Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kaposi Levente: Partizánmúzeum

rakásra, felkelt, hogy kimenjen fáért.

— Vedd fel a bekecset — mondta Miska. — Kutya egy idő van odakint.

Fejével nemet intett és indult.

Aztán visszaszólt Doktornak, az okos farkaskutyának.

— Gyere Doktor, neked se árt egy kis futkározás.

Nem is nézett hátra, hogy a kutya elindult-e utána. Doktor fáradhatatlan volt.

Baltával a kezében odament az egyik fenyőrakáshoz, kivett egy karvastagságú gallyat. Felemelte a baltát, és meghallotta valamivel távolabb Doktor dühödt morgását. A kutya felé nézett, látta, hogy az állat felborzolt szőrrel áll és meredten néz egy fatörzs felé.

És ekkor meglátta a németet.

Ott ült, háttal a fatörzsnek támaszkodva. Bal karján sáros, véres kötés, haja szemébe lógott.

— Az anyjába kerülhetett ide — gondolta, de rögtön be is ugrott a fenyőrakás mögé. Onnan kémlelte a németet.

Az kezében tartotta a pisztolyát, mellette a földön kézigránát hevert.

— Kurva egy helyzet — töprengett tanácstalanul, s közben átkozta magát, hogy még a pisztolyát is kitette a zsebéből.

A német meg csak ült nyugodtan, szemében fásult rezignáltsággal. A halálraítélt elszántságával. Időnként ő feléje pislogott, szürke szeme kuta- tóan nézett a farakás mögé.

Kínosan teltek a másodpercek. De- hát végül is valamit tennie kell, nem leshetik egymást az ítéletnapig. Döntenie kellett.

— Háromig számolok — morogta magában, s majdnem elmosolyodott, hogy ilyen gyerekesen húzza az időt. Aztán egészen halkan suttogta:

— Doktor, eredj!

A fegyver éles csattanását hallotta csak és csak később a kutya fájdalmas vonítását.

Sáros föld hullott az arcába, fatörmelék, s közben valami irtózatos erő a levegőbe emelte.

— A fene tudja honnan csávargott oda — mondta napok múltán a faházban a szakállas erdész. — Pedig a mieink már kilométerekkel arrébb kergették a dögöket.

Odaült az ágya szélére, cigarettára gyújtott.

— A többiek szegények ...

Aztán az ajtó felé fordult.

Az autóbusz nagy zökkenéssel állt meg. Kinyíltak az ajtók, vidáman tódultak ki rajta a gyerekek.

— Sorakozó — vezényel a tanárnő. Aztán indulás. És — tette még hozzá — természetesen semmi tülekedés.

Ő is a gyerekek után indult.

— A jegyet — szólt oda neki a pénztárosnő.

Megzavarodva nézegette a bejárat faburkolatát. Az egész olyan volt, mint valami erdei kisvendéglő, csak a falakra aggatott puskák, meg újságkivágások hatottak furcsán.

Beletúrt őszülő hajába. Valami megmagyarázhatatlan émelygés fogta el. Hirtelen levegőre vágyott.

— Nem érti? A jegyét! — ripako- dott rá a szemüveges, szigorú arcú pénztárosnő.

Keze valami kapaszkodót keresett.

— Idős ember és képes lenne belógni — hallotta még elmosódottan a méltatlankodó szavakat.

Kaposi Levente

Greskovits László illusztrációja

14