Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: A feleségem férje

Buddha, hason fekve

A Buddha ott feküdt a napon, kinyújtózva, hason fekve és Buddhához illően, mozdulatlanul. Negyedórája, félórája, évezrede? Fészke- lődésemet minimálisra csökkentve pihegek az árnyékban és nézem a mozdulatlan és kinyújtózott Buddha kétrészes fürdőruháját s azt, amit a fürdőruha mutatni enged. Teltkarcsú hölgy, lány, asszony ez a nőnemű lény, ez a mozdulatlan Buddha, hosszú, manapság férfiasnak nevezendő hajjal, sütteti, dehogyis sütteti, égetteti magát a nappal.

Nézem és bámulom. Bámulom: hogy az ördögbe bírja ki ennyi ideig a napon, hogy nem kap gutaütést, miért nem olvad el, vagy szikkad ki ennyi idő alatt, s egyáltalán, hogyan lehet ilyen mozdulatlanul feküdni. Körülötte nyüzsög az élet az árnyas fák alatt és a medencében, élesedik vagy tompul a külpolitikai helyzet, repülőgépek szállnak fel és zuhannak le, jéghegyek — jaj, istenem, jéghegyek! — úsznak le északról délre, emberek születnek, esküdnek, válnak, halnak meg és fúrják meg egymást, de a kinyújtózott női Buddha csak fekszik, hason fekszik immáron lassan egy órája. Teljesen mozdulatlanul.

Azanyját, hogyan bírja!?

Ah, most megmozdul. Igen, lassan, mint valami lomha, feszülő bőrű kígyó, átvonaglik a hátára. Nőiessége belehetykélkedik a napsugárba, a kék égbe, csípője igen takarékos mozdulatokkal helyet keres magának, aztán folytatódik a szertartás, ennek a női fakírnak áldozata a Napistenhez: mozdulatlanul fekszik tovább, de most már hanyatt. 33 fok árnyékban!

Nem, most már juszt sem mozdulok. Itt az ideje, hogy megfigyeléseimet az emberi, s ezen belül különös tekintettel a női természet iránt befejezzem, hogy egy nagyobb tanulmányban kifejthessem: mit bír az ember, ha nő? Izgek-mozgok, veríté- kezem az árnyékban, pedig engem még vádolni sem lehetne teltkarcsúsággal, lágy és makacs hőguta kerülget, de a férfi se kutya; ha ő bírja a napon, én bírom az árnyékban. De vajon mit akarhat? Valóban, valami napimádó szekta tagja? Vagy, tejóúristen, már nincs ereje felkelni? Mert ez már nem napozás, ez már magas fokú edzés, ahhoz, hogy valaki sértetlenül járja végig majd egy izzó pékkemence belsejét...

És most, igen, most a nő felül. Lassú mozdulatokkal feláll, nyújtózik és bekiált mellém az árnyékba, egy alacsony, kis köpcös, félájult férfinak. Biztosan a férje!

— Jenő, nézd csak ... Még egy óra és barnább leszek, mint a Piri. . . Nekem ne hencegjen a jugoszláv tengerpartjával ... — szól, s egy méterrel arrébb újra lefekszik, fizikusi pontossággal bemérve a legmegfelelőbb beesési szögét a nap sugarainak. Felnyögök és négykézláb elvonszolom magam. Még öt percig nézem, s menthetetlenül napszúrást kapok. A Buddha pedig fekszik tovább, kinyújtózva ismét, — hason fekve...

Hogyan szerezzen a férj pénzt a feleségétől?

Sokáig tanakodtam, hogy megírjam-e a kérdésre a választ, hogy kiszolgáltassam-e, vagy sem azt az ötletekben oly

gazdag, merészségekben oly

utolérhetetlen és baráti tanácsában oly elismerésre méltó férjet, aki egy kissé hosszabbra nyúló utazás közben megvilágította a férjek pénz- szerzési lehetőségének sokoldalú és gyümölcsöző módszereit.

— Nagyon kérlek, ne írd meg ... Hátha jön a feleségem — mondta volt és én hajlandónak bizonyultam, hogy azt, aki nekem ötlettel és tanáccsal szolgált, cserébe nem szolgáltatom ki rút hálátlansággal felesége agressziójának. Ám a töprengés nem hagyott békén, összevetettem az egyén és a közösség, Csemcsegi — nevezzük így — és a férjek társadalmának érdekeit, s miután az is eszembe ötlött, hogy a „hátha” rájön a felesége, korántsem jelenti a bizonyosat, úgy kellett döntenem, hogy az e g y feláldozásával a mindenkiért érzett felelősségtudatomtól áthatva, — közreadom a legmerészebb pénz- szerzési módszert. . .

— Nehéz... de fene nehéz egy tízest is kihúzni az asszonyból. Érdekes, az asszonyok egyforma dühvei

I

és elszántsággal tudják védeni gyermeküket és pénztárcájukat — mondotta bevezetőben kissé rezignáltan, mintegy elhárítva tette miatti felelősségét: az asszony az oka neki. — Lebrennolom a lóvét az asszonynak — folytatta igaz és mély magyarsággal —, aztán kotorászhatok a zsebemben, míg egy froncsit felszínre hozok a zsebpiszok közül.

És ez így ment éveken keresztül. Cigaretta kell? Itt van kisfiam, egy csomag, elég az, nehogy megártson ... Innék anyukám egy pohár sört... Majd elmegyünk este sétálni és meghívlak fiam egy egész korsóra ... És még meg is kellett köszönnöm a jóságát és nagyszívűségét.. . Nem, ez így nem mehet tovább. Egy idő után az elnyomott férjben is fellázad a tenniakarás ördöge és mondtam is Erzsinek:

— Ezentúl két darab százassal kevesebbet kapsz, mert felnőtt ember lennék és az nem lehet meg csak úgy pénz nélkül...-— Te és a pénz! Egy frászt adsz fiacskám nekem két százassal kevesebbet, mert az a két százas nálad két napig se tartana, míg én abból egy hónapig ellátlak téged cigarettával és korsó sörrel — így mondta a drágám, és amikor valóban két darab százast meg akartam tartani, sírógörcsöt kapott és én egyszerűen tehetetlen vagyok a sírógörcsöt kapó nőkkel szemben. Ekkor támadt az első és szerény ötletem. Kaptam két liter bort egy barátomtól.. . Eladtam a feleségemnek, mint a legfinomabb négyéves ostorosi bort, amit neki hoztam, de hitelbe, mert nekem ugye nincs pénzem és nem lehet hitelbe maradni egy önmagával valamire is tartó férfinek . . .

Sikerült. Vérszemet kaptam. És bevallom, loptam is. Igen, gyümölcsöt az útszéli fákról, amit pironkodva és szégyenkezve tettem, de azt is eladtam a feleségemnek. És ő megvette a drága, nehogy hitelbe maradjak. Meg kell azonban mondanom, hogy ezek a trükkök sem gyakoriak, sem számottevő pénzösszeget hozóak nem lehettek, mint ahogy az sem volt méltó hozzám, hogy én menjek a boltba tíz deka valamiért és azt hazudjam otthon, hogy tizenhárom deka volt.

Ekkor esett a pillantásom a televízióra. Szép, jó és már elég régen becsülettel működő készülék volt. S mint valami elektronsugár, úgy vágott az agyamba a gondolat: itt az ideje, hogy néhányszor elromoljon. Nem gyakran, mondjuk havonta, esetleg kéthavonta egyszer ... S az24