladatának megjelenítésében vállalt részt. „Samu bácsi” és társai gondbarázdált, töprengő, tűnődő arca a lélekváltás őszinte grafikai megfogalmazása. Fejér Csaba jobbára két színben — szürke, barna — megfestett portréiban az egyéniségtől függően választ más-más megoldást. Önarcképének oldottabb, elmosódó, zaklatott festőisége egyéniséget, lelkiállapotot tükröznek. Ugyanez történik, csak rendkívül pontos, részletező, kemény rajzos, szinte tárgyias művességgel Nagyanyám 12
